Az életünk csupa várakozás. Várjuk a futárt, hogy kézbesítse a megrendelt csomagot. Várjuk az érettségi eredményét, vagy egy állásinterjúra adott választ. Várjuk azt a bizonyos telefonhívást, vagy éppen a nagy találkozást. Az ...
Maradjunk együtt! – hármasban Istennel, randevú közösségben
Cegléd, Házasság Hete: évek óta érlelődött bennünk, hogy jó lenne bekapcsolódni a Házasság Hete programsorozatba, de csak idén éreztünk elég erőt ahhoz, hogy meg is szervezzük. „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.” Igaz ez egy program szervezésére, és igaz a házasságra is. Az előkészületek és a lebonyolítás alatt végig azt éreztem, hogy Isten segíti a munkákat.
Igazi közösségi munka volt. Mi is hívtunk embereket, de maguktól is jöttek ötletekkel, segítséggel – volt, aki a helyszínt biztosította (a katolikus iskola ebédlője), volt, aki felajánlotta, hogy a gyerekekre vigyáz, amíg a szülők kimozdulnak. Jó volt azt is megtapasztalni, hogy nemcsak házasságban élők tartották fontosnak ezt az eseményt. Végül tizenöt pár jött el erre az estére, ahol beszélgetéssel, vidám feladatokkal, zenével, tánccal erősítették házasságukat. Köszönet minden résztvevőnek és segítőnek!
Íme, három házaspár beszámolója:
A Házasság Hete programsorozat keretében vehettünk részt a plébánia szervezésében egy házaspároknak szóló esti összejövetelen, ahol
Isten szeretetével és kegyelmével átszőve, a szervezők fáradozásának köszönhetően különleges élményben volt részünk.
Romantikus hangulatot teremtve, gyertyafény mellett, kicsiny asztaloknál helyet foglalva, egy pohár bor társaságában a házaspárok egy kis időre ismét csak egymásra figyelhettek, hátrahagyva a rohanó hétköznapok forgatagát. Mindezt segítette egyrészt a szervezők által gondosan előkészített kis kérdés-csokor, amely segített feleleveníteni bennünk házasságunk egy-egy boldog pillanatát, majd a magyar líra legnagyobb alakjainak szerelmes verseiből kaphattunk egy kis ízelítőt, hol prózai, hol megzenésített előadásban, végül pedig táncház zárta az estét. Úgy éreztük, mintha ezen az estén a házastársak egymásra figyelve apró boldog kis szigeteket alkottak volna, és a belőlük áradó, egymás felé forduló szeretet eközben csendesen és lopakodón beragyogta mindannyiunk számára ezt a néhány órát. Az este végeztével szívünkben szeretettel telve térhettünk haza. Köszönjük ezt a különleges, meghitt ajándékot!
(Timi-Laci)
Nagyon kellemes estét töltöttünk el kettesben. A napi beszélgetéseket fontosnak tartjuk ahhoz, hogy jól működjön a házasságunk. Nekünk már nem kell időt „rabolni” más fontos tevékenységektől, mint fiatalabb korunkban, de azért az ismerkedésünk és házasságunk első éveit ritkán szoktuk felidézni. Most erre is biztattak a szervezők. Köszönjük, mert megállapítottuk, hogy bár lassan megöregszünk, de úgy érezzük, hogy a szívünk még mindig fiatal. Egymás megismerésében pedig több mint 49 év házasság után is van dolgunk, mert nem értünk el valami sok pontot a feladatok során.
(Erzsi-Laci)
A Házasság Hete. Majd lesz. Esti alkalom házaspároknak. Természetesen feliratkozunk. Beszélgetni kell. CSAK beszélgetni. Induláskor mégis kényelmesebb lenne itthon maradni.
Este van, fáradtak vagyunk. Megdicsér, hogy csinos vagyok. Már megérte.
Szeretettel és békességgel teli hangulat fogad. Gyönyörűen feldíszített asztalok, 2 személyre. Bor, gyertyafény. Nem kívánhatnék jobbat és szebbet.
Péter atya civil nyakkendőben. Igazán barátságos. Férfiak lelkére köti, hogy legalább 40 %-ban beszélni. Mindenki nevet.
Ezután a beszélgetésé a főszerep. Természetesen kettesben. Néha kicsit nehéz az emlékek mélyén megtalálni valamit. De ha egyszer ott volt, most is meg kell lennie. A fontos dolgok keresésében mindig így vagyunk, nem adjuk fel. Komolyan veszi a 40 %-ot, kisegít. Olyat hallok, ami kedves a szívemnek. Remélem, én is mondok ilyet. Igyekszünk mind a ketten, de tudjuk, hogy a hármas fonál nem szakad el. Letelik az idő. Még tudnánk beszélgetni.
Kérdések jönnek egymásról. Mint kiderül, néha mi sem tudjuk a választ magunkról.
Tánccal zárunk. Egyszerűen, nyugodtan, boldogan: „Milyen jó nekem, hogy vagy nekem!” (Presser G.: Kézen fogsz és hazavezetsz)
(A-Z)
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: A ceglédi közösség albumából