Hogyan maradjunk lendületben?

A „motiváció” egy minden embert érintő gyűjtőfogalom. A szó eredete a latin „movere”, ami nem mást jelent, mint hogy „mozogni”, „mozgatni”. Hány és hány különböző helyzetben hallhattuk (vagy akár érezhettük) már, hogy de jó lenne „motiválni” XY személyt. Ez általában olyasmit takar, hogy XY erőfeszítéseinek iránya és/vagy intenzitása hagy kívánni valót maga után. Az igényes és széles körű meghatározástól most tekintsünk el, hiszen csak a sportpszichológiában harmincnál is több különböző megközelítés létezik, a pedagógiában meg még több.

Szorítkozzunk inkább konkrétumokra: jelen Új Város cikk írását illető motivációm vizsgálata során megállapíthatom, hogy az erőfeszítésem iránya egyértelműen a cikk megírása, mint feladat végrehajtása, és az intenzitás igen magas, hiszen már kicsúsztam a határidőből… Egyáltalán miért csinálom ezt?? Örömömet találom magában a cikkírásban? Nem. Tehát a pszichológia (egyik) fogalomtára szerinti belső motiváció zéró. Még ha ennek őszinte bevallása mosolyt is csal az arcomra. Akkor miért írok most? A szerkesztők rám gyakorolt nyomása vagy a pénz miatt? Nem igazán, hiszen mondhattam volna nemet a felkérésre, és még most is mondhatnék. És pénzt sem kapok. Tehát nem a (leg)külső(bb) motivációs hajtóerő irányítja cikkírási viselkedésem. Felsejlik bennem, hogy korábban az egyik szerkesztő kérésére bevállaltam, hogy hat írással szívesen hozzájárulok a laphoz, mert nagyon magaménak érzem az Új Város által közvetített értékeket, és mostanra van annyi anyagom és témám, amik reálissá teszik, hogy kéthavonta írjak egy sportpszichológiával kapcsolatos témáról.

Motivációs szempontból két kulcsszó van itt: az egyik a „bevállaltam” , a másik az „érték”. A „bevállalás” itt azt jelenti, hogy korábban meghoztam szabadon egy döntést (identifikált motivációs hajtóerő). A kérdés most az, hogy ezt a döntést újra meghozom-e, vagy inkább csak kényszerből írok (introjektált motivációs hajtóerő). Inkább az előbbit választom, mert sportpszichológusként tudom, hogy jobb az úgy: nekem is, és a magának a cikk minőségének, így az olvasónak is. A másik kulcsszó pedig az „érték” volt. Az általunk képviselt értékek, és hosszú távú céljaink irányába ható motivációs hajtóerő (integrált motiváció) áll legközelebb a klasszikus belső motivációhoz, amely esetén a cselekvés öröme hajt. Ezt az örömöt adhatja pl. a fejlődés, a társaság, vagy akár puszta élvezet / jó kedv / jó érzés.

Tanmese a motivációról

„Volt egyszer egy idős ember, akit nagyon zavartak a háza melletti pályán zajosan focizó fiatalok. Bármit mondott, vagy akár kiabált, figyelmen kívül hagyták zajongók. Sőt, minél hevesebben le akarta őket állítani, annál kitartóbban és hangosabban játszottak. Az idős ember már a megőrülés szélén járt. Egy pszichológus barátjával való beszélgetés hatására végül egy teljesen új stratégiába kezdett. Röviden, szidalmazás helyett elkezdte jutalomban (2 euro/fő) részesíteni a fiatalokat a hangos focizásért. A fiúk természetesen örültek a döntésnek, hiszen pénzt kaptak azért, amit amúgy is élveztek! Másnap este is ugyanígy 2-2 eurót adott a focizóknak az idős ember. Kicsit megilletődtek ettől a fiatalok, de jó hangulatban, felszabadultan zajongtak tovább. Ez így ment egy hétig, mígnem az idős ember azt mondta, hogy sajnos nem engedheti meg magának a továbbiakban a 2-2 eurós jutalomosztást. Mindössze 50-50 eurocent fér bele. A fiatalok bár csalódottak voltak emiatt, de folytatták az idős embert kínzó zajos focizást. Így telt el még egy hét, amikor is a bácsi már csak 20-20 centet adott a focizóknak. Ez már igencsak frusztrálta a fiatalokat, akik hozzászoktak a jelentősebb mértékű jutalomhoz. Nem sokkal később már csak 2-2 centet kaptak, amire annyira kiakadtak, hogy inkább soha többet nem mentek oda focizni.”

Külső-belső erők harca

Érdekes világ a motivációs hajtóerőké. A történetben egy belülről irányított cselekvéshez (élvezetes focizás) hozzákapcsolódott egy erős külső motiváció is (2 euró), ami heteken át „begyakorlódott”. Így aztán a külső motiváció megszűnésekor úgy lezuhant a fiatalok foci iránti motivációja, hogy inkább fel is hagytak vele. A tanmese természetesen egy sor kérdést elindíthat bennünk azzal kapcsolatban, hogy kit mikor és hogyan jutalmazzunk. Mindenesetre fő tanulságként nehogy azt vigyük el magunkkal, hogy a külső motiváció kártékony, és csak a belső motivációknak kell engedelmeskedni (élvezet, közösség vagy a fejlődés öröme stb.). Érdemes inkább a számunkra fontos értékek felől megközelíteni a tanmesét, és a magunkra vonatkozó tanulságokat. Ha a fenti történet fiataljai számára nagyon világos prioritás a közösségük és a közös focizás, akkor a pénzjutalom nem válik jelentős tényezővé. Ugyanígy, ha igazán értékesnek gondoljuk a szép (de legalábbis élhető) lakáskörnyezetet biztosító házimunkát, a gyereknevelést, akkor kitartóan ezek megvalósításán fogunk fáradozni akkor is, ha egyéb motivációs hatóerők ez ellen „fújnak”: pl. rosszkedvűek vagy fáradtak vagyunk (ezek belső motivációnkat gyengítik), vagy éppen beszól valaki a lakásra, a gyerekünkre (a másoknak megfelelés, mint külső motiváció). Érdekes példa a vasárnapi mise. Hozzám hasonlóan sokan nem puszta élvezetből járnak vasárnap (vagy akár gyakrabban) templomba, és nem is mindig könnyű elindulni, de mégis járunk, mert értékesnek tartjuk: egy találkozási lehetőség Istennel és azokkal az emberekkel, akiknek szintén fontosak ezek a találkozások.

Közösségben lenni olyanokkal, akik hasonló értékeket vallanak, sok tekintetben megtartó erő. Többek között megerősítenek a választásainkban és segítenek fenntartani a megvalósításukhoz szükséges motivációt.