Család: az egyensúlyozás művészete

Kilenc éve vagyunk házasok, három gyermekünk van, hét, három és egyévesek. Mint hívők, magas erkölcsi mércét állítottunk magunk elé. Ismerőseinknek az a benyomása, mintha nekünk semmi gondunk nem lenne. Gyermekeink azonban – azzal együtt, hogy sok örömet okoznak – annyira felemésztik energiáinkat, hogy egymásra nem marad időnk, és egyre több a súrlódási felület közöttünk. Sőt, a gyerekek is gyakran idegesek. Olvastuk az egyik válaszukban, hogy a családi légkör kihatással van a gyermekek egészségére is. Tudunk-e változtatni ezen a helyzeten, és hogyan?

egy házaspár

A család olyan rendszer, melynek minden tagja befolyással van az összes többi tagjára. Hasonlít az égitestek egymásra hatására. A Föld körül keringő Hold idézi elő például a tengerek ár-apály mozgását, a Nap és a Föld közötti távolság változása pedig az évszakok váltakozását.

Ezt az egymásra hatást gyakran nem tartjuk eléggé szem előtt. Pedig fontos, hogy tudatosodjék bennünk: a család olyan rendszer, melyben a családtagok biopszichológiai egészsége a rendszer egyensúlyától függ. E felismerésnek kell meghatároznia tetteinket is. Mindez nem könnyű, és nem is magától értetődő. Ezért komolyan felhívnám a figyelmet a gyerekek iránti túlzott gondoskodás mellékhatásaira.

Általános tapasztalat, hogy amikor kisbaba születik, nehéz rátalálni a gyermek iránti odaadás, a férj és az önszeretet közötti helyes egyensúlyra. Természetesen nem azt akarom ezzel mondani, hogy szeretetünket tartsuk vissza. A gyermek is, a házastárs is mindig a konkrét tettekből érzi azt meg, szinte apróságokból: éjszaka nem azért kelek fel a gyerekhez, mert rajtam a sor, hanem a párom iránti szeretetből. Vagy: előbb hagyom abba a még oly fontos munkát is, hogy legyen időm elkísérni feleségemet ruhát vásárolni, vagy, hogy együtt mehessünk a gyerekekkel a játszótérre…

A rendszer szemszögéből főképpen a leggyengébb pontokon van szükség a szeretet kifejező cselekedeteire. Az egyik legkényesebb kérdés általában, hogy a házaspárnak mennyi ideje jut egymásra. Mert aki fáradtan érkezik haza, annak nehéz mélyebb beszélgetésbe kezdeni, gyakran még találkozni sincs kedve senkivel… Vigyázzunk!

Nemcsak a kapcsolat minősége, hanem a gyakorisága is fontos, akár a gyerekkel, akár a házastárssal! Szükségünk van az együtt eltöltött időre, hogy valóban újra és újra felfedezzük egymást!

Kellő akaratra, energiára és bátorságra van szükségünk, hogy kapcsolatunknak ne csak a minőségére figyeljünk, hanem elegendő időt is szánjunk egymásra! Ezért azt tanácsolnám, merjék a gyerekeket egy barátnőre vagy a nagyszülőkre bízni, és szenteljenek egy hétvégét csak a kölcsönös kapcsolatnak! Mert a gyermekek biopszichológiai egészsége és boldogsága lényegében az egész rendszer boldogságától függ. Tudva ezt, nem önzés energiát fektetni a párkapcsolatba, hiszen az a család egységét biztosítja. Másrészt, nem kell elbátortalanodni, hiszen soha senki nem lesz tökéletes szülő, tökéletes feleség vagy férj közülünk, és ilyen talán nem is volt még soha… A kérdés nem is az, hogy tökéletesek vagyunk-e, hanem hogy a szeretetünk igaz-e? A legelső tanúságtétel a gyermekek előtt éppen a házastársak közötti hiteles szeretet.

Szánjanak időt és energiát a gyermekeikre, de ne hanyagolják el az egymás közötti kapcsolatot és önmagukat sem! Ne engedjék, hogy a gyermekek minden időt és teret kisajátítsanak ebben a folyton megújítandó egyensúly-játékban, ami ugyan sok gonddal jár, mégis a mindennapi örömök forrása.

A szerző Nevelés stressz nélkül című könyve itt megvásárolható.