Laja és Babi 41 éves házasok. Három felnőtt gyermekük és nyolc fiú unokájuk van. Az elmúlt év több változást is hozott az életükbe. Beszámolnak arról, hogy fogadták ezeket, milyen lemondások, elhatározások fémjelezték az utóbbi ...
Mi (j)ó ma?
Egy új diagnózis hallatán a jól ismert „miért éppen velem és hogyan történhet ilyen?” kíséretében megjelenő félelem sosem gyógyír a sokkhatásra. Az időnkénti felülvizsgálat preventíve nem csak tünetkezelést, hanem konkrét tűzoltást eredményezne, ha beiktatnánk életünkbe.

Olvasási idő: 3 perc
Ha már minden okkal történik, akkor kell lennie valaminek, ami az ok-okozati összefüggést eredményezi – gondoltam magamban, amikor kiléptem az orvosi rendelő ajtaján. Egy dologban biztos voltam: soha nem ott és nem attól gyógyul valaki, ahol és amitől megbetegedett.
Ami nem születési rendellenességként, hanem valami negatív hatás következtében keletkezett énbennem, annak nincs helye a szervezetemben! – jelentettem ki határozottan, amikor a leletet kézhez kaptam. Az orvos kétkedve nézett rám és fejét csóválva csak annyit mondott, hogy a helyemben nem merészelt volna ilyent állítani. S bár visszafojtottam a sírást, remegő hangon mégis igyekeztem bátorítani önmagam a majd lesz valahogy és ez csak a képzelet játéka gondolatokkal, amely mögött a félelem akarva-akaratlanul is meghúzódott.
Szükségem volt időre és térre, hogy analizáljam a történteket és végre folgalkozzam magammal.
Akkoriban egy baráti társaság egyik hölgytagjától gyakran elhangzott, hogy „amelyik fa nem terem gyümölcsöt, vadhajtást terem”. Sosem kutattam, hogy ez a tömény és elgondolkodtatásra késztető eszmei mondanivaló honnan származik. S noha kevésbé volt pozitív kicsengésű, úgy éreztem, mégis dolgom van vele és örültem, hogy a tarsolyomban tudhatom. Próbáltam nem magamhoz dédelgetni, csak egyszerűen ízlelgettem a szavakat és azon töprengtem, miként orvosoljam a szomorúság lejtőjén útnak indult állapotomat. Az időnkénti rosszullétek homályossá varázsolták a napjaimat és egyre gyakrabban igyekeztek elbizonytalanítani. Erősnek akartam látszani, ezért folyton csak a miért?-ekre kerestem a választ, és igyekeztem mindenbe kapaszkodni, hogy világossá váljon előttem, mi a megoldás kulcsa és legfőképp gyógymódja.
Egyik vasárnap a szentmise után a templomban kihelyezett útravalóként elvihető szentírási idézetek közül elvettem egyet, és rutinszerűen a zsebembe tettem. Idő múltán a hullámzó egészségügyi állapotom stagnáló helyzetbe került, és úgy tűnt, csak egy rossz álom volt és nem maga a valóság a hetekkel azelőtti konzultáció az orvossal.
Aztán egy napon a zsúfolt pályaudvaron összetalálkoztam egy régi ismerősömmel, miközben a távolról érkező rokonomat vártam. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni a hangosbemondóból áradó információkat, mígnem merengésemből az említett ismerős zökkentett ki hogylétem felőli érdeklődésével. S bár addig még senkinek nem említettem a közelmúlt rendkívüli eseményét, belső késztetés hatására vele mégis megosztottam.
Nem sajnált meg, nem oktatott ki, hanem csak annyit kérdezett: „Mi jó ma neked?”
Zavarba ejtett a többszörösen megismételt kérdése, aminek a lényegét sehogy sem tudtam értelmezni. Pedig annyira világos lett volna, ha épp nem azon görcsölök, hogy mégis miért érdekli nyomatékosan a másik embert, hogy a mai napon mi a jó nekem, és miért nem arra figyel, amit épp vele osztottam meg elsőként. Látva tétovázó tekintetemet, lassan és tagoltan feltette még egyszer ugyanazt a kérdést: mi jó ma? Tehát: mióma – hangzott a szójáték és betűjáték egyben. Majd arcán mosollyal, bátorításra késztetve megölelt és fülembe súgta, hogy mindig ez legyen az első gondolatom, és akkor a világ is jobbá válhat általam. Végül egy meglepetést csúsztatott a kabátom zsebébe, és elköszöntünk egymástól.
Amint hazakísértem a rokonomat, rögtön fellapoztam a Szentírást, ahol a Mt 3,10 és 15,2 versekben a gyümölcsöt nem termő fa és szőlővessző sorsának képe jelenítődik meg hasonlóan ahhoz, ami korábban a vadhajtással kapcsolatosan elhangzott a baráti társaságban. Nyugodtság és kétségbeesés egyazon időben lett úrrá rajtam, mígnem eszembe jutott kivenni a kabát zsebébe helyezett aznapi meglepetést, aminek következtében kezembe került a templomból elhozott kis papírdarab is a Mt 7,17-20 versekkel. Ismételten elémbe került a jó és rossz fa termésének minőségi leírása, és akkor értettem meg igazán, hogy életmódbeli változásokat kell véghez vinnem, ugyanis
a szünet nélküli életmód felborítja a hajtómotor mechanikáját.
Önvizsgálatot végeztem: jó helyen vagyok-e az életben, milyen pozitív és negatív hatásai vannak életemre az éppen aktuális munkámnak, mennyire szolgálja a javamat mindaz, amivel naponta látszólag táplálom magamat időben, térben, lelkileg, testileg, szellemileg egyaránt? Azóta bármilyen döntés elé kerülök, mérlegre teszem a témát a lehetséges pozitív és negatív hatásaival együtt. Az egoizmuson túlmutató és az altruizmust előtérbe helyező cselekedetek következtében jogosan tehető fel a kérdés, hogy mi jó ma (nekem)?, hisz a világ jobbá tételéhez felelősséggel tartozom a magam etikus hozzáállásával.
Szükségünk van Rád! A fennmaradás a tét.
Legyél rendszeres támogatónk, hogy mi továbbra is minden hétköznap új, reményt adó cikkel jelentkezhessünk! Iratkozz fel hírlevelünkre!
Fotó: Pexels