Hogyan és mikor tudja meg egy gyerek, mik a száraz tények a Mikulást (és a Jézuskát) illetően? Jó-e és miért „hitegetni” a kicsiket? Az alábbi interjút a szerző kortársai körében készítette 2 éve, 15 évesen.
Hogyan tanítsuk adakozásra a gyerekeinket?
Az adakozó lélek kialakításában nagy segítségünkre vannak az eszményeink. Mikulás kapcsán elgondolkodhatunk rajta, mi vajon hogyan csináljuk, milyen példát mutatunk gyerekeinknek?
Szent Miklós ünnepén minden gyerek és felnőtt önfeleden élheti át a megajándékozottság örömét. De vajon üzen-e nekünk mást is az ünnep azonkívül, hogy mély gyermeki mentális igényünket, az ingyenes szeretetre való jogosultságunkat erősíti? Tudunk-e ezen keresztül tanítani valamit a gyerekeinknek?
1. Hiányorientáltság vagy bőségszemlélet?
Gyerekkorban lelki beállítódás kérdése még, ki hogyan tekint a javakra. Vannak gyerekek, akik folyton csak újabb és újabb dolgokra vágynak, vannak, akik elégedettebb lelkületet kaptak. Természetesen hat rájuk a környezeti minta is, ha mi hiányban nőttünk fel, elképzelhető, hogy az egyébként minden jóval elhalmozott gyerekünk mégis azt éli meg, hogy neki még több kell. Érdemes ezért magunkban is rendeznünk, hogyan tekintünk az életünkre: mindenből még szeretnénk vagy elégedettek vagyunk azzal, amink van?
A bőségszemlélet kialakításához hasznos eszköz a hála gyakorlása. Az esti imák során összeszedett örömök mellett érdemes a napközbeni beszélgetésekben rámutatni, mink van, amiért hálásak lehetünk. Az el-elejtett mondatoknak hatalmas ereje van: „Milyen jó, hogy van autónk és nem kell fagyoskodnunk a buszmegállóban!”
2. „Összeszedjük a játékaidat, amikkel már nem játszol…”
Kezdő szülőként nagyon magasra tettem a lécet és ajtóstul rontottam a házba, amikor a hároméves kisfiamnak egy nap ezzel nyitottam. Egy kicsi gyerek számára eleve nehéz felmérni, hogy éppen advent van, amikor kulturálisan többet adakozunk, attól azonban, hogy az ő holmijából – legyen az mégoly megunt vagy felesleges is – idegen embereknek adjunk, teljesen sokkolódott.
A gyerekek a játékaikat a saját maguk kiterjesztésének tekintik és a szülői gondoskodásunk jelképének.
Ha egy nap azzal nyitunk, hogy idegen gyerekeknek adjunk belőle, azzal biztosan jó időre elvesszük a kedvüket az adakozástól.
Természetesen biztos vannak gyerekek, akiknél ez működik, de más édesanyákkal beszélgetve ez a módszer maximum a felületes internetes cikkek világában működik. Legyünk a gyerekeinkkel türelmesek, biztassuk, hogy gondolkozzon azon, miből adhatna másnak, de ne várjuk el tőle!
3. Adakozás: a megosztás öröme
Amit azonban tehetünk, az a beszélgetés. A mindennapi hála mellett fejezzük ki, milyen szerencsések vagyunk és meséljünk azokról, akik nem születtek ilyen körülmények közé. Igyekezzünk a részvét felkeltése mellett figyelni arra, hogy egyelőre ne azonosuljanak nagyon a szerencsétlen sorsokkal: ez ijesztő lehet számukra és felesleges szorongást kelthet bennük. Kerüljük a rémtörténeteket és ne emlékeztessük őket arra, hogy egy nap akár velük is megtörténhet hasonló.
Kanyarítsuk inkább a másikkal való együttérzés felé a beszélgetést! Beszéljünk arról, hogy Isten mindannyiunkat szeret és arra kér bennünket, hogy mi is így szeressük egymást! Beszéljünk arról, hogy arra hívott bennünket, hogy együttérezzünk a másikkal, hogy azt keressük, mit tudunk tenni a másikért és hogyan tudjuk megosztani mindazt a jót, amit kaptunk!
