Közösségi lakhatás: egy német példa az időskori elmagányosodás ellen

Olvasási idő: 5 perc

Az európai társadalmak közös problémája, hogy egyre több idős ember szorul valamilyen szintű segítségre az életvitelében. A családtagok, ha vannak is fiatalabbak, akik képesek lennének segíteni, sokszor nehezen tudják ezt beilleszteni a mindennapjaikba, de gyakran nem is élnek az idős rokon közelében. Az erre specializálódott intézmények kevés hellyel rendelkeznek, és általában nem is tűnik kívánatosnak az idősek számára, hogy egy „otthonba dugva” öregedjenek meg.

„A közösségi lakhatás olyan forma, ahol az egyének saját, önálló élettérrel rendelkeznek, de tudatosan építenek egymásra: közös terek, közös döntések, kölcsönös segítségnyújtás és felelősségvállalás jellemzi a működést. A közösségi lakhatás lehetőséget ad arra, hogy az öngondoskodás ne magányos küzdelem legyen, hanem kapcsolatokon alapuló, egymást erősítő folyamat. A mindennapi, informális segítség – egy bevásárlás, egy közös főzés, egy beszélgetés – sokszor többet jelent, mint bármely formális szolgáltatás” – írja például a Tudatos Öregedés blog. (tudatosoregedes.hu)

Egy ilyen közösségi lakhatási projektet mutatunk be Németországból, amit a Fokoláre Mozgalomhoz tartozó különböző városokban élő idős emberek hoztak létre. 2007. december 1-jén megalapították az augsburgi MITEINANDER eG közhasznú szociális szövetkezetet. A cél az volt, hogy életük alkonyát szolidáris közösségben, és ne egyedül töltsék el. Keresztény-ökumenikus szellemben olyan mindennapokat kívánnak megvalósítani, amelyek sokféle módon gazdagítják ezt az életszakaszt. Ennek érdekében a szövetkezet bérelt egy városi villát, amely 15 lakással és egy közösségi teremmel rendelkezik. A villát az alapszabálynak megfelelően a szövetkezet tagjainak adják bérbe. 2010 októbere óta 63 és 83 év közötti aktív idősek laknak ott. A szövetkezet vezetőségét fiatal, önkéntes szakemberek alkotják; egy fiatal szakember áll rendelkezésre az esetlegesen szükséges gondozási szolgáltatások ellátására. A projekt sikere, amely az élénk közösségi életben és az egymás iránti törődésben rejlik, mára élénk érdeklődést keltett nemcsak helyi, de regionális szinten is. Testvérlapunk, a Neue Stadt riportja.

Már percek óta egy hallókészülékről van szó. Augsburgban a Miteinander-Haus [Együtt-ház] közössége azért gyűlt össze, hogy megbeszéljék a lakásprojekt 15. évfordulójának ünnepségeit. De ez háttérbe szorul, amikor kiderül, hogy az egyik lakónak problémája van a hallókészülékével. „Észrevettétek, hogy alig tudott részt venni a beszélgetésben?” – kérdezi az egyik jelenlévő. „Lehet, hogy ezért is ment már el?” – „Nem találja az egyik hallókészülékét” – ad magyarázatot egy jól értesült. És egyáltalán nem biztos, hogy még működik-e, még ha meg is találják. „Utánajárok” – mondja egy harmadik.

Ez a jelenet jól érzékelteti, milyen az együttélés a Miteinander-házban. A lakók szeretnének figyelni egymásra és támogatni egymást. „Az a lényeg, hogy éljük a kapcsolatokat” – mondja Maria Schwake, aki férjével, Hansszal együtt hat évvel ezelőtt költözött be a ide. „Így érzékelem, mire van szükségük másoknak. És megértem, mit tehetek – és mit nem.”

Jelenleg tizenhat, 65 és 95 év közötti személy él itt, néhányan egyedül, mások a két Fokolár-közösség egyikében, vagy éppen házaspárként, mint például a Schwakes házaspár. Közülük négyen a projekt kezdetekor költöztek be az Anna-Krölin-téren álló négyemeletes házba, a többiek az évek során csatlakoztak hozzájuk. Aki szeretne beköltözni, annak önállóan kell tudnia élni, vagyis nem lehet ápolásra szoruló.

A ház szellemiségét, ahogy a neve is mutatja, az együttélés és a keresztény szeretet jellemzi.

A rendszeres együttlétek közé tartozik a havi „kávédélután”, ahol a közös ügyeket beszélik meg, a heti játéknap, a katolikus szentmise napi ünneplése, valamint a születésnapok megünneplése. Hetente egyszer közös ebédet is szerveznek. Ezek és még sok más program a közösségi helyiségben kapnak helyet, ami a legfelső emeleten található, a ház minden lakója közösen finanszírozza, és mára afféle „nappalivá” vált számukra.

