Hit és nemzetiség

Április 30-ra az eleki Német Nemzetiségi Önkormányzat és Egyesület benevezett egy Trach Tag-programba: ezen a napon a népviselet felöltésével a hagyományápolás a cél. Nemcsak az egyesületi tagok, hanem a város polgármestere és felesége, a művelődési ház igazgatónője, óvónők, tanárok és egy helyi képviselő is vállalta, hogy német nemzetiségi ruhát öltenek, és különböző helyszíneken népviseletben fotó készüljön róluk.

Mint egyesületi tag az előkészületekben és a fotózásban is kellett segítenem.  Az áprilisi életige segített, hogy ezen a napon jó pásztorként életemet adhassam másokért.

Sok ruhája van az egyesületnek, és rövid idő alatt sokaknak kellett kiosztani a viseleteket: voltak olyan pillanatok, hogy zűrzavar is támadt. Mindenki kereste magának a ruhához illő kötőt, aztán segíteni kellett a vasalásban, volt olyan is, aki ragaszkodott volna egy ruhához, de más már felvette… Örültem ennek az igének abban a helyzetben, mert csak ez tudott átlendíteni, hogy szeressek, és meg tudjam oldani a nehézségeket. A végén mindenki elégedett volt, és örült a ruhának, ami neki jutott: jó hangulat lett. Később a tájszobákban való fotózáskor az az érzés fogott el minket, mintha visszamentünk volna az időben.

Idén július 3-án ünnepeltük templomunk alapkőletételének 225. évfordulóját. Ezt az ünnepet összekötöttük a templombúcsúval, ami július 2-án, Sarlós Boldogasszony napján van. Azt gondoltuk, hogy méltó emlékezés lenne a sváb népviseleti ruhák révén feleleveníteni a múltat – hiszen Eleken túlnyomórészt svábok építették a templomot. A búcsús szentmisét körmenettel zártuk: egy nagyon régi Mária-szobrot vittünk körbe. A szervezéskor nagy öröm volt látni, ahogy növekedett a részvételre jelentkezők száma. Harmincketten (köztük sokan sváb népviseletben) vállaltak szerepet a körmenetben: vitték a szobrot, a keresztet, a gyertyákat és a baldachint.

Találkozott a múlt és a jelen, a kereszténység és a nemzetiség – ez meghatott, és mély érzelmeket váltott ki belőlünk, ahogy minden jelen lévő hívőből is.

Egy célért szeretetben voltunk együtt, és nagy öröm volt a szívemben, hogy én ennek aktív részese és előmozdítója lehettem.

Augusztusban városunk Eleki Napok címmel rendezvénysorozatot tartott. Nagyboldogasszony napjára a nemzetiségeket kérték fel, hogy valami programmal kapcsolódjanak be ebbe. A Német Nemzetiségi Egyesület megbeszélésén javaslatom nyomán azt a döntést hoztuk, hogy összehangoljuk Nagyboldogasszony ünnepét és a városi programot.

Erre a napra megnyitottuk a sváb tájházat a vendégeknek, ingyenes látogatási lehetőséggel és egy kis szóbeli eligazítással ajándékoztuk meg a vendégeket. Aztán déltájt mindenkit megkínáltunk egy tányér sváb hagyományos levessel /einkmatz mit nudeln/, délután pedig süteménnyel és kávéval kedveskedtünk nekik.

Természetesen ez komoly előkészülettel és munkával járt. Többen vállaltuk a sok feladatot: bevásároltunk, süteményeket sütöttünk, előkészítettük a házat a vendégfogadásra, korán feltettük az ételt főni, megterítettünk, és amikor eljött az ideje, fogadtuk a vendégeket, kínáltuk őket, beszélgettünk velük.

Régi sváb hagyomány, hogy Nagyboldogasszony napjára Mária-koszorút fontak az asszonyok. Arra gondoltunk, hogy felélesztjük ezt a szép hagyományt. Sok volt ugyan a munka, de megpróbáltuk, és ez is belefért a napba! Reggel feltettük a levest, aztán a segítőkkel a mise kezdetéig elkészítettünk nyolc koszorút és két csokrot. Gusztáv atya kérésére az ünnepi bevonuláshoz ketten csatlakoztunk népviseleti ruhában, és a koszorúinkat és a csokrokat elhelyeztük az oltár elé, hogy a szentmisén megszentelhesse az atya.

Megható szép pillanatok voltak: eloszlott minden kétség, minden tervünk szépen megvalósult – előtte nem tudtuk, sikerül-e ennyi mindent véghezvinni. Az egyházi és városi program így összefonódott, úgy éreztük, a sváb hagyomány és az egyházi gyökereink szorosan összefüggnek. Estére nagyon elfáradtunk, de a szívünkben boldogok voltunk: tudtunk adni, és mi is sokat kaptunk. Minden látogatónk hálásan köszönte ezt a kezdeményezést, örültek, hogy ilyen módon bekapcsolódtunk a városi programba. Nekünk is nagy örömet adtak a pozitív visszajelzések, és ezekből merítve tudtunk egész nap szolgáló szeretet lenni.

Felemelő Nagyboldogasszony ünnepet ültünk: a Szűzanya segítsége és oltalma alatt voltunk.