Egy zuhanó társadalomról – Nyomorultak (2019) filmajánló

Nyomorultak: a címről mindenkinek Victor Hugo azonos című regénye ugrik be, amiből még musical is készült. Hát ez a film nem musical és ehhez a történethez képest Victor Hugóé egy esti mesének hat. A címadás azonban céltudatos: egyrészt a történet ugyanott, a Párizs mellett fekvő Montfermeil szegénynegyedében játszódik, másrészt az elsőfilmes Ladj Ly már a moziba lépés előtt arra irányítja a figyelmet, hogy a helyzet Nyugaton is változatlan.

egy-zuhano-tarsadalomrol-nyomorultak-2019-filmajanlo

A film nyitóképei még felhőtlen hangulatot árasztanak. Egy fekete fiú – akiről később kiderül, hogy a történet egyik kulcsfigurája – francia zászlóval a nyakában találkozik a haverokkal, hogy együtt szurkolják végig futballválogatottjuk 2018-as világbajnoki döntőjét. A lakosság pedig származástól, kortól, nemtől, bőrszíntől, vallási hovatartozástól függetlenül együtt örül a csapat sikerének. Az utcákat elárasztja az ünneplő tömeg, mindenhol lobog a zászló, a képek bejárják a világsajtót, látszólag megvalósul a Szabadság, Egyenlőség és Testvériség ideája.

 

 

 

 

A főcím után azonban hamar kiderül, hogy az idill csak látszólagos, a valóság gyorsan feltárja igazi arcát. A történet úgy indul, mintha csupán egy klasszikus zsarufilm lenne: Stephane Ruiz rendőrbrigadérost épp most helyezték át egy jómódú környezetből, és harmadik zsaruként a fehér Chris és a nigériai származású Gwada mellé osztják be. Ruiz képviseli a liberális világnézetet, Chris klasszikus konzervatív, Gwada meg afféle bevándorló, aki beállt a törvény őrei közé. Ly történetében pont ő lesz az, aki gumilövedékkel arcon lő egy tizenéves kisfiút. Ezt lefilmezi egy drónra szerelt kamerával a szintén fiatalkorú Buzz, és elindul a hajsza a felvételért. A megosztott, egymással vitázó rendőrcsapat mellett az összes náció és kultúra képviselője magának akarja a felvételt, mert a hatalom zálogát, garanciáját látják benne.

Egy szimbolikus háború robban ki a szemeink előtt, amelyben egyetlen tényező erősebb mindennél: az agresszió és az erőszak öngerjesztő ereje.

A rendező nem fogja senki pártját. Nem állítja, hogy a rendőrök mind korruptak, rasszisták lennének, bár van közöttük korrupt, rasszista is. Azt sem mondja, hogy a bevándorlók mind ártatlan áldozatai a rendőri erőszaknak, bár vannak közöttük ártatlan áldozatok éppen úgy, ahogy hétpróbás bűnözők. És olyanok is akadnak szép számmal, akikből éppen most, nagyjából tíz és tizenhat éves koruk között válik bűnöző. Viszont mindegyik oldallal empatizál. A filmben a rasszista rendőrt ugyanúgy meg lehet érteni, mint a bűnöző kölyköket. Ly hajlandó a morális szürke zónákban tartani a történetet. De a rendőrök sem velejéig korrupt, rasszista alakok, csak rossz következtetésre jutottak abban, hogyan lehet napi szinten kezelni az etnikai feszültségeket, az elharapózott bűnözést. A Nyomorultak emiatt bravúros alkotás, mert a tragédia felé robogó történetét végig apró, logikus lépésekből szervezi össze, és elkerülhetetlennek láttatja a helyzet elfajulását.

 

A Nyomorultak a francia gettófilmek vonalán halad, előképének a magyar származású Mathieu Kassovitz A gyűlöletét vallja, amelynek fő monológja a magát zuhanás közben nyugtató társadalomról tökéletesen körbeírja Ladj Ly művét is.

A Nyomorultakat nézni olyan, mintha satuba dugnánk a fejünket, figyelnénk, hogyan húzzák azt egyre szorosabbra, és közben tehetetlenül izgulnánk azon, hogy ez most tényleg megtörténik-e.

A film erejét személyessége szavatolja – az, hogy belülről képes megmutatni azt a világot, ahová Kassovitz kívülről érkezett. Ladj Ly ezeken az utcákon és telepeken nőtt fel, ráadásul kamerájával tizenöt éven keresztül dokumentálta Montfermeil életét, mielőtt belevágott volna első nagyjátékfilmjébe. 2008-ban a hírekbe is bekerült, mert mint a filmbeli drónreptető kisfiú – akit egyébként Ly kisfia játszik –, ő is filmre vett egy rendőri túlkapást, és eljuttatta a médiához. A Nyomorultak minden képkockája autentikus, mert Ly az emlékeiből dolgozott.

 

Huszonöt éve Kassovitz egyik szereplője, Huber egy viccbe bújtatott metaforával pontosan mutatott rá reménytelen társadalmi helyzetükre: egy férfi kizuhan az ablakon, és miközben esik, azzal nyugtatja magát, eddig minden rendben, eddig minden rendben… Majd hozzáteszi, nem a zuhanás számít, hanem a leérkezés. A Nyomorultak e leérkezés krónikája.

 

A cikk a nemzetközi Teens projekt keretében készült.

 

 

Fotó: port.hu

Legújabb könyveink: