„Bízzál lányom! A hited meggyógyított téged.” Alább arról olvashatunk, hogy a júliusi életige mennyi erőt tudott adni egy kilátástalannak tűnő helyzetben.
Hit és nemzetiség
Egy város, három dátum, három ünnepélyes esemény, múlt és jelen, keresztény hit és sváb hagyományok. Három tapasztalatot olvashatunk Elekről, az összefogás és szeretet erejéről, az életigéből kapott segítségről.
Április 30-ra az eleki Német Nemzetiségi Önkormányzat és Egyesület benevezett egy Trach Tag-programba: ezen a napon a népviselet felöltésével a hagyományápolás a cél. Nemcsak az egyesületi tagok, hanem a város polgármestere és felesége, a művelődési ház igazgatónője, óvónők, tanárok és egy helyi képviselő is vállalta, hogy német nemzetiségi ruhát öltenek, és különböző helyszíneken népviseletben fotó készüljön róluk.
Mint egyesületi tag az előkészületekben és a fotózásban is kellett segítenem. Az áprilisi életige segített, hogy ezen a napon jó pásztorként életemet adhassam másokért.
Sok ruhája van az egyesületnek, és rövid idő alatt sokaknak kellett kiosztani a viseleteket: voltak olyan pillanatok, hogy zűrzavar is támadt. Mindenki kereste magának a ruhához illő kötőt, aztán segíteni kellett a vasalásban, volt olyan is, aki ragaszkodott volna egy ruhához, de más már felvette… Örültem ennek az igének abban a helyzetben, mert csak ez tudott átlendíteni, hogy szeressek, és meg tudjam oldani a nehézségeket. A végén mindenki elégedett volt, és örült a ruhának, ami neki jutott: jó hangulat lett. Később a tájszobákban való fotózáskor az az érzés fogott el minket, mintha visszamentünk volna az időben.
Idén július 3-án ünnepeltük templomunk alapkőletételének 225. évfordulóját. Ezt az ünnepet összekötöttük a templombúcsúval, ami július 2-án, Sarlós Boldogasszony napján van. Azt gondoltuk, hogy méltó emlékezés lenne a sváb népviseleti ruhák révén feleleveníteni a múltat – hiszen Eleken túlnyomórészt svábok építették a templomot. A búcsús szentmisét körmenettel zártuk: egy nagyon régi Mária-szobrot vittünk körbe. A szervezéskor nagy öröm volt látni, ahogy növekedett a részvételre jelentkezők száma. Harmincketten (köztük sokan sváb népviseletben) vállaltak szerepet a körmenetben: vitték a szobrot, a keresztet, a gyertyákat és a baldachint.
Találkozott a múlt és a jelen, a kereszténység és a nemzetiség – ez meghatott, és mély érzelmeket váltott ki belőlünk, ahogy minden jelen lévő hívőből is.
Egy célért szeretetben voltunk együtt, és nagy öröm volt a szívemben, hogy én ennek aktív részese és előmozdítója lehettem.
Augusztusban városunk Eleki Napok címmel rendezvénysorozatot tartott. Nagyboldogasszony napjára a nemzetiségeket kérték fel, hogy valami programmal kapcsolódjanak be ebbe. A Német Nemzetiségi Egyesület megbeszélésén javaslatom nyomán azt a döntést hoztuk, hogy összehangoljuk Nagyboldogasszony ünnepét és a városi programot.
Erre a napra megnyitottuk a sváb tájházat a vendégeknek, ingyenes látogatási lehetőséggel és egy kis szóbeli eligazítással ajándékoztuk meg a vendégeket. Aztán déltájt mindenkit megkínáltunk egy tányér sváb hagyományos levessel /einkmatz mit nudeln/, délután pedig süteménnyel és kávéval kedveskedtünk nekik.
Természetesen ez komoly előkészülettel és munkával járt. Többen vállaltuk a sok feladatot: bevásároltunk, süteményeket sütöttünk, előkészítettük a házat a vendégfogadásra, korán feltettük az ételt főni, megterítettünk, és amikor eljött az ideje, fogadtuk a vendégeket, kínáltuk őket, beszélgettünk velük.
Régi sváb hagyomány, hogy Nagyboldogasszony napjára Mária-koszorút fontak az asszonyok. Arra gondoltunk, hogy felélesztjük ezt a szép hagyományt. Sok volt ugyan a munka, de megpróbáltuk, és ez is belefért a napba! Reggel feltettük a levest, aztán a segítőkkel a mise kezdetéig elkészítettünk nyolc koszorút és két csokrot. Gusztáv atya kérésére az ünnepi bevonuláshoz ketten csatlakoztunk népviseleti ruhában, és a koszorúinkat és a csokrokat elhelyeztük az oltár elé, hogy a szentmisén megszentelhesse az atya.
Megható szép pillanatok voltak: eloszlott minden kétség, minden tervünk szépen megvalósult – előtte nem tudtuk, sikerül-e ennyi mindent véghezvinni. Az egyházi és városi program így összefonódott, úgy éreztük, a sváb hagyomány és az egyházi gyökereink szorosan összefüggnek. Estére nagyon elfáradtunk, de a szívünkben boldogok voltunk: tudtunk adni, és mi is sokat kaptunk. Minden látogatónk hálásan köszönte ezt a kezdeményezést, örültek, hogy ilyen módon bekapcsolódtunk a városi programba. Nekünk is nagy örömet adtak a pozitív visszajelzések, és ezekből merítve tudtunk egész nap szolgáló szeretet lenni.
Felemelő Nagyboldogasszony ünnepet ültünk: a Szűzanya segítsége és oltalma alatt voltunk.
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: A szerző albumából