„Szerettünk volna gyereket, de nem minden áron” – őszintén a meddőségről

A gyermektelen párok gyakran kapnak olyan címkéket, hogy „karrieristák” meg „utazgatók”, nem beszélve a kéretlen tanácsokról a zarándoklatoktól az örökbefogadásig. Nem mindig találkoznak olyan orvossal, aki hajlandó és képes is foglalkozni az állapotuk okával, és mindenhol az asszisztált reprodukciós ajánlatokba botlanak, mintha az lenne az egyetlen megoldás. Küzdenek a kisebbrendűségi érzéssel és a bűntudattal, küzdenek a párkapcsolatukkal, a környezetük és az egyház megjegyzéseivel. Ezekből a tapasztalatokból és körülményekből indult ki Szlovákiában Katarína Svitanová (44) és férje, akik abban segítenek a gyermektelen pároknak, hogy békés, stabil házasságban élhessenek.

A meddő párok kísérésével a személyes érintettségetek miatt kezdtetek el foglalkozni. Mi a ti történetetek?

19 évvel ezelőtt, valamikor az esküvőnk után jöttünk rá, hogy valami gond van, mert nem érkezik a gyermekáldás, de nem tudtuk, hová, kihez forduljunk, kitől kérjünk segítséget. Elsősorban orvosilag kezeltük a dolgot, de hívő emberként is szerettük volna megérteni, hogyan tovább. Mivel teológiát tanultam és ismertem papokat, volt bátorságom hozzájuk fordulni. Elmentem egy atyához, és megkérdeztem: mit nyújt nekünk, gyermekteleneknek az Egyház? Hallgatott… Fokozatosan jutottunk el néhány szakemberhez, de 15-17 évvel ezelőtt ez még Szlovákiában tényleg probléma volt. A kezelések nem úgy működtek, mint a mostaniak. Nekünk csak asszisztált reprodukciót vagy örökbefogadást ajánlották megoldásként.

Elfogadható volt ez nektek?

A férjemmel már mindennek utánanéztünk, így amikor az orvos azt mondta, hogy az asszisztált reprodukció az egyetlen orvosi megoldás, elutasítottuk, mondván, hogy ez nem a mi utunk. Erre az orvos azzal vádolt meg minket, hogy nem is akarunk gyermeket, mert elutasítjuk az orvosi megoldást. Számomra ez rendkívül bántó volt. Szerettünk volna gyereket, de nem így, mindenáron. Ez volt az egyik motiváció, amiért elkezdtünk hétvégi találkozókat szervezni házaspároknak. Rájöttünk, hogy nem akarunk egyedül maradni a problémánkkal. Szükségünk volt egy olyan közösségre, amelyik megért minket, ahol nem kell fáradságosan elmagyarázni, hogy min megyünk keresztül, mert ez átadhatatlan élmény. Ezt nem tudod elmagyarázni.

Kerültetek nehéz helyzetekbe a gyermektelenség miatt?

Igen. A barátaink, a közösségünk tagjai, az osztálytársaink szülővé váltak, és mi nem kaptuk meg ezt az ajándékot. Kirekesztve éreztük magunkat. Hirtelen nem találkozhattam a barátnőmmel, mert a gyerekekkel kellett lennie. Mintha két különböző világban éltünk volna. Ő aggódott a gyerekek miatt, ami természetes volt, nekem más gondjaim voltak. Tudom, hogy jószándékkal fordultak felénk, nem akartak provokálni, de a kéretlen tanácsok, amelyeket még hívőktől is gyakran megkaptunk, nagyon bántóak voltak. Mi pedig hallgattuk: „Játssz egy kicsit ezzel a babával, hátha valami »rád ragad«”! vagy: „Imádkoztatok így vagy úgy? Elmentetek zarándoklatra?” – Mindezt megtettük a tanácsaik nélkül is. Eljutottunk odáig, hogy elkezdtünk szándékosan elszigetelődni. A környezet, amelyben egykor jól éreztük magunkat, elviselhetetlenné vált. Kerestük magunkban, hogy mi legyen a következő lépés. Meg kellett tanulnunk kiszűrni mások megjegyzéseit és a kéretlen tanácsokat. A családban még rosszabb volt a helyzet. És meg kellett küzdenünk a karrierizmusra vonatkozó megjegyzésekkel olyan emberektől, akiknek fogalma sem volt arról, mit élünk. A meddő párok ma is ugyanettől szenvednek.

Mindezeket az egyházi közegen belül éltétek át. Készen áll-e ma az egyház arra, hogy kísérje és segítse ezeket a házaspárokat?

