Nemzetközi tapasztalatok az egyházi visszaélések feltárásában

Olvasási idő: 9 perc

^{A nyitóképen a Gyerekasztal Munkacsoport tagjai: Feledy Botond, Gégény István, Hortobágyi Cirill, Pető Attila, Gyurkó Szilvia, Urfi Péter, Görföl Tibor, Dobszay Benedek}

Még néhány perc van kilenc óráig, amíg kezdődik a program, addig is a munkacsoport tagjai csoportképhez állnak fel: örömmel nyugtázzák, hogy most mindannyian személyesen vannak jelen. Kik ők? Különböző szempontból érintett szakemberek és aktivisták a gyermekvédelem témájában, akik összefogtak, hogy előmozdítsák a transzparencia kultúráját Magyarországon, elsősorban az egyházi közegben. Magukról írva hangsúlyozzák, hogy nem hivatalos egyházi szervezet a csoportjuk, hanem független szakemberek összefogása.

A konferenciát Gégény István köszöntő szavai után Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát nyitja meg, aki szintén tagja a munkacsoportnak. Kétféle csendről beszél, a jó csendről, melyben közelebb kerülünk önmagunkhoz és Istenhez, valamint az elhallgatás, a felelőtlen félrenézés és cinkosság csendjéről, amit meg kell törnünk. A főapát szerint a visszaélések jelenségével szembesülve transzparenciát vár az egyháztól Leó pápa éppúgy, mint a társadalom.

A szembenézés első lépése az ismeretszerzés. Számos országban készültek már országos jelentések, melyek felmérték az utóbbi évtizedekben elkövetett egyházi visszaélések kiterjedtségét, fajtáit, okait, ajánlásokat fogalmaztak meg a válság kezelésére és további esetek megelőzésére. A konferencia négy előadása ezekből mutatott be néhányat, nem titkolva azt a szándékot, hogy ezzel egy jövőbeli magyar jelentés elkészítésének lehetőségét hozzák közelebb.

Görföl Tibor előadásában ezért először a magyar kontextust vázolta. A katolikus egyházban a gyermekvédelem nagyon sokat fejlődött az utóbbi időben elsősorban a prevenció és az esetkezelések területén. Azonban még mindig sokakban él az az „irracionális attitűd”, mely minden az egyházat érintő kritikát támadásnak értelmez. „Ez megnehezíti a múlt feldolgozását, és a feldolgozatlan múlt pedig erősíti az áldozatiság érzetét” – fejtette ki az előadó. Ha feltárnánk az egyházban a múltban elkövetett visszaéléseket – fűzhetjük mi magunk tovább a gondolatmenetét –, akkor a gyógyulás folyamata beindulhatna, és ez nemcsak az áldozatoknak jelentene megnyugvást, hanem az egyház és a magyar társadalom általános mentális jóllétéhez is hozzájárulna.

^{Görföl Tibor teológus}

Ebben a rövid cikkben nem taglalom részletesen az előadások minden pontját, csak néhány olyan gondolatot emelik ki, mely továbbgondolásra érdemes. Megtudtuk, hogy az országjelentések egymástól nagyon különböző módszertannal készültek és már abban is jelentősen eltérnek egymástól, hogy tulajdonképpen mit vizsgálnak. Míg Ausztráliában az állam végezte és finanszírozta a felmérést, és nemcsak egyházi, hanem mindenféle intézményt vizsgált – iskolákat, sportegyesületeket, civil szervezeteket, ahol gyerekekkel foglalkoznak – addig az új-zélandi ugyan szintén állami megrendelésre és állami és egyházi intézményekre is kiterjedt, de csak gondozásban élő gyerekekkel foglalkozott. Franciaországban, Spanyolországban a Katolikus Egyház bízott meg külső szakértőket és a vizsgálat csak az egyházi intézményeket érintette.

A módszertanok is meglehetősen eltérnek, amit azért is érdemes tudatosítani, hogy még véletlenül se használjuk ezeknek a felméréseknek az adatait arra, hogy összehasonlítsuk egymással a különböző országok számait.

