5 gyerek, 0 kerék: nagycsaládban, autó nélkül

Olvasási idő: 4 perc

Egyre többen döntenek úgy, hogy egyáltalán nem tartanak fent saját autót a háztartásukban. Az ő kisegítésükre is terjedt el nagyobb városokban a car sharing, azaz egy-egy útra kibérelhető autók hálózatai. Mindazonáltal ma még az a megszokott, hogy egy családnak, főleg ha több gyerek is tartozik hozzá, van autója. Kati és Gergő, akik Budapesten élnek és öt, 7 és 15 éves kor közötti gyereket nevelnek, máshogy döntöttek: autó nélkül élik a mindennapjaikat.

„Általában elkerekedik a szeme annak, aki ezt meghallja” – meséli Kati. „Természetesnek veszik az emberek, hogy mindenkinek van autója, körülbelül úgy, ahogy evidencia az, hogy mindenki hord cipőt. Sokszor belefutottam abba, hogy ha meghívnak valahová, azonnal azt kezdik magyarázni, hogy hova tudok majd parkolni, fel se merül, hogy nem autóval fogok érkezni.”

„Tudatos döntés volt, hogy nem akarunk autót” – fűzi tovább Gergő, aki ebben a kérdésben az értelmi szerző. Sok szempontot felsorol, mi motiválja őket. Elsősorban a teremtett világ iránti felelősségérzetük. „Mivel a belvároshoz közel, nagyon jó közlekedésű helyen lakunk, úgy gondoltuk, hogy a legegyszerűbb, amit megtehetünk a környezetünkért, hogy nem pöfékelünk. Az autózás nemcsak a kipufogó-gáz légszennyezése által rombolja a környezetet, hanem a hozzá kapcsolódó ipar, az autók gyártása, a kőolaj-finomítás is sok terhet jelent. A rengeteg leaszfaltozott útfelszín, a zajszennyezés is káros következménye az autózásnak. Arról nem is beszélve, hogy a városok mennyire az autósok igényei szerint vannak kialakítva. Budapesten a Városligethez közel lakunk, és nonszensz, hogy a Ligetet két, szinte autópálya méretű út határolja, ezeken kell keresztülvergődnie magát az embernek, ha a parkba át akar jutni” – sorolja érveit Gergő. Nem titkolja azt sem, hogy anyagi megfontolásból sem éri meg egy autóba beruházni. „Egy akkora autó, amibe az egész családunk belefér, nagyon drága. Nekem fontosabb, hogy szép, kényelmes lakásunk legyen, mint az, hogy autót tartsunk fent.”

„A sok gyerek miatt nagyon olcsón utazunk a távolsági járatokon is, és a pályaudvarok is közel vannak hozzánk, a nagyszülők is könnyen meg tudnak minket közelíteni vonattal is” – fejtegeti Kati. Ő azért jobban érzi döntésük negatív aspektusait is. „Amikor mondjuk ki kell fuvarozni egy komplett születésnapi zsúrt valahova, vagy hogyha mondjuk két-három gyereket kell délután eljuttatni különórákra nagyon sok cuccal, és ne adj isten még az eső is esik, az már az a helyzet, amikor jó lenne egy autóba beszállni” – vallja be. De anyagilag is megtérül, ha a végső esetekben inkább taxiba ülnek. „Legutóbb például az IKEA-ban vettem egy íróasztalt, darabokban be tudtuk tenni a taxiba, úgy hoztam haza.”

Ez a döntésük a körülöttük élőkkel erősíti a kapcsolatukat. „A nagybevásárlásban több barátunk is szokott segíteni, vannak anyuka ismerőseim itt egy-két utcán belül, akik úgy időzítik az ő bevásárlásukat, hogy én is be tudjak ülni a kocsiba és elmenni velük. Az autó nélküli lét megtanított arra, hogy merjek szívességet kérni.”

Hogyan viselik a gyerekek, hogy ilyen furcsa családban élnek, amelyiknek nincs autója? Kati úgy látja, hogy bár sokszor hangoztatják, hogy „ez ciki” és hogy „olyan hippis”, sok nevelési előny is származik ebből. „Nagyon ügyesen, biztonságosan közlekednek, nem ijednek meg egy kis gyaloglástól, összességében strapabíróbbak az átlagnál” – sorolja. A talpraesettségüket bizonyítja az a kis sztori is, hogy 7 éves kisfiuk, amikor azt hitte – tévesen – hogy nem mentek érte szülei az edzésre, fogta magát és a szürke novemberi délután ellenére szépen egyedül hazatrolizott. Okozott ezzel némi riadalmat otthon, de amikor pontosan fél órával az edzés után bekopogott az ajtón, a megkönnyebbülésen kívül büszkeség is eltöltötte a szülők szívét.

Persze állni kell a sarat akkor is, amikor a kiskamasz gyerekek kifejtik, hogy utálnak rohanni a vonat után, és ha lenne autójuk, akkor indulhatnának a nyaralásra, amikor nyugiban elkészülnek. Gergő nem filozofál ezen sokat: „Ez a mi döntésünk, ők még nem tudnak maguknak autót venni” – tesz pontot a képzeletbeli vita végére.

Van még egy terület, amiben fejlesztő az autó hiánya: „Nagyon-nagyon minimális csomaggal el tudunk indulni kirándulni bárhová, akár egy hétre is. Az autónál nagy kísértés, főleg amíg kicsik a gyerekek, hogy még beteszem a babakádat, a háromféle lázcsillapítót, a kislabdát, meg a vödröt, a kismotort, hátha unatkozni fognak. Mi megtanultunk helytakarékosan és céltudatosan csomagolni.”

Milyen változásokat látnának örömmel, ami segítené, hogy többen bele merjenek vágni az autómentes életbe, kérdezem mindkettőjüktől. Kati a közösségi aspektust emeli ki. Ha jobban egymásra hagyatkoznánk, szorosabb közösségek lennének körülöttünk, akkor jobban meg lehetne osztozni a terheken is. Nem lenne furcsa, ha több család közösen tartana fent egy autót vagy ha jobban beosztanák, ki hova viszi a gyerekeket, ki vásárol be, ki segít a többieknek.

Gergő a forgalomcsökkentést tartaná elengedhetetlennek, mert most valóban veszélyes a gyerekek számára a gyalogos vagy biciklis közlekedés, sok szülő ezért ragaszkodik ahhoz, hogy autóval vigye a gyerekét iskolába. Azt is jó ötletnek tartaná, ha az iskolák utcáiba nem is lehetne autóval behajtani. Szerencsére – emeli ki – most már a kerékpározás sokkal egyszerűbb a városban, szinte mindenhol vannak utak és van hova letenni a biciklit.

Katiék családjának életmódja talán extravagánsnak tűnik, de meglehet, egyre többen döntenek úgy, hogy ha nem is mondanak le teljesen az autó előnyeiről, csökkentik a hétköznapi használatát és fenntarthatóbb közlekedési módokat választanak a hétköznapokban. A teremtett világ védelme iránti elkötelezettségünk ebben is kifejeződhet.

Interjúalanyom, Spengler Katalin idén az Új Város követe az Új nap, új remények kampányban. Nézd meg kampányoldalát!