Figyelmes szeretet

Karimmal a buszmegállóban találkoztam. Nem ismertem, azt sem tudtam, pontosan melyik országból jött, csak annyit sejtettem, hogy észak-afrikai. Én a város központjába tartottam, ő a tengerpartra – de nyilván nem úszni ment, ez látszott az eladásra szánt portékákból, amik nála voltak. Észrevettem, hogy nincs nála kalap, ami a nap elleni védelmet szolgálná – ez elengedhetetlen, hiszen ő órákat fog eltölteni a víz partján, a hőségben. „Otthon felejtettem”, mondta, amikor rákérdeztem. Ösztönösen felajánlottam neki a sajátomat. Nem olyan rég vettem, de sebaj! „Tessék, legyen a tiéd, nekem van otthon még kettő. Ahová megyek, ott árnyékba tudok húzódni, te viszont…”. Karim hitetlenkedve nézett rám. Erősködött, hogy nem fogadhatja el, de végül beadta a derekát, amikor látta, hogy szívesen adom. Közben megérkezett a buszom, elköszöntünk. „Jó munkát, Karim!”. „Még egyszer köszönöm a kalapot!”. Csak akkor jutott eszembe, hogy ezt Jézusnak tettem: a benne lévő Jézusnak. Egy biztos: a reggeli kalapos epizód beragyogta az egész délelőttömet.

(Saverio, Olaszország)

Az evangéliumból megtanultam, hogy a szegényekben és kitaszítottakban Krisztus van, aki azt kéri, hogy szeressük őt. Emlékeim közt őrzök egy egyszerű tapasztalatot. A lakásom közelében lévő bárban észrevettem egy szegény hajléktalant, aki a zuhogó eső miatt teljesen elázott.

Le kellett győznöm a vele szemben táplált ellenérzéseimet – egyrészt tudtam róla, hogy korábban tbc-je volt, másrészt nem szerettem volna a társaságában mutatkozni –, mégis behívtam hozzánk, hogy keressek neki száraz holmit. A szüleim döbbenten fogadtak. „Apu, kellene neki valami ruha”. Édesapám egyáltalán nem lelkesedett az ötlet hallatán, de aztán elővett egy nadrágot, én pedig addig találtam egy dzsekit. Az eső közben csak nem akart elállni… Jöttem a következő kéréssel: „Tudunk adni neki egy esernyőt is?”. Meglett az is. Örült neki, de még az övénél is nagyobb volt az én örömöm, hogy

az egész családot mozgósítani tudtam az érdekében.

Viszont ezzel még nem lett vége a történetnek: napokkal később eljött, hogy visszaadja az esernyőt. Igazából nem is ugyanazt: jobb esernyőt adott vissza, mint amilyen a miénk volt. Azt ugyanis ellopták tőle, de később kapott egy másikat, és ezzel a másikkal akarta viszonozni, hogy jók voltunk hozzá.

(Francesco, Olaszország)