Gondolatok a barátság világnapjára

Olvasási idő: 5 perc

Kölcsönös bizalom, szimpátia, egy húron pendülés, közös érdeklődés, közös múlt: mindez jellemzi a barátságot és még annyi minden más. Ez az első kortárs kapcsolat, ami megjelenik életünkben, és

a gyerekkor folyamán végig meghatározó marad, hogy vannak-e igaz barátaink, akikkel kölcsönösen keressük egymás társaságát, akik visszajelzik számunkra, milyennek lát minket a családunkon kívüli világ. Egy jó barátnak az otthoni feszültségekről is be lehet számolni, és támogat, ha nehéz élethelyzetbe kerülünk. Ezek a hiteles kapcsolatok a személyiségünk fejlődésében és az életünk értelmére való rátalálásban is alapvetőek. Baráti beszélgetések során dolgozzuk ki, mik a számunkra fontos értékek, miben hiszünk, mire vágyunk. Magunkat, a minket körülvevő világot és a többi embert is egyre jobban megismerjük. Az igaz barátság inspirál, új dolgok felfedezésére hív, de biztonságot is ad. Emlékszünk kamaszkorunk végigbeszélgetett éjszakáira, arra, mennyire úgy éreztük, csak a barátaink értenek meg minket (a maradi, korlátolt szüleink biztos nem).

A barátságot a nagy vallások is mind nagyra tartják, és a nem vallásos kultúrákban is vitathatatlan érték. Kevés ehhez hasonló fogalom van, mely egyértelműen és szinte kizárólagosan pozitív konnotációjú. A barátságban az a jó, hogy életállapottól, kortól, nemtől függetlenül bármilyen két ember között létrejöhet, bár meglehet vannak jellemzőbb és szokatlanabb párosok. Az irodalom és a filmművészet nagyon szereti a meglepő barátságok történeteit feldolgozni, eszembe jut például az Életrevalók című film és könyv, melyben egy gazdag üzletember és bevándorló hátterű, tanulatlan ápolója között szövődik őszinte barátság, vagy gondolhatunk a Reszkessetek betörők hólapátoló férfijára is, aki a főszereplő kisfiú, Kevin barátja lesz.

_{Egy meglepő barátság: Driss és Philippe az Életrevalók c. filmben}

A barátságban önmagunkat ajándékozzuk egymásnak a szerelemre jellemző kizárólagosság nélkül. Az igazi barátság nem féltékeny, sőt a barátom barátja az én barátom is, tartja a mondás. A barátság fontos tulajdonsága az egyenrangúság, barátok között nincs főnök, mindkét fél egyformán építője a kapcsolatnak. Ezért is megható, sőt megdöbbentő, amikor Jézus azt mondja az apostoloknak: „Barátaimnak mondalak benneteket” (Jn 15,15).

A kereszténységben a felebarát kifejezés gyakoribb, mint egyszerűen a barát szó, mert a felebarát iránti szeretet nem kívánja meg a kölcsönös szimpátiát, ilyen szempontból általánosabb és nagyobb áldozatot kér, mint a barátság. Ez utóbbi viszont értékítélet: Jézus barátainak mondja az apostolait, és ezzel emberi ragaszkodásáról is számot ad. Az ószövetségi írásokból is meríthetett ihletet, amikor így jellemzi az apostolokhoz fűződő kapcsolatát. Sirák fia himnusza az igaz barátságról így végződik, miután leírta a barátságot fenyegető veszélyeket:

„A hűséges barát erős támaszod,

vagyont talál, aki ilyen barátra szert tesz.

A hű barátnak egyszerűen nincsen ára,

nincsen, ami vele értékben fölérne,

Mint az élet balzsama, olyan a jó barát;

akik az Urat félik, találhatnak ilyet.

