Film készült Chiara Lubichról – ajánló

^{Cristiana Capotondi, a Chiarát alakító színésznő a film egyik jelenetében}

Ezt a cikket még januárban tettük közzé, amikor az olasz Rai 1 csatornán először mutatták be a Chiara Lubichról készült filmet. A filmajánlót most abból az apropóból közöljük újra, hogy elkészül a magyar szinkron, és a Duna Televízió szeptember 10-én 20:35-től tűzte műsorra a Chiara Lubich – A szeretet mindent legyőz című filmet.

* * *

Január 3-a vasárnapra esett, a téli szünet utolsó napja volt, másnap munka, iskola. Nagyon készültünk, hogy este flottul meglegyen minden, vacsora, bepakolás, a gyerekek is rendben mehessenek aludni, és így 21:25-re, amikor a film kezdődött az olasz tévécsatornán, nyugodtan le tudtunk ülni a férjemmel a készülék elé. Közben fordítottam neki, de amikor a jelenetek annyira hűen visszaadtak egy-egy jól ismert kulcsmozzanatot, akkor nem is volt szükség a tolmácsolásra. Egyébként egy másnapi olasz hír szerint január 3-án 5 641 000-en nézték meg a filmet!

Több cikket, interjút, beszámolót megnéztem, elolvastam, ezek alapján nézzünk egy kicsit a színfalak mögé!

A film a Rai Fiction és az Eliseo Multimedia S.p.A. közös produkciója, négy évnyi munka gyümölcse. 2016-ban a Rai Fiction akkori igazgatója egy olyan 20. századi nő életét szerette volna vászonra vinni, aki a(z olasz) történelemben meghatározó szerepet játszott. Itt jött képbe az Eliseo Multimedia kreatív producere, Saverio D’Ercole, aki személyesen is ismerte Chiarát: 11 éves volt, amikor megismerte az Ideált, és saját bevallása szerint ezerszer hallotta az első idők történetét, „amikor minden összeomlott”, nem egyszer magától Chiara Lubichtól. D’Ercole már régóta vágyott arra, hogy egyszer Chiara Lubich életét megfilmesíthesse. Az olasz tévécsatorna döntéshozó stábja örömmel fogadta a javaslatot, és elkezdődött a hosszú munkafolyamat.

^{Chiara Lubich és első társai egy archív felvételen}

Egyik legnehezebb döntés az volt, mi kerüljön bele a 90 percbe. Ennyi idő a rengeteg esemény felsorolására sem elég… Végül döntöttek: a történet szíve az alapítás körüli évek legyenek, a világháború időszaka. A céljuk pedig az volt, hogy mindenkihez szóljon majd a film, egyetemes mondanivalóval.

Saverio D’Ercole így emlékszik vissza az első összeolvasásra: a rendező kérésére az összes szereplő körbeülte a nagy asztalt, amit a színpadon helyeztek el, és elkezdték olvasni a forgatókönyvet, ki-ki a saját szerepét.

„Szent csend lett, csoda történt! Meghatódtam, mert szinte hallottam, ahogy életre kel a történet, és elkezd dobogni a szíve.”

Sok nehézséggel is szembesültek a négy év alatt. Egyik legnagyobb nehézség a pandémia volt, ami Olaszországot különösen is nagy erővel sújtotta. A forgatás 2020 augusztusában kezdődött, így mélyen átérezték a hasonlóságot a múlt és a jelen viszonyában. Érezhető volt a párhuzam a világháború és a világjárvány okozta szörnyű bizonytalanság között. D’Ercole azt mondta: „Nekem ez a film az egyetemes testvériségről olyan volt, mint egy vakcina a léleknek a koronavírus ellen.”

Luca Barbareschi, a producer így nyilatkozott: „Ezt a történetet mindenkinek szántam, nem csak a katolikusoknak, mert Chiara Lubich ideálja épp a mindenkivel való párbeszéd volt, ő úgy gondolta, hogy minden találkozás teljes figyelmet és érdeklődést érdemel”.

A főszereplő, Cristiana Capotondi elismert, sokoldalú olasz színésznő. Mielőtt megkapta a felkérést, hogy ő legyen a filmben Chiara, csak felületesen ismerte a mozgalmat. A szerepre készülve rengeteget olvasta Chiara Lubich írásait, a naplóit, fokolarinákkal beszélgetett, egész napokat töltött el velük, hogy kicsit belülről is lássa az életüket. Úgy gondolom, abszolút sikerrel megismertette a nézőkkel azt a bátor fiatal lányt, aki

bizonyos értelemben forradalmár volt, egy radikális döntéssel követte az álmát, az ideált, amire a hitében, az evangéliumban rátalált.

