42-ből 30: Egy sebészorvos rendhagyó karácsonyai

Magyarországon a karácsony egy nagyon meghitt családi ünnepnek van elkönyvelve, mindenki összejön a rokonsággal, otthon behúzódunk a házba és így ünneplünk. Te viszont mint baleseti sebész, sokszor nem így töltöd a karácsonyaidat. Milyen élmény egy ügyeletben töltött Szenteste?

Hát igen, a pályafutásom alatt körülbelül 30-szor ügyeltem 24-én, és néha még másik ünnepnapot is megkaptam a háromból. Ez nekem, mint kézsebésznek elég munkás, mert azt szoktuk mondani, hogy jönnek a „fafaragók”, meg a „fagyott halasak”, mert ugye a karácsonyfát be kell faragni a talpába, meg a fagyott halat felvágni, és ezekből sok kézsérülés származik. Én az ünnep előtt készülök, az adventet lelkileg is próbálom átélni, és aznap pedig legalább valami apró jellel emlékeztetni magam. Igyekszem jól élni a jelen pillanatot: törekszem rá, hogy ne a gyertyafényes szentestéről ábrándozzak, hanem most kezdjek szeretni, így ma is eljöhet a szívembe Jézus. Az ünnepi légkört nem könnyű bent a kórházban a munkatársak között megélni. Vannak, akik nem nagyon szeretik a karácsonyt, vagy csak fáradtak, és akaratuk ellenére vannak ott. De az apró ajándéknak nagyon tudnak örülni, ezért mindig viszek valami apróságot. Volt például, hogy egy-egy mikulásos tollat vettem, vagy a Covid-járvány idején fenyőfás szájmaszkkal tudtunk egy kicsit ünnepi hangulatot teremteni. Az a cél, hogy emlékeztessük egymást és magunkat is arra, hogy aznap ünnep van, nem csak munka.

Kiosztják rátok, hogy ki ügyel, vagy te vállalod, mész karácsonykor?

Mivel nincs gyerekem, én legtöbbször elvállaltam. Azért, amikor kiderült, hogy 7 év alatt én 17 ünnepnapon ügyeltem, a kollégám pedig mindössze 7 napon, és mégis sorsoltunk, és megint rám esett karácsony, az nem esett annyira jól, főleg így, hogy tudtam, hogy én már ennyire túlvállaltam magamat. Ha valami feszült helyzet áll elő köztünk, gyakran eszembe jut egy-két tapasztalat, amiket az Új Városban olvastam, például arról, hogy hogyan próbálta valaki megőrizni a békét a munkahelyén, és én is igyekszem, hogy ne álljak bele a panaszáradatba vagy legalább a végén valami pozitívval zárjuk.

Milyen érzés, amikor kiderül, hogy na, idén is ügyelni fogok?

Már fejben rögtön elkezdem tervezni, hogy akkor hogy is lesz, hova tudom a családi látogatásokat betenni, de most már szinte önként vállaltam, mert hadd menjenek haza a gyerekesek.

Hogy tudsz mégis például eljutni templomba, vagy hogy tudod megteremteni azt, ami neked fontos az ünneppel kapcsolatban?

Tulajdonképpen az adventet nagyon szeretem, mert akkor a hajnali misére el tudok menni, utána nyugodtan odaérek a munkahelyemre. A 24-e viszont problémás, mert nincs is már hajnali mise. Szerencsére most már legtöbbször nem 24 órában, hanem műszakban dolgozunk. Úgyhogy ha nappalos vagyok, akkor el tudok menni az éjféli misére, ha pedig, mint idén is, éjszakás leszek, akkor délután elmegyek egy pásztorjátékra, és ezzel készülök.

Régebben sokszor 24-én éjjel kettőig díszítettem a karácsonyfát, hogy hát mondom, átjön a szomszéd gyerek, és nincs karácsonyfám? Azt nem lehet. Meg magam miatt is, mert meg akarom ünnepelni Jézust, kiteszem a kis jászlat, a betlehemet. De aztán reggel hatkor indulok dolgozni, szinte nem is látom a saját fámat.

Van olyan sztorid, amikor úgy érezted, hogy de jó, hogy itt vagyok, és tudtam segíteni?

Egy szilveszter éjjel történt, hogy egy 18 éves fiú beleesett az üvegbe, és mindent elvágott a kezén. Egy fél éjszaka, 4-5 óra hosszát operáltam, utána nagyon mellette álltak a szülők is, és meglepően szépen meggyógyult. Magamban elgondoltam, hogy ha nem sikerült volna, ötven évet ő jobb kéz nélkül tölt leszázalékolva, így meg 50 évig hasznos tagja lesz a társadalomnak. Ez nagyon megmaradt bennem.

Az még egy tipikus helyzet, hogy valaki nagyon akarja, hogy meglegyen a takarítás, meglegyen minden, fölmegy a létrára és megvan a baj. Csípőtáji törött is sok jön ilyenkor. Emlékszem, mikor az egyik néni magyarázkodott, hogy jött Amerikából a gyerekem, muszáj volt ablakot mosni. Mondom neki, na és most otthon van a gyerekével? Nincs. Sokan nem látják be, hogy idősödnek, és a kis sámlira ráteszik a kisszéket, meg arra még a nem tudom mit, és aztán van a lezúgás. Az ilyennek csúnya baleset a vége.

