Az empátia, a szupererő

Ha valaki beveri a fejét az ajtófélfába, összerándulsz. Olyan, mintha vele együtt te is némi fájdalmat éreznél… Gondolkodtál már azon, hogy miért van így? Vagy hogy miért tölt el téged is undor, mikor látod, hogy valakinek a vállára pottyantott egy madár? Észrevetted, hogy az ásítás ragadós?

A szociálpszichológia és az idegtudomány mindezen eseményeket az empátiaképességünknek tulajdonítja. Ha egyszerűen akarjuk meghatározni,

az empátia az a képességünk, hogy megértsük mások érzéseit, nézőpontját, élethelyzetét és osztozzunk velük ezekben.

Számos pozitív pszichológiai tulajdonság, például az együttérzés, a jótékonyság, a türelem és az altruizmus is az empátiában gyökerezik. Steve Taylor pszichológus definíciója szerint ez az a csatorna, amelyen keresztül kapcsolódunk a körülöttünk élő emberekhez, míg az irántuk táplált szánalom (compassion) az, ami ezen a csatornán keresztül áramlik. A megszülető eredmény pedig az altruizmus, vagyis a vágy, hogy jót tegyünk másokért. A mindennapokban ezt a képességet otthon, a munkahelyen és társadalmi életünkben bontakoztatjuk ki. Például ráismerhetsz, hogy épp empátiát gyakorolsz, mikor figyelmesen hallgatod a barátodat, aki hosszasan szidja a csúcsforgalmat, vagy mikor boldog izgatottság vesz erőt rajtad, amiért munkatársadat előléptették.

Társas lényekként rendelkezünk tehát az empátiával, ami létfontosságú a kommunikációhoz, a közös munkához, valamint a kapcsolatok kiépítéséhez és fenntartásához. Nem csoda, hogy a kutatók úgy vélik, az érzelmek összehangolására irányuló affektív képességünk ősi gyökerei az emlősök evolúciójában gyökereznek. Bár az emberek különböző szinten képesek empátiára, ez a képesség eleve erősen be van drótozva az agyunkban. Az ehhez a folyamathoz kapcsolódó rész az agy jobb oldali széli tekervénye (szupramarginális gyrusa). Nemcsak abban segít, hogy felismerjük a másik ember érzelmeit, hanem abban is, hogy elkülönítsük a saját és a másik érzelmi állapota közötti hasonlóságokat és különbségeket. Az esettanulmányok, melyek az agy ezen területének károsodását vizsgálják, kimutatják az empatikus kapcsolatok, az érzelmi kapcsolódás nagymértékű csökkenését és az egoizmus növekedését. A jobb oldali széli tekervény része a tükörneuron-rendszerünknek is, amelyeknek hála beazonosítjuk és lemásoljuk mások testtartását és gesztusait. A tükörneuronok tehát a felelősek azért, hogy mi is ásítani kezdünk, ha valaki a környezetünkben ásítozik.

De hogyan fejleszthetjük empatikus képességünket?

Dr. Brené Brown kutató az empátiának négy jellemzőjét különbözteti meg:

1. Az első lépés a perspektívaváltás, vagyis az a képesség, hogy úgy lássuk a dolgokat, ahogyan mások látják, és felismerjük annak igazságát. Ahhoz, hogy beléphessünk a másik világába, félre kell tennünk a saját nézőpontunkat.

2. A második összetevő az ítélkezések elengedése. Az első akadály, amelybe az empátia beleütközik az, amikor alig hangzik el a másik szájából az első tíz szó, az ember azonnal messzemenő következtetéseket von le, akár csak gondolatban is.

3. A harmadik az érzelmek felismerése önmagunkban és más emberekben. Ez vezet a negyedik jellemzőhöz.

4. A negyedik ezeknek az érzelmek a közlése.

Az empátia fogalmát a Fokoláre alapítója, Chiara Lubich egy lépéssel tovább vitte. A Fokoláre karizmája az egység, és egyik pillére a „Váljunk eggyé a másik emberrel”.

A Róma melletti Rocca di Papa-ban 1982-ben tartott előadásában felidézte, hogy Szent Pál életcéljául tűzte ki, hogy eggyé váljon mindenkivel: „A gyöngék közt gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket. Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek” (1Kor 9,22). Ezt a feladatot úgy értelmezte, hogy egyetemes példának tekintette Krisztust, aki emberré lett, szolidaritást vállalt emberségünkkel, és magára vette gyengeségeinket, hiányosságainkat, sőt szenvedéseinket is. Chiara ezt tanácsolta: „Válj eggyé mindenkivel, mindenben, amennyire csak lehet, a bűnt kivéve… Mert ha valamilyen bűnös dologról van szó, akkor határolódj el tőle!

Meglátod, hogy ha eggyé válsz felebarátoddal, az nem elvesztegetett, hanem megnyert idő”.

Mit jelent ez? Olyan valamit, amit valójában nem mindig könnyű megtenni. Matthew Silvan Lazarus, Come Out! – azaz Lázár, gyere ki! – című könyvében világosan leírta, hogy sokan szkeptikusan állnak hozzá ehhez a fajta életvitelhez. Az egység elérésének egyetlen módja, hogy feladjuk felsőbbrendűségünket, és türelmet, megértést tanúsítunk mások nézőpontja iránt, hajlandók vagyunk várni, elképzeléseinket feladva.

De miért vagyunk erre oly gyakran képtelenek? Silvan szerint amiatt, amit a türelmetlenség eretnekségének nevez. „Természetesen mindig lesznek körülöttünk türelmetlen és erőszakos emberek, akik úgy gondolják, hogy a másokra való várakozásra és a mások megértésére fordított idő elvesztegetett idő. A történelem tele van katasztrófákkal, amelyeket az a magának vehemensen utat törő kísértés okozott, hogy ‘mindent most és azonnal’ akartak. Ez a türelmetlenség eretneksége.”

Egyszóval az empátia nemcsak kapcsolataink kulcsfontosságú összetevője, hanem keresztény mivoltunkhoz is elengedhetetlen. Az empátia mélyebb megélése lehetővé teszi számunkra, hogy ne csak egyszerűen a másik bőrébe bújjunk, hanem konkrét tettekben is kifejezzük mások iránti kedvességünket.

Karelle Bulan pszichológiából szerzett alapdiplomát és neuropszichiátriai tanulmányokat folytat.