Akinek az az evangéliumban olvasott mondat lett a küldetése, hogy „legyenek mindnyájan egyek” (Jn 17,21).

^{Jelenet a filmből. Chiara az óvóhelyre fut tanítványaival a bombázás kezdetén.}

Meg kell mondjam, engem rendkívül meglepett a filmben az a visszatérő mozzanat, amikor azt tudakolták, hogy került Chiara kezébe az evangélium, és hogyhogy egyedül olvassa, papi útmutatás nélkül, pláne nő létére… Ha ez valóban így volt, hálát adhatunk azért, hogy ez a vaskalapos szemlélet már a múlté!

„Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket!” – olvasta Chiara az evangéliumban, és mielőtt a filmet láttam volna, én is úgy képzeltem el a tekinteteket, ahogy itt láttuk: csillogó, elszánt, mindenre kész, látszott, hogy egy ütemre dobban a lányok szíve.

Cristiana Capotondi egy interjúban azt mondta: a rendezővel, Giacomo Campiottival „annak a fiatal lánynak az egyszerűségét akartuk bemutatni, aki kedvességével, erejével, elszántságával egy egész települést, egy egész várost, egy egész nemzetet, sőt, az egész világot be tudja vonni az egyetemes testvériségről alkotott víziójába”. Egy másik interjúban a kérdésre, hogy mit visz magával Chiara alakjából, azt válaszolta: „Sok mindent, többek között azt a gondolatot, hogy »nincsen tövis rózsa nélkül«! Hogy még a legfájdalmasabb helyzetből is születhet valami pozitív, valami szép.”

^{Jelenet a filmből: Chiara és első társai Trentóban}

A film bemutatja az első fokolárt alapító lányok barátságát. Ennek a barátságnak nem csak érzelmi gyökerei vannak, hanem valami szilárdabb, tartósabb alapra épül. Rendkívüli képkockákon láthatjuk a pincét, ahova a bombázások elől menekülnek, ahol a sok szörnyűség, a létbizonytalanság ellenére az egyik lány azt mondja:

„Szinte örülök, ha hallom a szirénát, ami arra figyelmeztet, hogy mindenki menjen le az óvóhelyre, mert tudom, hogy akkor itt találkozunk!”

A vásznon fontos szerepet kap a testvéri szeretet. Chiarának egy bátyja és két húga volt. Húgai a bombázás napjaiban a szüleikkel elmenekültek a Trento környéki erdőkbe. Bátyja, Gino orvosként dolgozott, a betegek és háborús sebesültek gyógyítása közben szembesült a nácizmus borzalmaival, annak erőszakos térnyerésével, és elhatározta, hogy csatlakozik a partizánokhoz, velük akar küzdeni Itália felszabadításáért. A két testvért, Chiarát és Ginót ez köti össze: a jobb jövőért való küzdelem. Chiara a béke, a szeretet útját járja, megrendítő a jelenet, amikor rádöbbenti bátyját arra, hogy a bosszú nem vezet sehova, „nincs jövő megbocsátás nélkül”.

Megrázó a keret, a vizsgálati időszak: a pár éve született mozgalmat vádak érik, ezek miatt Chiarát kihallgatásokra rendelik Rómába. (Nekem már-már túl) erős hangsúlyt kap ezeknek a titkossága: látszik, ahogy Chiara szenved, ahogy – szokásával ellentétben – most nem osztja meg társnőivel, hogy mi zajlik, mi keseríti el ennyire, mivel gázoltak annyira a lelkébe, hogy bele is betegedett. Aztán a film végén látjuk, hogy ezt a keserűséget Jézusnak ajánlja, és amint meghozta a (kikényszerített) döntést, hogy lemond a mozgalom vezetői titulusáról, újra béke lesz benne.

Végül még egy fontos kérdés: fikció vagy valóság? Az világos, hogy ez nem dokumentumfilm, nem is az volt a célja. Lucia Abignente, a Fokoláre Mozgalom történésze azt mondta: a szó szoros értelmében vett dokumentarizmus nem is várható el, „ez egy játékfilm, benne sok történethű eseménnyel”. A filmből én itt csak néhány dolgot, jelenetet emeltem ki. Ahhoz, hogy teljes képet kapjunk róla, meg kell nézni: jó szívvel ajánlom, hogy legyen rajta a bakancslistánkon!

Egyúttal ehhez persze reméljük és kívánjuk, hogy mihamarabb a magyar nézők számára is elérhető legyen: mindenkihez, a lelkiséget élőkhöz, a mozgalmat ismerőkhöz és az azt még nem ismerőkhöz is közelebb tudja hozni Chiara alakját!

A filmet szept. 10-én 20:35-től nézhetik meg a Duna televízión, majd utána még hét napig elérhető a mediaklikk felületén online.