December 28-án az aprószentekre emlékeztünk: azokra a két év alatti fiúgyermekekre, akiket Heródes hatalomféltésből megöletett. Az aprószentek az első keresztény vértanúk, és jelképei minden ártatlanul kivégzett gyermeknek, így az ...
Isten szíve
Találkozunk valakivel, aki elsőre nem szimpatikus. Sikerül-e legyőzni az első negatív benyomásunkat, és ha úgy adódik, nyitottak vagyunk-e arra, hogy megismerjük a másik ember történetét? Nyitottak vagyunk-e arra, hogy lehetőségeinkhez mérten adjunk – időt, figyelmet, pénzt, ételt-italt, metrójegyet…?

Olvasási idő: 3 perc
Balatonról, egy takarítás után jöttünk haza vonattal, a húgommal. A helyjegyünk egy négyes ülésre szólt, ahol egy fiatalember ült. „Mennyire szétterpeszkedett, milyen barátságtalan” – volt az első benyomásom. A hosszú út alatt rezzenéstelen volt az arca, amit eléggé el is takart a baseballsapkája. Állandóan a mobiltelefonját nézte. Egy szál pólót tartott a kezében.
Mire a Déli pályaudvarra érkeztünk, két dolgot fedeztem fel: egyrészt, hogy szomorú, másrészt észrevettem, hogy a bal kezén végig hatalmas, beforradt, friss seb húzódott végig. Komoly dolog történhetett: azt gondoltam, ha alkalmam lesz, és nem haragszik érte, megkérdezem, mi történt.
A húgom hamarabb szállt le, és tőle is elköszönt: „Viszontlátásra, fiatalember!”. Erre felderült az arca: ez a mosoly arra bátorított, hogy megszólítsam.
Megkérdeztem, mi történt, ő pedig szívesen megosztotta velem a történetét. Kiderült, hogy Pécsett él(t). Motorbalesetet szenvedett pár hónappal ezelőtt: eszméletét vesztette, az egész bal alsó karját össze kellett varrni, a bőrt a combjából pótolták. Karosszérialakatos munkájából elbocsátották, mert a karjában nincs erő és nem tudja fordítani. Nevelőszülőknél élt, akikkel nem volt, nincs jó kapcsolata. Később albérletben lakott, ahonnan kitették, mivel nem tudta fizetni. A holmiját kidobálták. Barátoknál húzta meg magát, a megdolgozott pénzeiből összesen 10.000 Ft- ja maradt. Most egy facebookon megismert „barátjához” jön fel, aki este 10-ig dolgozik, és a Keletiben adtak találkozót egymásnak. Reményei szerint befogadja, és munkát is szerez neki. Felhívni nem tudja, mert a telefonján letiltották a kártyáját.
Nagyon megrendültem. Az arca tiszta volt, borotvált, és mindezt fokozatosan, a kérdéseimre válaszolva mondta el.
A Déliben az volt az első dolgom, hogy felhívtam a Máltai Szeretetszolgálat munkatársait, hogy megtudakoljam, hol lehet kártyát venni a telefonjába. A Mammut Bevásárlóközpontot ajánlották. Közel volt! Következő lépésként enni- és innivalót vettem neki, mert aznap még nem is evett. Majd metrójegyeket vettem. A telefontársaságnál csak lakcím ellenében adtak új kártyát, de az neki nem volt: „lakcím nélküli” állt a lakcímkártyáján. No, most megijedtem: mi lesz, ha nem tud a barátjával kapcsolatot teremteni. Én a magam címét, nevét nem gondoltam jónak odaadni, működött a fék.
Látva a tanácstalanságunkat, az eladó segítőkészen azt javasolta, menjünk át a közelben lévő másik telefontársasághoz, hátha ők nem ragaszkodnak ehhez az adathoz.
Éreztem, Isten kezében vagyunk! Nagyon kértem a csodát! Közben folyton arról beszéltünk, milyen megoldás adódik, ha itt sem sikerül. Nagyon megértően viselkedett, de érezhetően szörnyű volt ez a bizonytalanság. És hála Istennek, tényleg nem volt szükség a lakcím bizonyítására. Nagyon megkönnyebbültünk, éreztem: itt van Isten! A barátjával így már tudott is kapcsolatot teremteni. A kártya nem volt olyan drága, ezt is ki tudtam fizetni. (Végig tudtam, hogy van elég pénzem… futni fogja…. Egy nagyon kedves volt tanítványom küld/hoz Amerikából időnként pénzt, amit bármire fordíthatok. Az ő nagylelkűsége a háttér!)
Ezután, rohanvást, zárás előtt, hatkor beestünk egy kínai boltba, hogy a legolcsóbb, legegyszerűbb övtáskát megvegyük neki, mert minden fontos dolga a kezében, illetve a rövidnadrágja zsebében volt, amiből mindig elveszített valamit. Majd még egy – szintén legolcsóbb cigarettát is vettünk. Végül valami kis vacsorára valót.
Végig úgy éreztem magam, mint amikor Pétert a börtönből az angyal kimentette éjjel. Ő pedig egyfolytában köszönt mindent!
A Széll Kálmán téren váltunk el, ahol megmutattam, hol szálljon fel a metróra. Úgy éreztem, meg kell ölelnünk egymást! Nagyon-nagyon erősen megöleltük egymást: meg is áldottam, úgy, hogy hallotta, és kértem Jézust, vigyázzon rá. Úgy éreztem, tudnia kell, hogy a Jóisten szíve szerette őt.
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: pixabay