Ez egy nehéz kérdés, nagyon egyéni. Van néhány csodálatos pap a környezetünkben. Sokat segítettek a helyzetünkben, elkísértek minket a házasságunknak ebben a szakaszában. Ez az egyes papok szemléletén és fogékonyságán múlik. Ha akarja és érzékeli, hogy vannak ilyen emberek a plébániáján, ha személyesen ismeri őket, és segíteni akar nekik, egyszerűen megkeresi őket. Ha őszinte, megnyílnak előtte, és képesek lesznek beszélni vele a nehézségeikről. Ilyen papok járnak el a találkozóinkra is. De azt is tapasztaljuk, hogy olyan papok, akik esetleg nem ismernek minket annyira jól vagy először találkoztak velünk, nem értik ezeket a házaspárokat, vagy egyszerű megoldásként az örökbefogadást javasolják: „Annyi gyerek van szülő nélkül, és ti pedig gyermektelenek vagytok. Milyen keresztények vagytok, ha nem vagytok hajlandók örökbe fogadni, szeretetet adni egy ilyen gyermeknek?”

Az örökbefogadás miért nem mindenkinek megfelelő megoldás a gyermektelenség problémájára?

Először is, az örökbefogadás nem a meddőség megoldásának tekinthető, hanem ezzel egy szeretetre szoruló gyermeknek segítünk. A házaspár mindkét tagjának meg kell győződnie róla, hogy ezt akarja. Pszichológusok és pszichiáterek előadásaiból tudjuk, hogy ha valamelyikük egy kicsit is kételkedik benne, akkor ne menjenek bele az örökbefogadásba. Előbb-utóbb visszatérne bennük a kétely, ha a kapcsolatuk vagy a családba került gyermekkel való kapcsolat megromlik – annak tudatában, hogy az örökbefogadás nem fordítható vissza. A hozzánk forduló pároknak csupán a fele van az örökbefogadási folyamat valamelyik szakaszában. Ennek a döntésnek a közös szabadságról is kell szólnia – ők ketten fogják felnevelni ezt az örökbefogadott gyermeket, átélve vele minden örömöt és gondot. Felelősséget vállalnak érte. Tehát ne javasoljuk nekik automatikusan ezt a lehetőséget, hiszen tudnak róla.

De ez mégis egy trauma a hívő meddő párok számára – hiszen a gyermeket az áldás szimbólumának tekintik… Az üres méh tapasztalata nem a hit válságának kezdete is?

Ez a veszély mindig fennáll, ahogy az önvád és az önbizalomhiány veszélye is. Jönnek a kérdések, hogy miért pont én? Fontos és természetes, hogy az Istennel való kapcsolat – akárcsak a kapcsolatunk a házastársunkkal – bizonyos fejlődésen megy keresztül. Ez nem maradhat meg a kisiskolás kori vallásosságnál. Az igazság az, hogy amikor valaki párkapcsolati válságon megy keresztül, akkor Istennel is kapcsolati válságba kerül. Nekem is voltak hitbeli válságaim, olyannyira, hogy nem tudtam imádkozni. Mindig próbáltam Istennel kommunikálni, de akkoriban nem tudtam. Nem értettem, hová akar Isten mozdítani engem, minek kellene történnie. Egy hozzám közel álló papnak bevallottam, hogy képtelen vagyok imádkozni. Megdöbbentett, amit mondott: „Akkor ne imádkozz. Majd én imádkozom érted!” Ez nagyon erősen megérintett. Egy idő után félig tréfásan megkérdezte tőlem, hogy még mindig képtelen vagyok-e imádkozni, vagy már visszatértem az imádsághoz. Ez is egy módja annak, hogy közel kerüljünk a gyermektelen házaspárokhoz.

El lehet-e fogadni a meddőség keresztjét?

Igen. A férjemmel tíz évnyi gyermekvállalási kísérlet után jutottunk erre a következtetésre. Belsőleg már megbékéltem vele. Házastársakként mindketten az elfogadást választottuk: elfogadjuk, hogy a házasságunkban nem lesz gyermekünk. Nem kis dolog volt ez, sokáig tartott, de önként elfogadtuk. Azt mondtuk: nem foglalkozunk ezzel többet, mindent betettem egy fiókba. Bezártuk, és végre úgy éreztük, hogy fellélegezhetünk. Rájöttünk, hogy az egész gyerekvállalási küzdelem mennyire megkötött és korlátozott minket, már csak azzal is, hogy alkalmazkodjunk a ciklusokhoz. Ebben az új fázisban csodálatos tudni, hogy vannak termékeny napjaim, és nem kell a férjemmel együtt lennem. Azt is el kell mondani, hogy a pro-life (életvédő) módszerek megfoszthatnak minket a spontaneitástól. Ne akadjatok fenn azon, hogy mindenáron együtt kell lennetek, amikor termékeny napjaitok vannak, mert ez az optimális. Ha nehéz napotok van, a férjed betegsége, stressz a szüleiddel – na, ilyenkor legyetek spontánok… Szóval vigyázni kell, hogy ne csak technikává és kötelezettséggé váljon az egész.

