Az ember önmaga építőmestere: Elisabeth Lukas a logoterápiáról

(Az interjú aktualitását az adja, hogy kiadónknál a napokban jelent meg Elisabeth Lukas-Reinhardt Wurzel: A szorongástól a lelki békéig című könyve.)

Lukas asszony, Önt Frankl professzor egyik legismertebb tanítványának tartják. Miért éppen őt követte, hiszen tanulmányai idején sok más nagy pszichológus is élt?

Nem tudom, nélküle milyen pszichológus lettem volna. Emberszeretetből, nemes elhatározásokkal kezdtem pszichológiát tanulni. Tanulmányaim végére mégis olyan messze kerültem az embertől, mint soha. Amit nekünk tanítottak, merő patkánypszichológia volt. Az embert állatnak és kísérleti alanynak tekintették. Elborzadtam magától a gondolattól is, hogy csak egy váltót kelljen átállítanunk, és a személy ebbe vagy abba az irányba mozdul. Azt tanították, hogy minden programozható, átlátható.

Véletlenül vetődtem el Frankl egy előadására. Azonnal lenyűgözött. Újra rátaláltam a gyökereimre: az emberszeretetre, a tiszteletre a személy titokzatos és előre ki nem számítható benső világa iránt.

El tudná mondani röviden egy laikusnak, mi újat hozott Frankl a pszichológiába?

A pszichológia a 20. század elején a „lélek” fogalmának sajátos értelmet adott. Eredetileg isteni szikrának tekintették, halhatatlan valaminek, ami az embert összeköti egy rajta túlmutató, transzcendens valósággal. De csak az ember néhány belső működési területére vonatkoztatták, ilyenekre, mint az emlékezet, ösztönök, érzések. Ám mindez megvan a patkányban is! Az emberi sajátosság veszendőbe ment.

Frankl nagy érdeme, hogy az akkori lélektelen pszichológiába ismét bevezette a „szellemi dimenziót” – ahogy ő nevezte.

Értelmezésében ez a szellemi összetevő a „transzcendencia”: felmutat az emberben valamit, ami önnön mivoltát fölülmúlja. Frankl számára – akit zsidó istenhite formált – világos, hogy ezt a szellemi dimenziót nem a szülőktől örökli az ember, hanem valamiképpen a fogantatásakor kapja. Ez nem tud károsodni, sem meghalni, őszerinte. Legfeljebb testi vagy pszichikai problémák tartják fogva és ezért nem képes magát kifejezni.

Mindez változást hozott a pszichológiában. Ugyanis, ha létezik valami más is a testi és pszichikai folyamatokon túl, akkor ismét abból indulhatunk ki, hogy az embernek valamiképp megvan a szabadsága. Szembenézhet a személyiségét előre meghatározó adottságokkal. Akit gyerekként vertek, például mondhatja, hogy „engem vertek, hát én is verem a gyerekeimet,” vagy épp az ellenkezőjét: „én annyit szenvedtem, hogy ettől megóvom őket.”

A múltunk és az öröklött dolgaink a mi építőkockáink. Az építőmesterek pedig mi magunk vagyunk!

Ezen túl, a szellemi dimenzió ösztönzi az embert, hogy rákérdezzen az élet értelmére, az igazra, a jóra és a szépre. Az állat nem tesz ilyet. Az ember szenved a tökéletlenségtől, és kutatja, hogy mivé is lehet. Ezen alapszik a méltósága, és a felelőssége is.

^{Viktor E. Frankl (1905-1997) neurológus és pszichiáter. Bécsben és Amerikában tanított. Az általa alapított logoterápia a „harmadik bécsi pszichoterápiás iskola”, Sigmund Freud és Alfred Adler iskolái után. A négy koncentrációs táborban eltöltött fogság tapasztalata az emberi szabadságról és felelősségről – előtte és alatta – vallott nézeteit alaposan próbára tette. Harminckét könyve huszonkilenc nyelven jelent meg.}

Nem mondhatják erre a szakmabeliek, hogy „ez már nem pszichológia, hanem vallás?”

Minden emberkép olyan előfeltevésekből indul ki, amelyek nem bizonyíthatóak. Nem tudjuk bebizonyítani sem azt, hogy ez a szellemi dimenzió létezik, sem azt, hogy nem létezik. Az igazi kérdés, hogy melyik szemlélettel tudunk jobban gyógyítani? Ha nem számolhatnék ezzel a dimenzióval, azt mondanám a betegemnek: „Olyan vagy, mint egy számítógép. Ha rosszul programoztak, akkor nincs rendben nálad valami. Hadd lássuk, mi az oka?”

