Történet- és embermentők – találkozás Sziklainé Lengyel Zsófiával és legújabb könyvével

Olvasási idő: 5 perc

Múlt pénteken a FSZEK Kelenföldi Könyvtárában jártam, a tavaly novemberben megjelent 88 történet ’44-ből című könyv ismertetőjén. A kötet magyar holokauszttúlélők és embermentők emlékeiből tartalmaz epizódokat. Sziklainé Lengyel Zsófia összeállítása arról szól, hogyan lehetett életben maradni, segíteni és embernek maradni az embertelenségben.

Sziklainé Lengyel Zsófia 2019-ben váltott egy nagyot: az addig nagyvállalatoknál végzett belső kommunikációs feladatok helyett elkezdett krónikásként munkálkodni. Még abban az évben megtalálta őt a Dreher. A sörgyár azzal kereste meg, hogy szeretnének létrehozni egy könyvet a vállalat alapításának 165. évfordulójára. Végül annyi sztori gyűlt össze, hogy nem fért bele egy kötetbe, ezért „dupla albumot” adtak ki, ami Lengyel Zsófia szerint „mit sem veszített az aktualitásából”. Az egyéni vállalkozásának a „Történetmentő” nevet választó újságírót leginkább a Dreherek innovációs megoldásai nyűgözték le. „Ők forgalmaztak elsőként üveges sört (1870), nem sokkal később jégtartályos hűtővagonban szállítottak külföldre sört, száz év múlva pedig piacra dobták az első bulihordót (1979). Vétek lett volna nem megírni ezeket a minisztorikat”. Mindezt úgy, hogy nem szereti a sört, de az igaz történeteket annál inkább!

^{Sziklainé Lengyel Zsófia (fotó: BookLab Kiadó)}

Történetmentőként főként családok számára készít modern krónikákat. Érdekes, hogy a gyerekkori emlékek nagyjából a felét teszik ki az általa szerkesztett anyagoknak. Interjúalanyai általában „örömmel és részletesen mesélnek a fiatalkorukról, és szűkszavúbban a munkáról”. Néha ad nekik „házi feladatot” is, hogy alaposabban össze tudják szedni az emlékeiket. A fényképekkel együtt esetenként akár 150-200 oldalas egyedi könyvek születnek. A legtöbbször 70-80-90 éves születésnapokra készülnek, akár meglepetéssel. „Volt olyan eset, hogy az ország három különböző szegletében élő barátnő mesélt nekem telefonon az ünnepeltről”. Zsófia megtalálta a hivatását, és szívesen végzi ezt a változatos, értékteremtő munkát, ahonnan nem kell nyugdíjba menni.

Előfordult, hogy egy emigráns magyar focista nyomába eredt a neten, máskor pedig egy gordonkás XIX. századi hazai turnéállomásai után kutatott korabeli újságok archívumában. De a munkája fő forrását a személyes beszélgetések adják. Nem célja, hogy minden, az interjúalanyok által mondott dátumot visszaellenőrizzen. „Néha persze kibuknak ellentmondások, szóval érdemes kutakodni”. Jelenleg több család várja, hogy befejezze a történetüket, és nemsokára elkezdődik egy, a Dreherhez foghatóan érdekes céges munka is. Kérdésemre, hogy ki a példaképe a krónikások közül, elsőként Schäffer Erzsébetet mondja. „Tetszik, ahogyan újrameséli az előadásain az emberektől itt-ott gyűjtött sztorikat és ahogyan megírja őket a Nők Lapjában meg a könyveiben.” Második említése Kun Erzsébet, aki „tudta láttatni, hogy a szülei milyen biztonságos, puha mesevilágot hoztak létre körülötte. Én is ilyesmit írok, mint az ő egyik könyvének a címe: családmeséket”.

Arról, hogy milyen helyi kötődése van, már Reményi Annamária könyvtáros érdeklődött nála május 29-én, a FSZEK kelenföldi különtermében. Az előadótól megtudtuk, hogy ezen a környéken nőtt fel és ebbe a könyvtárba járt annak megnyitása óta, egészen kicsi gyerek korától. „A polcai azóta sem változtak, ugyanezek a narancssárga színűek voltak itt már akkor is”.

