Isten tőlem is megkérdezte: „…jobban szeretsz, mint ezek?”

„…jobban szeretsz, mint ezek?” (Jn 21,15)

Volt egy hosszú időszaka az életemnek, amikor egyáltalán semmit nem jelentettek számomra Jézusnak ezek a szavai, majd egyszer csak felfigyeltem rá, mert néhány hónap leforgása alatt többször is ezt az evangéliumi részletet olvasták fel a misén.

Először csak az érdekességet hallottam ki belőle, hogy miért pont háromszor kérdezi meg Jézus Pétert, miért éppen egy házas embernek teszi fel ezt a kérdést, egyáltalán miért akar Jézus valamit megtudni, amikor Péter válaszában benne van, hogy Uram, te mindent tudsz és azt is tudod, hogy szeretlek.

Aztán, magam sem értem hogyan, az egyik alkalommal, amikor megint ez a rész volt az evangélium, a mise után ott maradtam a templomban és szinte váratlanul megint ezt a kérdést hallottam, de már nekem „szegezve”, olyan volt mintha maga Jézus tette volna fel: te, Ákos, aki most az életnek ilyen és ilyen paraméterei között élsz, te jobban szeretsz-e mint ezek?

A meglepetéstől, a váratlanságtól és ettől a személyes, nagyon intim pillanattól, illetve ennek hatása alatt szinte nem is tudtam megszólalni, csak egy dolog volt nagyon világos számomra: Jézus megkérdezett és ezzel egyidejűleg egy mérhetetlen szabadság járt át, mert teljesen világos volt számomra, hogy itt és most én vagyok a főszereplő, amennyiben mondhatok igent és nemet.

Nem volt kétséges számomra, hogy igent mondok, akkor is, ha azonnal „átláttam”, nem tudom felfogni, mire adom az igenemet. Visszacsengtek fülemben Ratzinger bíboros korábban hallott szavai: „Az ember nagysága abban áll, hogy igent mond Teremtőjének.”

Egyet határozottan tudok állítani: mindannak ellenére, aki és ami vagyok, a magam emberségében, gyengeségében és törékenységében – és folytathatnám még a sort, hogy mi mindenben – Jézus mellém állt, velem volt mindig, és ezt a segítségét, bíztatását, bátorítását, mellettem állását folyamatosan érzem, illetve ebben biztos vagyok, mindig.

Azt is elmondhatom még, hogy ezt a kérdést Jézus sok, nagyon is hétköznapi helyzetben „megismételte”, amikor nem tudtam olyan határozott választ adni, mint akkor, annak a templomnak a csendjében, hanem magatartásommal, reakcióimmal, gesztusaimmal és persze szavaimmal is, valahogyan eltávolodtam attól a kimondott igentől, de újrakezdeni, arra mindig volt, van és lesz lehetőségem, és ezek életem legszebb pillanatai.

Egyben biztos vagyok, hogy Jézus a hűségemet kéri. Ha ki tudok tartani az Ő és a felebarátaim segítségével, akkor ez az igen egyre inkább a mindennapok apró helyzeteiben fog megtestesülni és megmarad az örökkévalóságnak.

Ákos