Vagy pedig feltárom neki, hogy ő valószínűleg több, mint aminek az emberek tartják, és rábízom, hogy győzelmet kovácsoljon akár a szenvedésből is.

Hogy segít az embereken logoterapeutaként? Miben tér el másoktól?

Képzeljen el valakit, aki előtt egy nagy hegy tornyosul, és elzárja az útját. Ez lehet depresszió, szorongás, függőség, kisebbrendűségi érzés. A jelenlegi pszichoterápia az akadályra összpontosít, amikor kérdez: Honnan ez a hegy? Ki rakta az útjába? Hogyan segítsünk a páciensünknek, hogy lassacskán elhordja? Ő persze ettől még nem kerül sokkal közelebb a megoldáshoz! A logoterapeuta ezért inkább azt kérdezi: Mi van a hegy mögött? Mi lehet olyan fontos, olyan értékes, hogy ezt az akadályt le akarja küzdeni az ember?

Tehát inkább a jövőbe néznek, és nem a múltba?

Igen. A betegeimmel arra vállalkozom, hogy velük együtt keressem a dolgok értelmét és célját. A logoterápia meggyőződése, hogy mindennek van értelme, csak meg kell keresni, nem pedig kitalálni! A célnak pedig feladatjellege van mindig.

Nem azt leltározzuk, ami rosszul működött, hanem a jónak és a szépnek a legjavát, ami a páciensemben található. Csak ezután nézünk szembe a problémáival.

Ha sikerült rátalálnunk, hogy annak, amit ő tud nyújtani, hol veszik hasznát a világban, akkor képes lesz legyőzni önnön akadályait, és visszanyerni az életörömét és az önbizalmát. Az ember – természetéből adódóan – társteremtő. Ha ezt a valóságát ki tudja bontakoztatni, akkor lesz megvalósult ember.

Az önmegvalósítás nem lehet közvetlen cél: annak a következménye, hogy megtaláltuk és beteljesítettük saját célunkat, hogy új emberként sikerült fölülmúlnunk önmagunkat.

Ez sokkal inkább a lelkipásztor feladata, mint a pszichoterapeutáé. Nem keveredik össze a két terület?

Semmiképp! Azonban kölcsönösen gyümölcsöző lehet a logoterápia és a lelki gondozás. Akik ez utóbbi területen dolgoznak, gyakran nem veszik észre, hogy bizonyos problémák nem vallási, hanem pszichofizikai természetűek. Megfordítva is igaz: sok ember keresi fel ma vallási kérdésekkel a pszichoterapeutát. Pedig ő nincs megfelelően kiképezve az ilyen válaszokra.

A logoterápia az orvostudomány berkeiben született, ez nem kétséges. Ám kapcsolatban áll más tudományokkal, így a filozófiával is. Hasznát veszi a teológiának, még ha nem is kötődik ehhez vagy ahhoz a hitvalláshoz.

Rákérdezni az élet értelmére, önmagában is vallási kérdés, mert olyasvalamire figyelmeztet, ami túlmutat az emberen.

_{Elisabeth Lukas és Viktor E. Frankl}

Hol vált be a logoterápia?

Nem könnyű olyan területet találni, ahol nem vált volna be. Nagyon jó a megelőzésben; mert ha valaki megtalálta az élete értelmét, pszichikailag állóképesebb. Beválik a gyógyításban, lehet jól kombinálni más módszerekkel, az ellazítással, a meditációval, a természetgyógyászattal, és a gyógyszeres kezeléssel. Ott is nagyon jól használható, ahol nincs már mit gyógyítani, és meg kell találni a módját, hogyan az elkerülhetetlennel szembesítsünk valakit. Például egy rákos beteget, vagy azt, aki elvesztette szeretteit, és azt, akit megfosztottak az állásától vagy a hazájától.

Nagy szolgálatot tesz ott, ahol a bűntudatot kell legyőzni, vagy ahol a mulandóságot és a halált kell elfogadni.

Elismerik-e mindenütt Frankl gondolatainak igazát?

A német nyelvterületen hazája el nem ismert prófétája volt életében. Megelőzte a korát. A harmincas években, amikor sok európai éhezett, előre megmondta, hogy a jólét nem tesz boldoggá. Ezt senki nem hitte el. Azután a hatvanas-nyolcvanas évek „gazdasági csodája” idején magasra szökött mégis a neurózisok, a depressziósok, és az öngyilkosok száma.

Angol nyelvterületen Frankl neve jól ismert. Man’s search for meaning (magyarul: És mégis mondj igent az életre) című könyve kilencmillió példányban jelent meg. Kanadában nagyszabású logoterápiás program működik az indián kultúra fenntartása érdekében. Dél-Amerikában könyv nélkül illik idézni a legjobb orvosi egyetemeken.