Egy Aranyembör küldetése

Márton Gábor a jelenleg 7000 lakosú, de folyamatosan növekvő lélekszámú Mórahalmon él. Tanítóképző főiskolán és kommunikáció szakon végzett, kipróbálta magát az újságírásban, volt programszervező is, de immár 11 éve a hittantanítás a hivatása, főleg kicsiknek, emellett a helyi újságnál dolgozik szerkesztőként. Feleségével, Veronikával hat gyermek szülei, több helyi családdal hét éve indították el a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) helyi szervezetét, amelynek azóta is a felelősei. A szervezet vonzónak bizonyul: nemcsak mórahalmi tagjai vannak, hanem a környező településekről is csatlakoznak hozzájuk családok. Gábor azt tapasztalja, nehéz megtalálni a család és a közösségi önkéntes munka közötti egyensúlyt, az elegendő időt mindenre, de úgy véli, hogy vannak olyan fontos ügyek, amiket képviselni kell, és ez csak látszólag veszi el az időt a családtól. Igazából az ezekben való részvétellel példát mutat: ilyen volt a NEK-en való részvétel is.

^{Negyedik elsőáldozás a családban, 2020.}

Márton Gábor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején Budapesten volt, folyamatosan részt vett a programokon. Nagyon hálás azért, hogy erre lehetőséget kapott: hittanárként szinte munkaköri kötelessége is volt a NEK-en való részvétel, de nemcsak „szakmai tanulmánynak” tekintette, hanem a hitben való fejlődés mérföldkövének is: egyénileg és közösségileg is sokat épült. Saját bevallása szerint akkor is elment volna, ha nem hittanár.

Azt vallja, keresztényként tanúságot kell tenni a hitünkről, ki kell állni, el kell mondani, hogy hisszük: az Eucharisztiában ott van Jézus, és hogy azért megyünk minden vasárnap a templomba, hogy az áldozatban Jézussal találkozzunk.

Hogy tudja továbbadni a tapasztalatait? A hittanórákon élménybeszámolókat tartott, a gyerekek sokat kérdeztek, minden érdekelte őket.

Gábor a nyitómisére két elsőáldozó tanítványát kísérte el, akik az esemény elhalasztása miatt két éve készültek a nagy napra. A legnagyobb dicséretként értékelhető, hogy a kamasz fiúk a szentmise után ezt mondták neki: „Érdemes volt várni!”.

Elismeri, hogy a NEK lelkesítő, inspiráló programjainak végén minden este fáradtan tért vissza a szállására, ezt mégis mindig felülírták a lelki élmények. A Közösségek szentségimádása jelentette az egyik legmaradandóbb élményt: emlékezetes a zsúfolásig telt Szent István Bazilika, a rengeteg (mintegy száz) gyóntató és gyónni vágyók sora, valamint az orgonazene, a taizéi, a gitáros énekek és az elmélkedések gyönyörűen megkomponált szintézise. A hosszú állás végére már fájt mindene, a szentségi áldásnál mégis könnyedén térdelt le, annyira megerősítette és felemelte az eltelt két és fél óra.

„Jó lenne rendszeresíteni a közösségi szentségimádást: ne zárjuk be Jézust a tabernákulumba, hanem vigyük ki, és találkozhassunk Vele egyre többet!”

Tanúságtétel szempontjából a NEK másik csúcspontja szerinte a szombat esti körmenet volt, természetesen a Ferenc pápa által celebrált zárómisével együtt.

„Nagyszerű volt a szervezés, a kivetítés, feliratozás, a telefonon vagy rádión követhető fordítás – így a külföldi vendégek és a magyarok is mindenbe be tudtak kapcsolódni, közösen tudtak énekelni, legyen az ének bármilyen nyelvű.”

A Márton család többi tagja a nyitómisén és a záró hétvégén volt ott a családfővel. A péntek esti Forrásponton a két nagy gyermekük is részt vett. „Azon az estén csodálatos volt látni a kontrasztot – az ifjak, ha annak van itt az ideje, buliznak, ugrálnak, élvezik a zenét, amikor pedig behozzák az Oltáriszentséget, elcsendesednek, letérdelnek, leborulnak.”

Gábor úgy gondolja: „az ilyen programokra feltétlenül szükség lenne az egyházban”.

Hittanárként is azt tapasztalja, hallja, hogy a NEK-en szerzett lendülettel kellene folytatni a dolgokat.

Veres András püspök atyát idézve: „ebből fogunk még élni hosszú éveken, évtizedeken át”.

A helyi, egyházmegyei szinten megszervezhető események között például a Szeged-Csanádi egyházmegyében már van konkrét folytatás: immár másodszor készülnek az Adventfeszt rendezvényre, ami tulajdonképpen a „Forráspont kicsiben”.

Felejthetetlenek, így azóta is sokszor visszacsengenek Gábor fülében az egyik előadás záró mondatai, miszerint a templomból kifelé menet (tehát a kapu belső oldalára) nem ártana egy figyelmeztető tábla ezzel a felirattal:

„Figyelem! Most missziós területre érsz!”.

Éljük meg ezt a küldetést, találkozzunk az emberekkel, és beszéljünk Jézusról – nemcsak az ennek szentelt egy héten!