^{Reményi Annamária és a szerző (fotó. FSZEK)}

A holokauszthoz való viszonyára vonatkozott a második kérdés a bemutatón. Sziklainé Lengyel Zsófia az Élet Menete Alapítvány által szervezett utazáson, diákokat kísérve tapasztalta meg, milyen hatással voltak a fiatalokra azok a túlélők által személyesen elmesélt történetek, amelyeket Auschwitzban és Jeruzsálemben hallgathattak meg. A szardíniakonzervről meg a hat bőröndről szóló részletek jelentették számára a 88 történet ’44-ből elkészítésének kezdetét. A könyv eredetileg 77 történetet tartalmazott volna, a háború végének 77. évfordulójára időzítve, ám végül a 80. évfordulóra tudott megjelenni, ezért kiegészítette még hárommal.

Persze akadt olyan túlélő is, akit ő sem tudott szóra bírni. Hiába szeretett volna megszólaltatni egy szemtanút, aki jelen volt az egykori Zsidó (ma: ELTE Radnóti Miklós) Gimnáziumban, Ocskay László oltalma alatt, nem járt sikerrel. A százados mintegy 2500 zsidót védelmezett: hivatalosan ruhákat varrtak és javítottak. Zsófia örül, hogy idén ebben az iskolában, az alma materében a könyvére alapozták a Holokauszt Emléknapot.

Könyvének különlegessége, hogy Zsófia megszólaltatta a maroknyi, még Magyarországon élő, Világ Igaza címmel kitüntetett embermentőt is, tőlük származik az utolsó nyolc epizód. Közülük is kiemelkedik annak az akkor 16 éves lánynak a története, aki egy ideig a szülei tudta nélkül bújtatta a szomszéd családot. „Miután elváltak útjaik, nem tudták, mi lett a másik sorsa. 60 év után találtak egymásra, egy Nők Lapja hirdetés útján.”

Összesen 51 interjúalannyal beszélgetett, javarészt a covid alatt, Zoom-on. Társszerzőként tekint rájuk, ezért kiharcolt számukra 1-1 kiadói tiszteletpéldányt. Zsófia az Emlékezzünk és Emlékeztessünk Alapítvány önkénteseként a mai napig is kapcsolatban van interjúalanyaival és további túlélőkkel, akiket büszkén említ barátaiként.

Azoknak is ajánlja a 88 történet ’44-ből c. könyvet, akik a holokauszt témáját eddig még nem merték közel engedni magukhoz. Aktualitása a mai napig is van, megmutatja, hova vezethet a gyűlölet, legyen szó bármely üldözött csoportról. A szerző nem akarta, hogy a történetek „agyon legyenek lábjegyzetelve”, ezért készített hozzájuk egy fogalomtárat, amely azoknak is tartogat meglepetéseket, akik jártasak a témában.

A túlélők közül sokan mondták, hogy szerencséjük volt. Az egyik említett történetben Nádas Mariettának egymás után háromszor is. Az első, hogy nem tudott már elutazni Ercsibe a rokonaihoz: közülük senki nem élte túl a borzalmakat. A második, hogy mumpszos lett, ezért az édesanyjával együtt kiengedték a fogságból, miközben a többieket bevagonírozták. A harmadik, hogy a holmijukat átvizsgáló nyilas egy nagy zacskó kockacukrot tett a hátizsákjába. Ez mentette meg az életét: az anyukája minden nap adott neki belőle egy szemet a gettóban.

^{(fotó: Fszek)}

„Senkinek nem szeretnénk ilyen gyerekkort kívánni”, mondta Reményi Annamária, aki felolvasta ezt a történetet, meg még pár másikat. Ezzel együtt úgy véli, hogy „ez egy nagyon életigenlő könyv”. Azt már Sziklainé Lengyel Zsófia teszi hozzá, hogy a 88 történet ’44-ből című kötet a BookLab Kiadó jóvoltából országszerte kapható. Emellett elkészült az E-könyv verzió, és hamarosan megjelenik a hangoskönyv változat is. Ebben ő maga olvassa fel az előszót, a zárszót pedig annak írója, Schäffer Erzsébet. A nők visszaemlékezéseihez a szerző színész barátja, Bognár Anna adja a hangját. A férfiak memoárjait Goitein Gergely színész, bábszínész szólaltatja meg.

^{(fotó: BookLab)}

Sziklainé Lengyel Zsófia június 25-én este 6-tól a Csányi5-ben (Csányi utca 5.) két túlélővel beszélget majd a könyv kapcsán, június 13-án pedig 12:30-tól, a BookLab 23-as standjánál fog dedikálni, a 97. Ünnepi Könyvhéten, a budapesti Vörösmarty téren. Én már kaptam tőle egy személyre szóló példányt. Hazaérve az első dolgom az volt, hogy megmutattam a fiaimnak.