„A szeretetre mindig van igény” – élménybeszámoló az Új Ifjúság nyári lelkigyakorlatáról

Olvasási idő: 3 perc

– Van rossz döntés?

– Van.

Egy sörpadon ücsörgünk a Fokoláre közösségi házának udvarán a péntek délutáni hőségben. Az egyik szervezővel beszélgetünk, miközben papírtölcséreket készít. A vékony tégelyekbe hamarosan krumpli kerül, amivel a Szegedi Ifjúsági Napokra érkezőket fogják megkínálni. A mozgalom szegedi közössége 13 éve ad szeretetvendégséget azoknak, akik szívesen betérnek pár falatra és néhány jó szóra a fesztiválhelyszín közvetlen szomszédságába.

A fiatalok lelkigyakorlatának idei helyszíne innen bő fél óra gyalog. Ebéd előtt Lackó a karrierváltásom körülményeiről érdeklődött, az úton pedig Mirjam lelkendezett arról, hol tart a tanulmányaiban és milyen kutatásra nyert ösztöndíjat. A bő tucatnyi résztvevővel az Alsóvárosi Ferences Plébániáról sétáltunk át azért, hogy önkéntes munkát végezzenek. Feltűnt, hogy milyen gyorsan találtak maguknak feladatot. Senki sem téblábolt, holott nem beszéltétek meg előre, kinek mi lesz a dolga.

„Minden évben van egy ilyen része a tábornak”, mondja Kovács Villő, aki a gimnázium befejezése után nem tartozott semmilyen közösséghez, de szeretett volna. Egy ismerőse invitálta erre a feladatra, amit azóta is szívesen csinál. Ez a negyedik ifitábor, amit szervez a Zeneakadémián tavaly végzett hegedűművésznő.

„A Covid előtt 80-100 fős dzsemborik voltak. Azóta családias jellegűre vettük a figurát”, meséli, és lenyisszant egy apró celluxdarabot. Azt nevezték el Új Ifjúság programoknak, ahová a mozgalmat nem ismerő fiatalokat is elhívtak. Mivel az utóbbi években leginkább saját körben vannak, ezért a mostani alkalom „lelkigyakorlattá avanzsálódott”. Az első, csütörtök esti beszélgetésre Tóth Ilonát hívták el a pesti női fokolárból, hogy megossza velük a tapasztalatait a mozgalom magyarországi indulásáról.

„Felidézte, hogy annak idején 40 fővel szerveztek nyaralást, az egység nevében. Aztán volt merszük leszokni erről, mert nem valósult meg a pihenés funkciója”, villant fel egy történetet mosolyogva, aztán komolyabbra vált: „Keressük a helyünket, közösségként és egyénenként is. Foglalkoztat minket, hogy mi az, ami megújulást igényel”, mondja. Hozzáteszi: „Érdekes, hogy néha mennyivel több aggodalom van a fiatalokban, mint az idősekben. Bennem sajnos van erre hajlam: gyakran rágódok azon, hogy hova tart a világ és hova tart az életem”.

Az ilyen fajsúlyú témákat kiscsoportos beszélgetésekben dolgozzák fel, ahol mindenki annyit szólal meg, amennyi jól esik neki. „Közös meglátásunk, hogy a szeretetre mindig van igény. Ha valamiben nem értünk egyet, akkor érdemes lépni egymás irányába”, foglalja össze a csapat alaptézisét.

Szervezőtársa, Szabó Marci egy másik meghívott vendégüket, Máté-Tóth András teológust, vallástudóst kérdezte arról péntek délelőtt, hogy

keresztényként hogyan érdemes az aktuális társadalmi problémákhoz viszonyulnunk,

illetve miként maradhatunk necces vitahelyzetekben is emberek. Tette mindezt Ferenc pápa Laudato si’ enciklikájának mentén. Az „Áldott légy” című dokumentum szociális témákról és a társadalmi igazságosság kérdéseiről szól, amelyek között jelentős szerep jut a környezetvédelemnek. A résztvevők ezt azzal a kérdéscsokorral közelítették meg, hogy miként viszonyulunk ahhoz, hogy a teremtés csúcsa vagyunk? Mire lettünk teremtve, és hol van a helyünk a teremtésben? A témakör áthajolt szombatra is: aznap XIV. Leó pápa Magnifica humanit – a csodálatos emberiség enciklikájába lapoztak bele, hogy aztán Marci édesapja, Szabó Zoli segítségével foglalkozzanak környezetünk fenntartható megóvásával, valamint a vízgazdálkodással.

Az Új Ifjúság táborban a hazai genek (ejtsd: dzsenek, akik a Mozgalom Új Generációjának tagjai – a szerk.) egyetemista korosztálya gyűlt össze. „Tudják, hogy a figyelem aranyat ér. Számunkra nagy segítség, hogy nem kell megküzdeni érte”, dicséri Marci a többieket. „Ha megkérek valakit, hogy segítsen, akkor kérdés nélkül megteszi”, folytatja az elismerést. „De ez nem katonaság: igyekszünk mindenkinek elegendő teret hagyni”, árnyalja tovább a képet. „Azt élvezzük, hogy együtt vagyunk”, summázza.

A legnagyobb kihívás számukra találkozási időpontokat találni. Eddig három programot tudtak tartani 2026-ban, köztük egy farsangi bált, ahol mindenki skót figurának öltözött. „Jópofa ez a társaság”, állapítja meg a Pázmány politológus hallgatója, mielőtt visszatér a munka dandárjába.

– Láttam, hogy sütöttél palacsintát. Otthon is szoktál? – érdeklődöm a lemenő naptól hunyorítva.

– Nem ez a fő profilom – vallja be vigyorogva. – A serpenyő kifogott rajtam, ezért átadtam egy profibb szakembernek, és a színes kartonok rögzítésében segítettem.