Mi (j)ó ma?

Ha már minden okkal történik, akkor kell lennie valaminek, ami az ok-okozati összefüggést eredményezi – gondoltam magamban, amikor kiléptem az orvosi rendelő ajtaján. Egy dologban biztos voltam: soha nem ott és nem attól gyógyul valaki, ahol és amitől megbetegedett.

Ami nem születési rendellenességként, hanem valami negatív hatás következtében keletkezett énbennem, annak nincs helye a szervezetemben! – jelentettem ki határozottan, amikor a leletet kézhez kaptam. Az orvos kétkedve nézett rám és fejét csóválva csak annyit mondott, hogy a helyemben nem  merészelt volna ilyent állítani. S bár visszafojtottam a sírást, remegő hangon mégis igyekeztem  bátorítani önmagam a majd lesz valahogy és ez csak a képzelet játéka gondolatokkal, amely mögött a félelem akarva-akaratlanul is meghúzódott.

Szükségem volt időre és térre, hogy analizáljam a történteket és végre folgalkozzam magammal.

Akkoriban egy baráti társaság egyik hölgytagjától gyakran elhangzott, hogy „amelyik fa nem terem gyümölcsöt, vadhajtást terem”. Sosem kutattam, hogy ez a tömény és elgondolkodtatásra késztető eszmei mondanivaló honnan származik. S noha kevésbé volt pozitív kicsengésű, úgy éreztem,  mégis dolgom van vele és örültem, hogy a tarsolyomban tudhatom. Próbáltam nem magamhoz dédelgetni, csak egyszerűen ízlelgettem a szavakat és azon töprengtem, miként orvosoljam a szomorúság lejtőjén útnak indult állapotomat. Az időnkénti rosszullétek homályossá varázsolták a napjaimat és egyre gyakrabban igyekeztek elbizonytalanítani. Erősnek akartam látszani, ezért folyton csak a miért?-ekre kerestem a választ, és igyekeztem mindenbe kapaszkodni, hogy világossá váljon előttem, mi a megoldás kulcsa és legfőképp gyógymódja.

Egyik vasárnap a szentmise után a templomban kihelyezett útravalóként elvihető szentírási idézetek közül elvettem egyet, és rutinszerűen a zsebembe tettem. Idő múltán a hullámzó egészségügyi állapotom stagnáló helyzetbe került, és úgy tűnt, csak egy rossz álom volt és nem maga a valóság a hetekkel azelőtti konzultáció az orvossal.

Aztán egy napon a zsúfolt pályaudvaron összetalálkoztam egy régi ismerősömmel, miközben a távolról érkező rokonomat vártam. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni a hangosbemondóból áradó információkat, mígnem merengésemből az említett ismerős zökkentett ki hogylétem felőli érdeklődésével. S bár addig még senkinek nem említettem a közelmúlt rendkívüli eseményét, belső késztetés hatására vele mégis megosztottam.

Nem sajnált meg, nem oktatott ki, hanem csak annyit kérdezett: „Mi jó ma neked?”

Zavarba ejtett a többszörösen megismételt kérdése, aminek a lényegét sehogy sem tudtam értelmezni. Pedig annyira világos lett volna, ha épp nem azon görcsölök, hogy mégis miért érdekli nyomatékosan a másik embert, hogy a mai napon mi a jó nekem, és miért nem arra figyel, amit épp vele osztottam meg elsőként. Látva tétovázó tekintetemet, lassan és tagoltan feltette még egyszer ugyanazt a kérdést: mi jó ma? Tehát: mióma – hangzott a szójáték és betűjáték egyben. Majd arcán mosollyal, bátorításra késztetve megölelt és fülembe súgta, hogy mindig ez legyen az első gondolatom, és akkor a világ is jobbá válhat általam. Végül egy meglepetést csúsztatott a kabátom zsebébe, és elköszöntünk egymástól.

Amint hazakísértem a rokonomat, rögtön fellapoztam a Szentírást, ahol a Mt 3,10 és 15,2 versekben a gyümölcsöt nem termő fa és szőlővessző sorsának képe jelenítődik meg hasonlóan ahhoz, ami korábban a vadhajtással kapcsolatosan elhangzott a baráti társaságban. Nyugodtság és kétségbeesés egyazon időben lett úrrá rajtam, mígnem eszembe jutott kivenni a kabát zsebébe helyezett aznapi meglepetést, aminek következtében kezembe került a templomból elhozott kis papírdarab is a Mt 7,17-20 versekkel. Ismételten elémbe került a jó és rossz fa termésének minőségi leírása, és akkor értettem meg igazán, hogy életmódbeli változásokat kell véghez vinnem, ugyanis

a szünet nélküli életmód felborítja a hajtómotor mechanikáját.

Önvizsgálatot végeztem: jó helyen vagyok-e az életben, milyen pozitív és negatív hatásai vannak életemre az éppen aktuális munkámnak, mennyire szolgálja a javamat mindaz, amivel naponta látszólag táplálom magamat időben, térben, lelkileg, testileg, szellemileg egyaránt? Azóta bármilyen döntés elé kerülök, mérlegre teszem a témát a lehetséges pozitív és negatív hatásaival együtt. Az egoizmuson túlmutató és az altruizmust előtérbe helyező cselekedetek következtében jogosan tehető fel a kérdés, hogy mi jó ma (nekem)?, hisz a világ jobbá tételéhez felelősséggel tartozom a magam etikus hozzáállásával.