Berta Leutner az első lakók közé tartozik. Azt mondja: „Ajándék, hogy idős koromban itt élhetek.” A majdnem 95 éves asszony tudja: „A lakóközösség nélkül nem lenne lehetséges, hogy még mindig önállóan éljek.” Meg kellett tanulnia elfogadni a segítséget; például hogy a lakótársai bevásárolnak neki, kisebb javításokat végeznek, vagy elkísérik az orvoshoz. „Szerencsére még tudok kötni. A bevételt egy hospice-nak adom. Így nem érzem magam feleslegesnek.”

Gertraude Seidl szintén a kezdetektől tagja a közösségnek. Az egyedülálló nő szerint fontos volt számára, hogy „idős korára ne váljon bogarassá”. A közösség szerinte kiigazítja a hibákat és tágítja a látókört.

Peter Oswald Vittorio Fasciottival és Franz Wezellel együtt alkotja a férfiak fokolar közösségét a Miteinander-házban. Orvosként gyakran kérnek tőle egészségügyi tanácsot. Ő azonban hangsúlyozza: „Nem csak a segítségről van szó, hanem a kapcsolattartásról is” – arról, hogy megosszák egymással, mi foglalkoztatja őket. Kéthetente Vittorióval és Bruno Czaputával zenei estet tartanak, amelyen egy hangszert, egy zeneszerzőt vagy egy zeneművet mutatnak be.

Ez az alkalom most már virtuálisan zajlik, mivel Bruno és felesége, Sigrid 2023 májusában elköltöztek a házból. „Egész életemben előrelátóan gondolkodtam” – magyarázza Bruno. Egy combnyaktörés után úgy látták jónak, hogy közelebb költöznek gyermekeikhez, egy olyan idősotthonba, amely a későbbiekben ápolást is biztosít, ha szükségessé válik.

Bruno éveken át „motorja” volt a Miteinander-háznak. Sok mindent elindított, miközben igyekezett mindenkit és mindent szem előtt tartani. Egyesek számára időnként túl határozottnak tűnt, de kétségtelen, hogy hozzá hasonló emberre volt szükség ahhoz, hogy a projekt elinduljon és fejlődni tudjon.

Felbecsülhetetlen értékű volt és ma is az az önkéntes segítség, amelyet a lakóprojekt barátai nyújtanak szakértelmükkel. Közéjük tartozik Angelika Wagenseil is. Tizenöt éve minden kedden délelőtt eljön. Segít a zuhanyzásban és a takarításban, átgondolja, kinek milyen ápolási vagy orvosi támogatásra lenne szüksége, esetleg kell-e valakit kórházba vinni. Számos lakót kísért el életének végéig. Nem mindenkinek teljesült az a kívánsága, hogy a Miteinander-ház legyen élete utolsó állomása. Arthur Baum például utolsó heteit egy idősek otthonában töltötte – fájdalmas volt ez számára és az egész közösség számára is.

Bärbel Bockmühl azok közé tartozik, akik később költöztek be. Nagyra értékeli, hogy itt egyensúlyban van a szabadság és a befogadás.

A lakásprojekt egyszerre biztosít védett teret kinek-kinek a saját lakásában és lehetőséget a kapcsolatokra.

Regine Bolkart, aki Bärbellel együtt él a női fokolár-közösségben, hasonló tapasztalatokról számol be: „Lehetőségem van nemet is mondani egy kérésre, és ezt általában jól fogadják. A többiek ugyanakkor meghallgatják a javaslataimat, és ők is szabadon dönthetnek róluk.”

Amikor Robert Berzl azon gondolkodott, hogy a Miteinander-házba költözik, barátai azt mondták neki: „Mindenképp vidd magaddal a szerszámosládádat.” Valóban, gyakorlati módon is hozzá tud járulni a közösséghez. Emellett azt is nagyra értékeli, hogy másokkal együtt élheti meg hitét.

Ulrike Comes két éve költözött be, és már előre híre ment annak, hogy ő aztán fenekestül felforgat mindent. „Szerencsére erről már a beköltözésem előtt hallottam” – mondja mosolyogva a nyugdíjas tanárnő. Így, bár valóban sok energiát fektet a közösségi életbe, eleinte visszafogta magát. Néhányak számára még így is túl gyors, de mindenki hálás kommunikációs, grafikai és nyelvi képességeiért. „Tanulom értékelni a többieket és az elképzeléseiket, még ha különböznek is az enyéimtől. Minden, ami valódi együttélésből születik, óriási érték.”