Állítsunk eléjük eszményeket: Szent Miklós mellett Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe is nemrég volt, mutassunk rá, hogyan mutatnak mintát nekünk az önátadásban, a megosztásban, az adakozásban.
4. A szülői példa: nem csak kifelé adakozunk, hanem mi is szívesen adunk nekik a sajátunkból
A szentek példája mellett azonban figyeljünk saját magunkra is: a saját lelkületünk alakításával, csiszolgatásával, a saját anyagi javainktól való függőségünk lebontásával a gyerekeinket is neveljük. Azonban nem csupán az időről időre beköszöntő adakozási hullámok során lehetünk minták: sokkal jobban számít, hogy a hétköznapokban hogyan állunk a környezetünkhöz, és bizony, hozzájuk, gyerekekhez. Megosztjuk velük a kakaós csigánkat? Nekik adjuk az utolsó kocka csokinkat? Félretesszük-e időnként a számunkra fontos dolgainkat, hogy velük legyünk? És hogyan állunk a házastársunkhoz? Lemondunk a javára például a szabadidőnkről?
5. Mit adakozhatunk a tárgyakon kívül?
Nem csupán tárgyakban, anyagiakban mérhetjük az adakozást. A másikra szánt idő, energia, a krisztusi önátadás gyakorlása legalább annyira jó minta a gyerekeink számára. Lehet, hogy nem mi vagyunk a világ legjobb adományozói, de mellette rengeteget önkénteskedünk.
Lehet, hogy nem utalunk milliókat mások számára, de mellette örömet szerzünk a szomszédunknak azzal, hogy meghallgatjuk. Az időnk odaajándékozása éppolyan értékes önátadás, mint az ajándékvásárlás.
Bátorítsuk a gyerekeinket is a szeretet ilyen megnyilvánulásaira! Segíteni a másiknak nem csupán pénzzel lehet, de érdemes figyelni arra, hogy sokszor a gyerekek számára ez egyértelműbb.
6. Gondoskodás és kapcsolódás: a 21. századi ember legnagyobb kihívása és szükséglete
A 21. század emberének legnagyobb kihívása, hogy tudjon kapcsolódni a másikhoz és gondoskodni a másikról. Az individualista gondolkodás az ördög legnagyobb cselvetése: Legyél jól! Figyelj befelé! Légy önmagad! Ezek mind lehetnek nagyon fontos üzenetek, de ha csak ezt közvetítjük a gyerekeknek, akkor a legnagyobb erőforrásuktól fosztjuk meg őket: attól, hogy az emberiség nagy családjában otthon érezhessék magukat.
Az a gyerek, aki megtanulja, hogy önmagán kívül a másikra is figyelhet, mert a gondoskodó kapcsolódáson keresztül ő lesz több, biztonságosan mozog majd a saját belső világában is, jól lesz, és megtalálja az utat önmaga felé.
7. Hogyan csináljuk mi?
A kezdeti ügyetlenkedés után hamar felfedeztem, hogy a gyerekeim adakozási kelletlenségének a gyökere éppen bennem van, ezért sokat dolgoztam önismeretben a hiányorientáltságom átalakításával. És bár ez számomra egy egyelőre nem teljes mértékben leküzdött akadály, az évek során sikerült sok-sok lépést megtennem előre. Ezzel párhuzamosan a karácsonyi cipősdoboz-akciók és az önkéntes munka lett a mi terepünk.
Az advent során mindennap húznak valamilyen tevékenységet, amelyek közt gyakran rejtünk el másoknak való örömszerzést. Képeslapírás a barátoknak, meglepetés a szomszédoknak, környékbelieknek, pásztorjáték az egyházközség időseinek, ételosztás a templomi közösségben, ajándékkészítés a családtagoknak. Idén úgy éreztem, eljött a pillanat, hogy ha nem is a saját játékaikból, de célzottan, egy-egy velük egykorú gyereket kiválasztva ajándékozzunk. Nem volt ellenállás.
A gyerekek adakozási kedvét apró lépésekben tudjuk csak alakítani, de érdemes minden évben tenni egy-egy lépést afelé, hogy egy nap önmagukat bátran és szeretettel megosztó, hatalmas szívű felnőttekké cseperedjenek.
-
-
Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!
Fotó: Pexels