Az ilyen jelentések egyébként a számadatokon kívül sok minden mást is tartalmaznak. A beszerezhető levéltári dokumentumok, kérdőíves kutatások és személyes interjúk alapján jellemzik az elkövetőket és az áldozatokat, megpróbálják bemutatni, milyen hibás szervezeti vagy szemléletbeli működések tették lehetővé a visszaéléseket, milyen típusú bántalmazások történtek, milyen következményekkel jártak ezek az áldozatokra. Több jelentéshez csatoltak konkrét élettörténeteket, amelyek Görföl Tibor tanúsága szerint megrendítő olvasmányok. Előadásából kiderült, hogy bármilyen módszertannal készültek is ezek a jelentések, mindenképpen nagy hatást gyakoroltak az adott egyházra és társadalomra, és mindenképpen hozzájárultak ahhoz, hogy hatékonyabban tudja az egyház kezelni és megelőzni a visszaéléseket. A legtöbb jelentés a szűkebb értelemben vett szexuális bántalmazásokról készült, de fontos szem előtt tartani, hogy a bántalmazások lehetnek lelki jellegűek is: a hatalommal vagy a spirituális befolyással is vissza lehet élni. Sőt, ahogy ezt már a következő előadó, a francia Marie-Jo Thiel professzor fejtette ki, a szexuális bántalmazások a legtöbb esetben a hatalommal való visszaéléssel kezdődnek, és lassan fordulnak át testi bántalmazásba. A francia orvos és morálteológus a CIASE elnevezésű bizottság felmérését és utóéletét mutatta be, mely 2019 és 2021 között Jean-Marc Sauvé vezetésével feltárta a franciaországi visszaéléseket. Erről a jelentésről, mely hatalmas sokkot okozott a francia egyháznak, de mondhatjuk, hogy az egyetemes egyháznak is, részletesen írtunk.

^{Marie-Jo Thiel online kapcsolódott be a konferenciába}

Négy évvel a jelentés publikálása után a professzor bemutatta, milyen intézkedéseket hozott a Francia Püspöki Kar és a Női és Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciája, melyek jelentősen támaszkodnak a CIASE ajánlásaira. Ezek között szerepel az áldozatokat segítő és meghallgató független nemzeti bizottság felállítása, az egyházmegyék alkalmazottainak büntetlen előéletét vizsgáló átvilágítás vagy az az intézkedés, hogy minden papnevelő szeminárium igazgatótanácsába legalább egy nőt is delegálni kell.

Marie-Jo Thiel kiemelte az egyházmegyék feletti nemzeti egyházi bíróság felállítását, ami eleinte nagy ellenállást váltott ki az egyházmegyékből, de azóta rengeteg ügyet vizsgál ki és bebizonyosodott a hasznossága. Mindazonáltal az előadó rámutatott a jelentés és az azt követő intézkedések hiányosságaira is. Például arra, hogy nem vizsgálták a lelki és hatalmi visszaéléseket, se a felnőtteket ért abúzusokat.

Az utóbbi hónapok egyik botránya arra is rámutatott, hogy a visszaélés miatt eltiltott papok utóéletének követése sincsen szabályozva, biztosítani kellene, hogy később, esetleg büntetésüket letöltve se kerülhessenek újra olyan pozícióba, ahol visszaéléseket követhetnének el. A CIASE jelentéséből kiderül, hogy egyházi környezetben a bántalmazások egyharmadát nem papok, hanem világiak követték el. Rájuk nem vonatkoznak a kánonjogi szabályok, az ő számonkérésük nincsen kidolgozva. Az előadások utáni kérdések alkalmával egy újabb hiányosságra derült fény: a jelen lévő Mikesy György, az Apor Vilmos főiskola megbízott oktatója, hallássérültként arra kérdezett rá, vizsgálta-e a jelentés a fogyatékkal élőket ért bántalmazásokat. Látható volt a professzor-asszony őszinte sajnálkozása, hogy valóban, ez se szerepelt kiemelten a kutatásban. A kérdések arra is alkalmat adtak, hogy az előadó újra hangsúlyozza, mennyire fontos az áldozatok meghallgatása ebben a feltárási folyamatban. Mint mondta, senki nem érti meg igazán ezeknek a bántalmazásoknak a súlyát és egész életeket tönkre tevő hatását addig, amíg nem beszélt olyanokkal, akik áldozatok voltak.

