Mit tanított nekem egy (félrement) ökumenikus találkozó?

Olvasási idő: 3 perc

Péntek este hétkor véget ért a szentmise. Előtte félórás szentségimádáson vettem részt, és jutott időm gyónásra is. Nyolctól ökumenikus életige-találkozó kezdődött, és a kezdésig még majdnem egy órám volt, ezért sétálni indultam. Rendszerint ezt az egyórás idősávot az életigekör előtt a feleségemmel közösen töltjük. Készítünk valami harapnivalót, főzünk teát, imádkozunk… Eva azonban ezúttal nem tudott velem tartani, így emelkedett hangulatban mentem ki a természetbe, ahogy néha gyónás után érez az ember. Gyönyörű volt odakint. A természet látványa iránti lelkesedésem összefonódott a belső örömömmel. Mindaz, ami szembejött velem, megerősítette és megsokszorozta ezt az érzést. A frissen levelet hajtó fák a langyos esti fényben megvilágítva, éneklő madarak, zavarban lévő szemérmes szerelmespár… Szerettem volna imádkozni, de ez már túl sok volt nekem. A közelgő találkozóról gondolkodtam inkább. Nőtt bennem a vágy, hogy kilépjek önmagamból, tegyek valamit, ami mélyebb és jobb, mint ami most van.

A plébánián szimpatikus méretű csoport gyűlt össze. Az evangélikus és a katolikus lelkipásztor, és mi úgy húsz felebarát mindkét egyházból. A nyitóimádságot Marek, az evangélikus lelkész vezette. Azután mi, ahogy szoktuk, felolvastuk az életigét a magyarázattal együtt. Rögtön utána valami ilyesmit mondtam: „Egyházi közegeinkben gazdag a lelki kínálat, minőségi a katekizmusunk és van többféle lelki csoportunk. Ez a mi kis közösségünk abban egyedi, hogy itt ütköztetjük a saját életünket a Szentírás szövegével, hogy az elméletet gyakorlatra váltsuk. Próbáljunk meg tehát egy rövid kis időre megmaradni ebben a személyes közegben…”

Egy meglehetősen hosszú csend állt be, amelyet két evangélikus résztvevő tört meg: Vlaďka, egy nyugdíjas gimnáziumi tanárnő, és Marek, a lelkész. Mindketten alapvetően ellenezték az előbbi felhívásomat – a dolgok köztünk és Isten között túlságosan intimek, hogy arról ilyen sok ember előtt képesek legyünk beszélni. A lelki tapasztalatok, gondolatok megosztása nem való mindenkinek… Még próbálkoztam elmagyarázni, megvédeni valamit az igazamból, és közben azért egyre nyilvánvalóbbá vált számomra, hogy „lementem a pályáról”. Ez aztán az egész találkozóra rányomta a bélyegét. Az utolsó szöget a lelkiségi önbizalmam koporsójába Martina verte be, akivel egy hullámhosszon szoktunk lenni. Hazafelé a kocsiban azt mondta:

„Szerettem volna mondani valamit, de a felvezetőd után már nem volt értelme.”

Néhány nappal később visszatértünk erre a bizonyos találkozóra a katolikus plébánosunkkal. Azt mondta, számára az a kérdés, hogy vajon szeretnénk-e ezeket a találkozókat megőrizni a mi „fokoláros szellemiségünkben”. És ha igen – amivel ő is egyetért –, akkor nem szabad elcsüggednünk, hanem emlékeztetnünk kell magunkat a ránk jellemző tulajdonságokra, és ezek idővel rögzülnek majd. Szándékosan vagy nem szándékosan mondta-e, ez meglepő visszajelzés volt a számomra. Tehát így vagyunk jelen, így látnak minket, „fokolárosokat” a körülöttünk lévő emberek? Mi is valójában a „fokoláros szellemiség”? Azóta ez a kifejezés kísértetként követ engem. Hatalmas, kicsit naiv, de főként nagyon, nagyon lelki. Rájöttem, hogy mi folyton a határon vagyunk. Hogy a dolgok, amelyek fontosak és szentek a számunkra, kifordíthatók, tagadássá válthatnak.

Nem sokkal ezután egy kiállításon összefutottam evangélikus barátnémmal, Vlaďkával. Meghallgatta a képekhez fűzött kommentáromat, és hozzátette a sajátját. Ezután elmentünk együtt kávézni, és csak röviden tértünk vissza az ökumenikus találkozó témájára. Rendszeresen eljár az igekörökre, és enyhén ellenkezni szokott. Odaillik ő is, önreflexióra késztet minket. Szerettem volna beszélni még egyszer a legutóbbi elhamarkodott megnyilvánulásomról. Szerettem volna elmondani, hogy bármiféle program vagy stílus népszerűsítésénél értékesebb számomra a közös életünk. Erre azonban nem volt szükség. Világossá vált, hogy köztünk nincs semmiféle félreértés. Rendelt még süteményt, és nem hagyta, hogy én fizessek.

Ha szívesen megosztanád, ami Veled történt, írd meg a "> címre!