A várakozás zsoltára

Önkorlátozás önként – de miért is?

Ebben az időszakban sokan tartanak tisztítókúrát, különféle diétákat, hogy a farsangi mulatozás során felszedett kilóktól, összegyűlt méreganyagoktól megszabaduljanak. Mások összehúzzák a nadrágszíjat, megtakarítás gyanánt a nyári hónapokra. De gyakran a ruhák kiselejtezése és a tavaszi nagytakarítás is erre az időszakra esik. Nekünk, keresztényeknek azonban a nagyböjt a legnagyobb ünnepnek, húsvétnak a közeledtét jelzi. A hamvazószerdától húsvét vasárnapjáig tartó negyven napban a böjtöt szigorúan betartók teljesen kihagyják étkezésükből a húst, vannak, akik a közbeeső péntekeken figyelnek oda erre. A böjt azonban nem csak a hús megvonásáról, hanem egy csendesebb, szerényebb életvitelről is szól. Mulatás, hangos szórakozás, fergeteges ünneplések és lakmározások helyett visszafogottságra int ez az időszak. Bognár István atya a Keresztény Élet portálon közölt interjúban elmondja, hogy három fontos elem jár együtt ezekben a napokban: a böjt az önmagam felé figyelést, az ima az Isten felé fordulást, az alamizsna pedig az embertársak felé közeledést segíti elő.

A böjt, mint valami számomra fontos dologról való lemondás nehéz, ugyanakkor termékeny időszak is lehet. Azzal, hogy megvonjuk addigi napjaink egy-egy elemét, arra kényszerülünk, hogy tudatosabban figyeljünk: az étkezésünkre, a bevásárlásra, a napszakok megtervezésére, beosztására, vagyis önmagunkra. Mintha nagyítón keresztül néznénk a vágyainkat és „álvágyainkat”, a szándékainkat, a gondolatainkat, az automatizmusokká növekedett cselekedeteinket. A lassított befelé figyelés lerántja a leplet személyiségünk, működésmódunk bizonyos szegleteiről, és segíti a súlypontok áthelyezését, a sorrendek újrarendeződését. A nagyobb tudatosság által aktívabb munkásai és mélyebb ismerői lehetünk önmagunknak, mint korábban.

Az ima a lassú elcsendesedésben, az elemző és lemondásokkal teli visszafogottságban segít rájönni, miként nyújthat éltető, valós lelki táplálékot az Istennel való beszélgetés és kapcsolódás. Ahogy közeli emberi kapcsolatainkon is folyamatosan tudatosan dolgoznunk kell, úgy Istennel való kapcsolatunkra is fontos időről-időre rápillantani, fókuszba helyezni, abban (újra) meghatározni önmagunkat.

Az alamizsna pedig szinte elválaszthatatlan az előző kettőtől: gyakorlatiasan tekintve, a lemondásokkal és szerényebb életvitellel több ráfordítható időnk, és adott esetben pénzünk marad mások segítésére, ami megerősítően és pozitívan hat vissza Istennel és önmagunkkal való viszonyunkra. A szóban forgó magatartás növelheti a hatékonyságérzésünket: képes vagyok parancsolni magamnak, le tudok mondani számomra fontos ételekről, szokásokról, eseményekről (akár mások javára), kontrollt tudok gyakorolni önmagam felett, mely képességek birtokában kisebb esélyem van függeni a súlyosnak vélt, de súlytalan dolgoktól. Megélhetjük a szabad akarat valódi természetét, vagyis azt, hogy dönthetünk, igent mondunk-e vagy nemet. A nemet mondásnak pedig manapság egyre nagyobb szükségszerűsége látszik, nézzünk rá picit, hogy miért.