Ezért mondtuk ki egy ponton egymásnak: „Gyermektelen házaspár vagyunk. Keressük máshol a termékenységünket!”

De ez nem ment volna kommunikáció és egymás közelsége nélkül. Érdekes módon ezen a ponton lettem várandós…

A meddőség tehát nemcsak az orvosi síkon, hanem a pszichén is múlhat. Pontosan erre törekszünk a hétvégi találkozóinkon: visszaadni a házastársaknak a spontaneitást, az együttlét örömét, a lelkesedést és a lelki közelség áldását. A kikapcsolódás és a szabadság nemcsak nekünk segített: párok írnak nekünk, hogy a Dóval-hegységben töltött hétvégénk után ennek a lépésnek köszönhetően már hárman vannak.

Segítséget kínáltok tehát a pároknak, akik vágynak gyermekekre, de azok nem érkeznek. Milyen terheket cipelnek ezek a házaspárok?

Hétvégi találkozóinkat 2013 óta tartjuk. Ez elsősorban a házastársaknak szóló meghívás, és teljesen rajtuk múlik, hogy hogyan és mit hasznosítanak belőle azután. Több száz házaspárral találkoztunk ott az évek során. Nem mondom, hogy az első napon megnyílnak, de idővel igen, és vannak igazán erőteljes történetek. A nem kívánt gyermektelenség fájdalommal, szenvedéssel és sérülésekkel is jár. Mindig az a kérdés, hogy a pár mit kezd a fájdalommal vagy a kereszttel, amit hordoznak. Hangsúlyozni kell, hogy a gyermektelenség keresztje mindkettőjüké. Nemcsak a nő problémája, ami a férfit nem érinti. Ez az ő közös keresztjük, még akkor is, ha orvosilag talán az egyik vagy a másik oldalon van a probléma. Ezért a megoldását is közösen kell megközelíteniük, különben nagyon nehéz.

Ez az oka annak, hogy nemcsak a nőkkel kell foglalkozni a meddőség kapcsán?

Igen. Pontosan erről van szó – ha csak a női oldallal foglalkozunk, akkor megbontjuk a pár intimitását és egységét. Amint elvágod a férfit a megoldás keresésétől, a férfi úgy fogja érezni, hogy ez nem rá tartozik. Ha megosztottság van, az nem jó. A nők hajlamosak annyira beszűkülni a gyerekvállalásra, hogy sok pár házassága még akkor sem lesz tartós, ha később mégis megszületik a gyerek. Ezért a hétvégéink elsődleges törekvése az, hogy a házaspár erősebbé váljon. Szeretnénk elkísérni őket a megterhelő, kihívásokkal teli közös élethelyzetükben, bátorítani és reményt adni nekik. Hangsúlyozzuk számukra az egységüket, azt, hogy a házasságuk ajándék, még akkor is, ha nincs jelen a gyermek. Ha így állunk hozzá, és megértjük házastársi szerepünket – ha még gyermektelenként is elfogadjuk magunkat és a másikat, akkor sokkal könnyebb lesz vinnünk ezt a nehéz keresztet.

Térjünk vissza az orvostudományhoz: egy ilyen pár hamarabb találkozhat az asszisztált reprodukciós központok ajánlataival, mint hogy a meddőségi problémájuk gyökerével foglalkozzon. Vannak olyan szakemberek, akik valóban tudnak segíteni?

Mindig az adott orvosnak vagy szakembernek az egyéni megközelítésén múlik, akihez egy pár eljut. Manapság már több orvos igyekszik átfogó diagnózist készíteni és a meddőség okait kezelni, mert ezeket az asszisztált reprodukció nem oldja meg. A fent említett átfogó diagnózis mellett nem csak a nőgyógyászattal, urológiával, andrológiával kell foglalkozni a pár mindkét tagjánál, hanem egyéb, komplex orvosi problémák is állhatnak a meddőség hátterében. Endokrinológiai, hematológiai, immunológiai zavarok, ételintoleranciák, sokszor helytelen életmód, mozgásszegény munkahelyek jönnek szóba, ahol a fizioterápia léphetne közbe és segíthetne. Fontos, hogy a pár ne keseredjen el, ma már nem a mesterséges megtermékenyítés az egyetlen megoldás. A hangsúlyt a meddőségi kezelésre kell helyezni, és a mi közösségünk (itt Szlovákiában) segít felvenni a kapcsolatot ilyen meddőségi szakemberekkel, központokkal. (Magyarországon hasonló szemléletet képviselve – a mesterséges megtermékenyítést kizárva – például a Budai Irgalmas Rendi Kórház Keresztény Családi Centruma kínál ingyenes, többnyire TB-támogatott kivizsgálást és kezelést meddő házaspároknak – a fordító megjegyzése.)

