A jó szó ára

Egy lélegzetvételnyi időre betekinthetsz a másik ember valódi világába, ami a kényszerű álarcok mögött rejlik. Nem is tudsz vele mit kezdeni, segíteni sem, csak befogadni őt a lelkedbe… azután hordozod, mert a lélekből semmi sem vész el…

Az emlékezetem az idő múlásával szépen lassan megkopik. A nevek már gyakran nem jutnak az eszembe, de az arcok és a tekintetetek igen. Rostás-Farkas Györgynek van egy verse, ami egy villamosban maradt tekintet emlékét őrzi:

„Az emberi arcok és szavak

eltávolodnak egymástól

idegenként bolyongok

ha hagynád megszólítanálak

Elmondanám honnan

jöttem s hová tartok

megmutatnám vándorlásom

színes kavicsait…”

(Remény-esély, részlet)

Megrögzött tömegközlekedő vagyok, így nap mint nap szembesülök ezzel az „elmegyünk egymás mellett” világgal. Az emberek többnyire a telefonjukat nyomogatják, azt bűvölik egy zsúfolt villamoson is. Esetleg hangosan társalognak az éteren keresztül az ismerőseikkel. Akarod vagy sem, tanúja leszel a másik ember magán-üzleti-munkahelyi életének és problémáinak.

De megtörténhet ez a közvetlen családunkon belül is. Egy lakásban, egy háztartásban élünk, de mindenki a saját kis világában elmerülve. Már nem beszélgetünk egymással, csak a napi, többnyire anyagi szükségleteinkről, az időpontok és intéznivalók egyeztetéséről.

Ilyen-olyan álarcok mögött élünk, amit a helyzetünk, társadalmi státuszunk, kapcsolataink, munkánk miatt öltünk magunkra. De hol is vagyunk mi, Isten egyedi teremtményei valójában?

Meg tudjuk-e mutatni valódi énünket, s nyitni tudunk-e a másik ember valódi énje felé?

Észrevesszük-e?

Miért is sajnálunk egy mosolyt, egy-egy jó szót egymástól és mindazoktól, akikkel az életünk összekapcsolódik, akárcsak egy pillanatra is? Nem a magunkéból adunk, nem pénzért vettük!

Az életünk a megvásárolható dolgokról, a pénzről, az anyagi biztonságról szól. Elgondolkodtam azon, hogy mi az, ami még ingyen kapható. A levegőn kívül.

Mi az, amit anyagi eszközök híján is adni tudnék másoknak? Csak a szívből jövő jó szó, odafigyelés és a mosoly maradt. Ez nem kerül pénzbe, mégis annyira szűken mérjük.

Miért is? Talán már hozzászoktunk ahhoz, hogy minden megvásárolható, vagy egyszerűbb a plázák polcairól levenni azt, amire úgy gondoljuk, hogy múlhatatlanul szükségünk van. Mi az, ami hiányzik ebből a képletből? Talán csak az emberségünk, a szeretetünk, a figyelmünk. Ez azt is jelenti, hogy észrevesszük a másik embert, és nyitott szívvel, lélekkel járunk a világban.

Istentől kapott küldetésünk, hogy bőséggel adjunk a szeretetből, amit Tőle kaptunk. Én most ennek a kegyelmét kérem magamnak és mindannyiunknak!