Mondj nemet! – könnyű azt mondani…

Az emberi természet egyik sarkalatos kérdése az igen-nem páros alakulása. Mondhatjuk, hogy az idők kezdete óta, hiszen a paradicsomi bűnbeesés történetében is központi jelentőséget kap a nemet mondás. Éva szakít egy almát a tiltott fáról, nemet mondva ezzel az isteni parancsnak és igent a kísértésnek. Ma bizonyára legtöbbünk számára átérezhető Ádám és Éva dilemmája, hiszen sokszor kerülünk olyan helyzetekbe (csokoládé a diéta alatt, egy megszokottnál drágább ruhadarab, párunknál szebb, csinosabb, másabb „jelentkező”) a mindennapokban, amit kísértésnek élünk meg; és mint minden becsületes kísértésnek, ellent kell(ene) állnunk neki.

Egy, a hatvanas években folytatott kísérletben (Marshmallow-teszt) négyéves gyerekeket egy tányéron heverésző pillecukor elé ültettek egyenként, és azt mondták nekik, amíg vissza nem jön az instruáló felnőtt (15 percig), ne egyék meg a pillecukrot, és ha ez sikerül, jutalmul kapnak még egyet. A gyerekek viselkedését detektívtükör mögül rögzítették. A cukor merev bámulásától a szagolgatásán és megnyalásán keresztül, a széléről lecsípett apró darabka elfogyasztásáig sokféle magatartásnak lehettek szemtanúi. Voltak, akik a szemüket is eltakarták, hogy ne lássák a kísértés tárgyát, és persze akadt olyan is, aki gondolkodás nélkül falta fel a fehér cukor-oszlopot. A kutatók többéves utánkövetéses vizsgálatokban azt találták, hogy az önmegtartóztatást tanúsító gyerekek később sikeresebbek és kiegyensúlyozottabbak lettek a kísértésnek ellen nem álló társaiknál. Vajon milyen összefüggésben állhat ez a neveléssel?

„Adj Uram, de rögtön!”

Talán közhelynek tűnhet a sokat emlegetett itt-és-most társadalmi berendezkedés felvetése, amit megfigyelhetünk egészen apró példáktól a lényegesebbekig. A népszerű okostelefonokkal a világ a kezünkben van, bármilyen információhoz rögtön, a szükséges pillanatban hozzáférünk, mindenféle különösebb energia- és időbefektetés, várakozás nélkül. Az instant levesek, gyorskölcsönök, internetes levelezések korában hétköznapi emberként egyre kevesebb olyan szituációba kerülünk, ami hosszabb vágyódás, várakozás után hozza meg a gyümölcsét. Az imént leírt példák a minket körülvevő ingerek „rögvest-természetét” jelzik. A várakozás szépségére való fogékonyság csíráját viszont a nevelés során ültethetjük gyermekeinkbe. A szupermarketek pénztárainál lehúzott üres csokispapír és üdítős flakon például jelzés lehet arra, hogy a kosár mögül kibukkanó buksi tulajdonosának nem kellett kivárnia és késleltetnie a kinézett édesség bekebelezését. A karácsony, a szülinap, a jeles bizonyítvány sokszor már nem elég hangsúlyos támpontok a gyerekek számára egy hőn áhított játék, könyv, ruhadarab megkapására. Legtöbbször már mindezek előtt, akár különösebb apropó nélkül magukénak tudhatják az ajándékot. Elmarad a vágyott dolgok jutalmazó jellege, a várakozás beteljesülésének varázsa, az ezt követő öröm tartóssága. Minden karnyújtásnyira, vagy azon belül van számukra. Nincs szükség a késleltetés képességére, hiszen a legtöbbjük életéből kimarad a malacpersely, a Jézuskának írt levél, és az édességes fiók is elérhető a kisszékről. Szülőként olykor nehéz nemet mondani a gyermekünknek, vagy vágyakozásra biztatni, hiszen az munkálkodik bennünk, hogy mindene meglegyen, semmiben ne szenvedjen hiányt. De ha azt tapasztalja, hogy a várakozás akár még többet is adhat számára – dupla pillecukoradag, vagy új felfedezések önmagáról, Istenről és embertársairól –, akkor az nemhogy elvesz tőle, hanem százszorosát adja számára.