Fontos, hogy az áldozatok ne maradjanak áldozatok, hanem történetük megosztása által, valamint azáltal, hogy az egyház meghallgatja és elismeri az őket ért sérelmeket, tanúkká váljanak.

A délelőtt második felében Lengyelország és Németország tapasztalatát ismerhettük meg. Feltehetően sokan ültünk ott azzal a várakozással, hogy vajon a magyar tapasztalathoz minden bizonnyal legközelebb álló lengyel folyamat milyen tanulságokkal fog szolgálni. Wojciech Bojanowski jezsuita szerzetes, rendjének rendtartományi gyermekvédelmi delegátusa még nem egy lezárt országjelentésről számolt be, hanem a 2013 körül kezdődött folyamatról a gyermekvédelmi intézményrendszer kiépülésével. Mára működik a bejelentő rendszer, minden egyházmegyének gyermekvédelmi megbízottja van, az egyház által működtetett alapítvány segíti az áldozatokat. Azonban Lengyelországban is a nyilvánosság ereje kellett ahhoz, hogy a múlttal való szembenézésre is rászánja magát az egyház: először 2018-ban a Klérus című játékfilm, majd főleg 2019-ben a Ne mondd el senkinek c. dokumentumfilm rázta meg az egész lengyel társadalmat és irányította a közvélemény figyelmét a szexuális visszaélésekre.

^{Wojciech Bojanowski SJ}

A feltárásokban és a gyermekvédelmi eljárások kidolgozásában is nagy szerepet vállal a jezsuiták krakkói Ignatianum Egyeteme. 2018-tól kaptak engedélyt, hogy szisztematikusan gyűjtsék a visszaélésekkel kapcsolatos adatokat, illetve tanulmányozzák az egyházi bíróságok aktáit és így elkezdődhessen a múlt feltárása. Bojanowski atya bemutatta a vizsgálódás eredményeit. 1950-től évtizedek szerinti bontásban a kezelt esetek száma folyamatosan nő, és a bejelentéseknek csak átlagosan a 10%-a bizonyult alaptalannak. A kezelt és elmarasztalt esetek száma 1955 és 2021 között 1034 volt, az áldozatok számát ezek alapján 1045-re teszik. 2018 óta, mióta a közbeszédben erőteljesen megjelent a téma, megnőtt a bejelentések száma, melyek egyaránt vonatkoznak a múltra és a jelenre. Az áldozatok és érintettek azonban további átfogó vizsgálatokat várnak, melyek a múltban be nem jelentett és az egyház által nem vizsgált eseteket is feltárná. Minden bizonnyal az eddig ismert számok csak a jéghegy csúcsát jelentik.

2023-ban a püspökkari konferencia ezért döntött egy független vizsgálóbizottság felállításáról, nem függetlenül a médiában megjelenő újabb és újabb feltárt esetektől, melyek az állami levéltárak anyagai alapján születtek elsősorban a kommunista időkre vonatkozóan, és amelyek Karol Wojtyła érseki működését is érintették. A bizottság mindezek ellenére még nem állt fel, ami mutatja, mennyire sok nehézséget, ellenállást, megválaszolandó kérdést kell megoldani.

