Egy párkapcsolat életciklusai 4. – Ha nem születik gyermek

Gyermekáldásra várva, hónapról hónapra egy hullámvasúton érezhetjük magunkat, és egyre mélyebbről kell felkapaszkodnunk. A havi vérzések megjelenése csalódást és gyászt hoznak számunkra: most sem sikerült!

Egyre jobban beleragadunk ebbe a csalódásba, gondolataink beszűkülnek, és nem látjuk a fától az erdőt. Képletesen kicsit olyan érzés hatalmasodhat el rajtunk, mint Éván a paradicsomban, hogy nem vesszük észre az Édenkert szépségét, csak arra az egy fára nézünk, sóvárgunk érte, és haragszunk Istenre, hogy nem vehetünk belőle. Úgy érezhetjük Isten játszik velünk, másoknak igen, nekünk miért nem sikerül? Ez a legidegőrlőbb. A miértre sokszor nincs emberi válasz, legalábbis nem érjük be vele, akárki akármit is mond. Párként talán jobb arra a kérdésre keresni a választ, hogy HOGYAN?

Hogyan tudjuk ezt együtt megélni, hogyan tudjuk az érzéseinket egymás felé kimondani, hogyan tudunk együtt sírni és nevetni, egymást megtartani? Hogyan tudjuk elgyászolni veszteségeinket és eljutni oda, hogy miközben megtesszük, ami szükséges, nem izomból akarjuk megoldani a problémákat, hanem kimondjuk: „Jézusom rád bízom, Te gondoskodj!”

Hiába bővül az orvosi vizsgálatok tárháza, a statisztikák nem javulnak. Vannak megoldandó és kivizsgálandó dolgok, de van, ami már nem visz előre, vagy nem tesz jót a testi-lelki állapotunknak. Ki meddig megy el? Hogyan éljük meg nőként az orvosi vizsgálatokat? A nő egészsége, nőiessége, értéke megmarad-e a kapcsolatban? A szexualitásban megmarad-e az intimitás, a testi-lelki találkozás, vagy csak cél-orientálttá válik? Mennyire kapunk vagy veszünk igénybe lelki támogatást? Olyan nagy lelki mélységek kavaroghatnak bennünk, és okozhatnak önmarcangolást, szégyenérzetet, haragot, tehetetlenséget, bűntudatot, félelemet, szomorúságot.
Szemünk előtt lebeghet egy cél – gyermekünk legyen – de ez ne váljon egy megoldandó feladattá, legyünk nyitottak más lehetőségek felé is. Mire hív minket Isten?

A társadalmi elvárás, és azon belül a szűk család vagy barátok is olyan könnyen belegyalogolnak a lelkünkbe egy könnyed kérdéssel: – Na, mikor jön a baba? – mintha nem lenne jobb beszélgetés indító kérdés!

A „meddőség” megbélyegzettséget, kirekesztettséget jelentett már a régi időkben is – hiszen a társadalom olyan tagjainak minősülünk, akik nem tudják gyermekkel megajándékozni a közösséget. Értéktelennek, haszontalannak, selejtnek érezhetjük magunkat. Sajnos megszűnhetnek régi barátságok is. Ennek éppen annyira lehetünk mi magunk is az okozói, hiszen akaratlanul is elönthet a fájdalom, mikor egy kisbabát meglátunk és befelé sírunk. Vagy a találkozások alkalmával csak és kizárólag a gyerekekről tudnak körülöttünk beszélgetni, mi pedig így kívülállókká válhatunk. Belekerülhetünk egy ördögi körbe, amiből nem nagyon látunk ki.

Hogyan hat mindez a kapcsolatunkra?

Az, hogy nem érkezik a várva várt gyermek, kezdetben mindenképpen negatívan hat. Ez egy meddőségi distressz. Sokszor nem a konkrét nehézség – nem érkezik a gyerek – miatt érezzük rosszul magunkat, hanem az arra adott megoldási kísérleteink, kudarcaink, és az abból fakadó egymáshoz való viszonyulásaink, reakcióink, meg nem értettségeink okozzák.

A párkapcsolatunkon belül is nagyon különbözőek vagyunk és különböző módon tudunk helyzetekre reagálni. Különböző szinten keresünk megoldásokat, sokszor más értékrend, vagy a megélés más szintjén próbáljuk ráerőltetni, vagy elfogadtatni a változást (jelen esetben a gyermekáldást) megoldó lehetőségeket egymásra. Ezeknek a sikere és sikertelensége mélységekbe vagy magasságokba repít minket. De hol van ebben a kapcsolatunk, az egymás felé fordulásunk? Könnyen begubózunk a fájdalmunkban, mint egy sündisznó és kifelé szúrunk, ha nekem fáj, fájjon neki is! Ilyenkor igazán nagy segítség egy szakember, aki segít felismerni, hogy mi is történik bennünk, ne egymás bántsuk és hibáztassuk, hanem egymás támogató társai lehessünk.

A férfiaknak néha sokkal nehezebb az érzéseikről, megéléseikről beszélni, sőt a „probléma” adott esetben a férfiasságot is megkérdőjelezheti, ami hatalmas teher lehet rajtuk. De az se jó, ha meg akarjuk kímélni a másikat a saját fájdalmunktól, hiszen akkor a másiknak nem adunk lehetőséget az átéléshez, a hozzánk való kapcsolódáshoz. Eltávolodunk.