A házastársak gyermek utáni vágya nem feltétlenül azonos, és az sem biztos, hogy egyezik a véleményük a helyzet kezeléséről. Mi történik egy ilyen házaspárral?

Személyes tapasztalatom, hogy a nem önként vállalt gyermektelenség nehéz próbatétel egy házasság számára, minden pár másképp birkózik meg vele. Fontos, hogy a házastársak megerősítsék magukat az egymás iránti odaadásban. Az egymásra találásuk, az, hogy együtt vannak, önmagában is nagy ajándék – hiszen sokan vannak, akik még nem találtak társat, pedig szeretnének. Arra tudnak alapozni, hogy ők ketten házasok. Az is fontos, hogy a házaspár törekedjen az egység építésére és a probléma közös megoldására. Ehhez sok türelemre és kommunikációra van szükség. Sokat kell beszélgetniük egymással az érzéseikről, arról, hogy mi az, ami nehéz nekik, mi az, ami zavarja őket. A gyakorlatban ez nem könnyű, hiszen ennek az időszaknak is megvannak a maga fázisai a haragtól, a tagadástól, a megbántottságtól a fájdalmon át a lemondásig. Elengedhetetlen, hogy a férj és a feleség támogassa egymást, ott legyenek egymásnak. Nagyon nehéz a meddőség ellenére is fenntartani a kapcsolatot és benne maradni, mert együtt kell elviselniük a házasságba érkező válságokat.

Egy dolog a biológiai termékenységgel foglalkozni. Mi van akkor, ha ez már irreális?

Az egy másik dolog. Bár biológiai úton próbálunk segíteni, de nyitunk is, és keressük az átfedéseket. Megtanítjuk őket arra, hogy próbáljanak másképp tekinteni a termékenységükre – ez lehet, hogy nem csak a biológiai termékenységben rejlik. Ez egy olyan folyamat, amelyhez a házastársaknak el kell jutniuk. Az orvosi lehetőségek ellenére vannak olyan párok, akiknek talán soha nem lesz gyermekük, és ezt tényként kell elfogadniuk. Ezeknek a házaspároknak inkább lelki megújulásra van szükségük.

A meddőség a házaspár mindkét tagját érinti. De vajon nem a nő szenved-e többet, annak tudatában, hogy neki kell életet adnia?

Ez nagyon egyéni, a meddőség megtapasztalásának egyes szakaszai visszatérhetnek a feleség számára. Tény, hogy a meddőség zavarja a nő intimitását, alkalmazkodását. Egy egészséges nő részéről természetes, hogy gyermeket szeretne, ez bennünk van. Tehát logikusan a nőt jobban érinti, mint a férfit. Ezért kérem a férjeket: még ha úgy is érzed, hogy nem érted, mit él át a feleséged, ha szerető férj vagy, légy közel hozzá. Segíts neki, mint a hozzá legközelebb álló személy, hogy átvészelje azokat a fázisokat, amelyeken keresztülmegy. Sok férfi azt mondja: nem tudom, mit kezdjek vele, nem tudom, hogyan kezeljem a sírógörcsöket, a hullámzó érzelmeket. A segítség az, – és ez nekem is bevált –ha szavak nélkül is mellette vagy. Csak a karodban kell tartanod. Nekünk, nőknek néha nem könnyű, de arra van szükségünk, hogy érezzük a férjünk közelségének megnyugtató erejét, még akkor is, ha ő nem ért minket. Még akkor is, ha feleségként nem tudjuk jól elmagyarázni, mi zajlik bennünk.

A nők nem érzik attól alsóbbrendűnek magukat, ha nem tudnak életet adni?

Egy nő értéke nem abban rejlik, hogy anya-e vagy sem. Az nagyon korlátozó felfogás lenne, ha csak arra szűkítenénk le a nőiséget, hogy „akkor vagy értékes, ha gyermeket szülsz”. A nőt a férje, a környezete és a társadalom szemszögéből is a maga komplexitásában kell látni. Lehet, hogy nem anya, de barátnő, feleség, sok más státusza van. Egy nő a biológiai síkon kívül más módon is megtalálhatja és gyakorolhatja termékenységét – a szolgálatban, az önátadásban. Elképesztő értéket képvisel a férfiak és a szerettei számára még akkor is, ha nem anya. Sokféle tehetsége van, amelyek közül néhányat csak ő birtokol; az ő egyediségét senki sem pótolhatja vagy helyettesítheti.