^{Hans-Joachim Salize szintén online adott elő}

Az utolsó előadó, Hans-Joachim Salize, a Heidelbergi Egyetem orvostudományi karának professzora és a mannheimi Lelki Egészségkutató Intézet vezető kutatójaként vett részt a német MHG (Mannheim-Heidelberg-Giessen városok kezdőbetűi) kutatásban, melyet 2014-ben rendelt meg a német püspöki kar. A német felmérés több forrásból dolgozott, elsősorban az egyházmegyékben fellelhető, a papokra vonatkozó személyi akták vizsgálatából, 38 500 ilyet olvastak végig, ezenkívül ők is vizsgálták az egyházi bíróságokra érkezett bejelentéseket és egy szerényebb online kérdőíves felmérést is végeztek, összesen1670 elkövetőt és 3677 visszaélési esetet azonosítottak. Hans-Joachim Salize előadásában főleg azt elemezte, mi jellemzi az elkövetőket. Több elkövetőtípust azonosítottak: a fixált típus az, akit a közbeszéd pedofilnak nevez, azaz elsősorban 13 évesnél fiatalabb áldozatai vannak és az élete során rendszeresen és sok gyermeket behálóz. A nárcisztikus-szociopata típus nemcsak gyerekekkel él vissza, hanem a hatalmi helyzetét kihasználva felnőttekkel is és nemcsak szexuális jellegű abúzusokat követ el, hanem más jellegűeket is. A regresszív-éretlen típus szexuális érettsége elakadt, számára a cölibátus választása menekülés saját szexualitásával való szembenézésre, akár hetero-, akár homoszexuális hajlammal bír. Ők általában a felszentelésük után 10-15 évvel jutnak el a bántalmazásig, és általában más okok – magányosság, túlzott munkateher – is állnak a háttérben. Az esetükben a személyre szabott figyelem és segítség képes lenne megelőzni, hogy elkövetőkké váljanak.

Azt is fontosnak tartotta leszögezni Salize professzor, hogy se a homoszexualitás, se a cölibátus nem tekinthető közvetlen és egyedüli kiváltó oknak.

A rendkívül alapos és sok adattal megtámogatott előadás arra is rámutatott, hogy a német felmérés szerint a ministránsok a leginkább kitettek a visszaéléseknek, és a német jelentés is kiemeli, hogy az egyházi környezetben elkövetett szexuális visszaélések nagyobb mértékben érintik a fiúkat, mint a lányokat. A leginkább veszélyeztettek a 10–12 éves fiúk.

Mind a négy előadás felhívta a figyelmet arra, hogy a visszaélések nem néhány „fekete bárány” helytelen viselkedésének a következménye, hanem rendszerszintű hibák teszik lehetővé, hogy ilyen jelentős méreteket öltsön. A francia és a német jelentés végső következtetései összecsengenek abban, hogy a rossz értelemben vett klerikalizmus, azaz a papok túlzott szakralizálása, a papnevelés hiányosságai, a szexualitás tabuként kezelése, a cölibátus reflektálatlan és nem teljesen tisztázott szerepe, a gyónás szerepének tisztázatlansága és a nők szerepvállalásának hiánya is hozzájárul ahhoz, hogy az egyház nem tudja megakadályozni a visszaéléseket és azok újra és újra előfordulnak. A német előadó szerint a visszaélések botránya és a német egyházból kilépők számának hatalmas száma szoros összefüggésben áll.

A délutáni műhelybeszélgetéseken sajnos már nem tudtam jelen lenni, de a hallgatóság élénk figyelme, a kérdések és a szünetekben zajló beszélgetések azt mutatták, hogy érdemes megismerni és inspirálódni más országok tapasztalatából. Az éppen zajló lengyelországi folyamatok is megerősítették, hogy előbb-utóbb mindenhol elkerülhetetlen egy átfogó szembenézés, és sok buktatót el lehet kerülni, ha a már megszerzett tapasztalatokra támaszkodik egy felmérés. Az is nyilvánvalóvá lett ezen a napon, hogy egy ilyen jelentés elkészítése hatalmas munka, amire időt és pénzt kell szánni és rendkívül fontos, hogy a téma komoly szakértői szabadon és függetlenül végezhessék el ezt a munkát. Személyes benyomásom, hogy azok az országjelentések, ahol az áldozatokkal való személyes találkozás teret kapott, jobban hozzá tudtak járulni a sebek gyógyulásához is, nemcsak a feltárásukhoz. Nem titkolták az előadók, hogy ez a kutakodás mindenképpen szenvedéssel jár, ugyanakkor az általa hozott megtisztulás ajándékká válhat.