A fájdalmainkról, veszteségeinkről való beszélgetés nem könnyű, de mégis gyógyító lehet. A barátainkkal vagy a családtagjainkkal beszélgetve rájöhetünk, hogy ahol már gyermek van, ott is élhettek meg akár több spontán vetélést is, aminek gyászát megosztani nekik sem könnyű. De ha mi meg merünk nyílni a bennünk levő érzésekkel, megélésekkel kapcsolatban, másnak is segíthetünk felszínre hozni a szőnyeg alá söpört sebeket. Az egymás felé nyitás, és elfogadás segíthet a keresztünk hordozásában.

A hitünkre is hatással vannak a veszteségek: különböző érzelmi hullámzást tud kiváltani Isten felé a haragtól, a tagadáson át, a nincs más, Vele könnyebb érzésig. Ez nem egy lineáris út, inkább kör, ami ciklikusan visszatér, de remélhetőleg, ha lassan is, de előre tart: nem a gyerek, hanem az örök élet reménye felé. Idővel rájöhetünk, hogy nem megoldásokra van szükségünk, hanem belső változásokra. A helyzet, a gyermek hiánya sokáig fennállhat, sőt! A próbálkozásoktól, a visszatérő kudarcoktól nem leszünk jobban. Saját korlátaink és határaink végéhez érhetünk, és ha nem kezdünk el másképpen működni, akkor veszélybe kerülhet a párkapcsolatunk, a házasságunk is! Ha nem vesszük észre, hogy beszűkültünk, és már minden csak a gyerek projekt körül forog, akkor nem tudunk önmagunkhoz és egymáshoz se kapcsolódni, mert csak a probléma van a fókuszban, és nem az, ami itt és most történik. Egy újabb megoldás kipróbálása helyett belső változás kell!

Teret és időt kell kiszakítanunk magunknak, és a kapcsolatunknak, hogy minőségi együttlétet és az egymás felé fordulás légkörét meg tudjuk teremteni. Nehéz kimondani a bennünk levő érzéseket, ezzel felvállalva a sebezhetőségünket, ezért ilyenkor ajánlott nem a házastárs-szerepből beszélgetni, hanem mint egy kedves ismerőshöz, akihez itt és most kapcsolódni szeretnék, hogy a változás el tudjon indulni. Ha egy kicsit távolságot veszünk a problémától, és a megoldási kísérleteink tárházától – mit, hogyan tegyünk vagy ne tegyünk, ki mit kellene, hogy másképpen csináljon – egyszerűen csak teret engedünk a megértésnek, a megbecsülésnek. Ez a másik minősítése nélküli meghallgatás segít, hogy a változás elinduljon, hogy szabadon merjünk beszélni a fájdalmainkról, elakadásainkról. Míg korábban akár napi szinten odavágtuk, hogy „Önző vagy!” – most ki tudjuk mondani, hogy igazából Rád lenne szükségem, hogy odabújhassak és kisírhassam magam! Ez persze így elég ellentmondásos, de ezért is nehéz a változás, ami magunkban kell, hogy megtörténjen.

Nem a másiktól kell várnom a változást, hanem teret kell adnunk, hogy egymás előtt meg tudjunk nyílni!

A belső vágy – jelen esetben a gyermek hiánya – addig meg nem nyugszik, míg ki nem elégül, mondják többen. Ehhez azonban szabaddá kell válnunk, hogy Isten terve ki tudjon rajzolódni bennünk. Ez a legnehezebb, de mégis leggyümölcsözőbb. Ehhez egyéni vagy páros segítségre is szükségünk lehet. A legnagyobb boldogság az, ha a végén akárhogy is alakul az életünk, egymásba kapaszkodva egymást segítve és támogatva tudunk együtt élni azzal, amire az Isten meghívott minket. Isten az, aki bármit megtehet, de az Ő tervei nem a mi elképzeléseink szerint valósulnak meg, és nem akkor, amikor mi elképzelnénk. Lehet, hogy végül örökbe fogadunk, vagy akár 10-15 év várakozás után válunk mégiscsak szülőkké, de az is lehet, hogy valami teljesen más, új úton találjuk meg párként vagy egyénileg azt a hivatást, amire Isten elhívott minket.

„Én az Úr meghallgatom őket, én Izrael Istene, nem hagyom el őket. A kopár hegyeken folyókat fakasztok, a völgyek mélyén forrásokat, a pusztát bővizű tóvá változtatom és a szomjú földet vizek forrásává. A pusztában cédrust növesztek meg akácot, mirtuszt és olajfát. A pusztaságba borókafenyőt ültetek, kőrisfát meg ciprust. Hadd lássák, és hadd tudják meg, vegyék észre, és értsék meg, hogy az ÚR keze vitte ezt végbe, Izráel Szentje teremtette.” (Iz 41,17-20)

Szeretettel ajánljuk az érintett pároknak a https://gyermekaldas.hu/ oldalt, ahol segítséget találhatnak, hogy testi és lelki útjukon egymást támogatva, akár sorsközösségben is haladjanak tovább.