Aki az Urat féli, abból jó barát lesz,

mert amilyen ő maga, olyan a barátja is.” (Sir 6, 14-17)

Néhány szent különösen is szépen írt a barátságról. Szent Ágoston még végleges megtérése előtt kötött szoros barátságot egy vele egykorú fiatalemberrel, aki aztán fiatalon meghalt:

„Együtt csevegtünk, együtt kacarásztunk. Kölcsönös tapintattal bántunk egymással. Szellemes, édes könyveket olvasgattunk. Együtt tréfálkoztunk és bókoltunk. Olykor vitatkoztunk, de gyűlölködés híján, mint amikor magával évődik az ember, és ha nagy ritkán ellenkezésbe jöttünk, ez is csupán fűszere volt a sokszoros megértésnek. Erre-arra tanítottuk egymást, vagy éppen ezt-azt egymástól tanultunk. (…)

Ha egymást kölcsönösen szeretők szívéből ilyen és más hasonló jelek sarjadoznak a szájon, a nyelven és a szemen és az ezernyi kedves mozdulaton át, akkor a lelkek taplószikrákon izzanak össze és sok-sok lélekből egyetlen születik. (Vallomások, Gondolat Kiadó, Budapest, 1987. VIII. fejezet, 107.o.)”

Sőt, élt egy szent 12. században, Szent Elréd, akit a lelki barátságról írt műve tett ismertté. Dialógusában Elréd a barátság igazi lelkiségét dolgozza ki, olyannyira, hogy úgy véli, a barátságra is vonatkoztatható az újszövetségi ige: „Aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten is őbenne”. Vagyis „aki a barátságban marad, Istenben marad, és Isten is őbenne”. Számára a barátság olyan örömforrás és gazdag élmény, melytől igazán ember az ember, és mely által megélheti közösségiségét.

A barátságban az is jó, hogy szinte mindenkinek van róla tapasztalata társadalmi helyzettől, kortól, vallási vagy más meggyőződéstől függetlenül. A barátság, ha kellően bátrak vagyunk, még arra is lehetőséget ad, hogy tőlünk radikálisan különböző emberrel is mély kapcsolatba lépjünk és ezáltal tágítsuk saját szellemi horizontunkat. Erre biztatta hallgatóit Timothy Radcliff domonkos szerzetes is, aki kifejezetten a keresztények feladatául jelölte ki a szokatlan barátságok kötését: „Az a kreatív feladatunk, hogy szokatlan barátságokat kössünk, különösen olyan emberekkel, akikkel nem értünk egyet”.

A mai megosztottságtól szenvedő világunkban a barátság lehet az útja a különbözőségek közötti párbeszédnek. Adrien Candiard domonkosrendi szerzetes és iszlámkutató a vallásközi párbeszéd legfontosabb módjának a barátságot tartja – a teológiai viták vagy egyházpolitikai tárgyalások általában meddők maradnak, ha nem jár velük együtt a másik iránti őszinte érdeklődés, az életében való részvétel, kölcsönös jóakarat, azaz barátság.

_{Chiara Lubich a Fokoláre Mozgalom, Minoti Aram asszony az Shanti Ashram spirituális központ alapítója volt}

Igazi barátság fűzte például VI. Pál pápát Athenagorasz konstantinápolyi pátriárkához, és ez a barátság adott lendületet az ökumenének a katolikus és ortodox világ között. Chiara Lubich is szokatlan barátságokat kötött, hogy előremozdítsa Jézus végrendeletének megvalósítását. Gondolhatunk a harlemi imámmal, W. D. Mohameddel vagy a hindu Minoti Arammal kialakult barátságára, nem beszélve a katolikus világon belül épített kapcsolataira más alapítókkal, például Andrea Riccardival.

A barátság ezért nemcsak a személyes életünket szebbé, gazdagabbá, sőt a kutatások szerint egészségesebbé és hosszabbá tevő gyakorlat, hanem olyan érték, ami a társadalmi kapcsolatokat is átalakíthatja, pozitív folyamatokat indíthat be és ellensúlyozhatja a vetélkedés, az önzés és gyűlölet spirálját. Ma hívjunk fel egy barátunkat, és máris tettünk valamit a világunkért.