Milyen a hangulat a kórházban így karácsonykor a betegek között?

Az jó érzés, hogy látni az ünnep nyomait. Minden éjjeliszekrényen egyforma kis dísz tűnik fel: szaloncukor, fenyőág. Valaki járt bent, én esetleg nem is tudok róla, de iskolások vagy nem tudom kik minden beteget meglátogattak. Szoktak kis karácsonyfát állítani az osztályokon, az unokák rajzolnak, és ki vannak a rajzok ragasztgatva az ágy mellé. Látok egy-egy imakönyvet is.

Akár vallásos valaki, akár nem, mégiscsak mindenki vágyik rá, hogy ez a nap különleges legyen, ez még a kórházban is érezhető. Van egyfajta külső béke is, nem csak belső.

És amikor véletlenül nem ügyelsz? A maradék 12 évben, akkor hogy zajlik nálad a karácsony? Egyedülállóként nem nyilvánvaló, hogyan töltöd ezt az estét.

Változó. Volt, hogy a családtagjaimmal voltam, vagy meg voltam hívva egy-egy baráti családhoz a Fokoláre közösségből. Volt, hogy más egyedülálló barátnőimmel töltöttük a Szentestét.

Utána mentél a testvéreidhez?

Igen, inkább 25-én vagy 26-án szokott lenni nagy családi karácsony. Mióta a szüleim nem élnek, nem is nagyon szokott az egész család összejönni, ezért én próbálom ezt összehozni úgy, hogy a két ünnep közt korcsolyázást szervezek a Városligetben a jégpályára, és utána meghívom egy étterembe a családot. Ezt nagyon szeretik, az unokák már számon tartják, hogy megyünk.

Karácsonykor milyen érzés, hogy egyedül élsz?

Ezt néha elég nehéz megélni. Ha meg is hív egy család, néha azt érzem, hogy én vagyok a szegény magányos, akit most meghívunk szeretetből.

És ezen tényleg csak az segít, hogyha én is mások felé fordulok,

ha én hívok meg másokat, vagy egyszer emlékszem, hogy a rákosfalvi igekörrel főztünk, és vittük az aluljáróba a hajléktalanoknak. Csak ez a gyógyír, hogy én is tudok adni, de azért sokszor nehéz. Ugyanakkor azt is megtapasztaltam, hogy ha a közösségben valóban családként vagyunk együtt, szeretjük egymást, akkor nem hiányzik semmi. Ha magányosnak érzem magam, sokszor eszembe jut, hogy az én döntésem, hogy sajnálom magam vagy helyt állok abban, amiben vagyok.

Idén mi a menetrended?

Most 24-én éjszakás leszek, ha lehet, akkor elmegyek a keresztfiamékhoz a pásztorjátékra, utána munka, aztán a nővéremhez 25-én, és 26-án megint dolgozom. Nagykőrösre a sógornőmhöz így két ügyelet közt már nehezen jutok le, szokta is riogatni a kis unokahúgomat azzal, hogy ne legyél orvos, mert látod, Éva is húsvétkor hozza el a karácsonyi ajándékodat.

Megéri ez az áldozat neked? Igaza van a sógornődnek, nem kis életmódbeli vállalás kórházi orvosnak lenni.

Én azt mondom – lassan már így a pályám végén –, hogy megérte. Végül is jó érzés segíteni. Igen. És azért nagyon jól tud esni, ha legalább annyit mondanak, hogy köszönöm, hogy itt vannak ilyenkor is. Ráadásul nekem akkor van a névnapom, ugye látják a nevemet a papíron, jól tud esni, ha mondanak egy jókívánságot. Ha úgymond észreveszik, hogy ott vagyunk értük.

Ha az embert véletlenül baleset éri karácsonykor, akkor hogyan legyen kedves az orvossal, aki ellátja őt?

Először is jöjjön időben, ne várja meg, hogy ja, igen, még megvacsoráztunk a családdal, meggyújtottuk a gyertyákat, és mikor elmentek, akkor éjfélkor bejövök az ügyeletre. Az nem esik jól. Nagy szabadságot ad nekem, hogy már nincsen a hálapénz, ez nagyon jó. De mondjuk azért nem haragudnék meg, ha hozna egy szaloncukrot, mert úgy érezném, hogy gondolt rám. Volt már, aki tudta előre, hogy 24-én bent leszek, és hozott egy kis töltött káposztát. Annak tudok örülni. Valaki meg is kérdezte, hogy mit adhat. Mondom, hát söpörjön otthon össze egy kis maradékot. És tényleg hozott a karácsonyi vacsorájukból. Jól esik, mikor észreveszik, hogy mi is emberek vagyunk és ezzel gesztussal hozzájárulnak, hogy nekünk is legyen karácsonyunk.