Lépésszámlálás új módon: egy betegség váratlan következményei

Kószi Hippokratésztől, az „orvostudomány atyjának” tartott ókori görög orvostól származik a mondás, miszerint „a gyaloglás az ember legjobb orvossága”. Versengésre hajlamos személyiség vagyok, ezért felnőtt koromban ezt az elvet szó szerint vettem és a kelleténél is több időt töltöttem céltudatos gyaloglással.

Napi sétáim célja régóta a pulzusszám növelése és a lépések számának kimaxolása, mert ha a csuklómra erősített lépésszámláló-óra három köréből kettőt sikerül teljesíteni, akkor a készülék egy vidám, érezhető visszajelzéssel jutalmaz. Ez emlékeztet arra, hogy valamit elértem. Azokon a napokon, amikor a teendőim listája túl hosszú, ez a kis jelzés a csuklómon segít, hogy kevésbé érezzem magam bűnösnek az érintetlen mosnivaló halom vagy az elszúrt beadási határidő miatt. De legalább a lépéseim megvannak, nyugtatom meg magam.

Azonban mióta tavaly rákot diagnosztizáltak nálam, a sétáimnak más értelme lett. Ne aggódjatok. Már javulóban vagyok, az öt évnyi kezelésből az egyik majdnem mögöttem van. De a felépüléshez vezető utam nemcsak a testem rehabilitációjára, hanem – és talán még inkább – a lelkem és a szellemem ápolására is vonatkozott. Hatására a sétáim a statisztikai rekordok számlálása helyett hóbortos kalandokká váltak.

A gyaloglásnak és nekem közös múltunk van. Több mint hatvan évem alatt három maratont gyalogoltam, teljesítettem egy 320 mérföldes zarándoklatot, és annyi kilométert jártam futópadon, amivel többször is megkerülném a Földet.

Persze hogy kétségbe estem, amikor három héttel a tavalyi tizenkét órás rákműtétem után először mentem sétálni férjemmel és bátorítómmal az oldalamon és mindössze fél kilométert bírtam bicegve megtenni. Sírva mentem haza, borzasztó volt azt tapasztalni, hogy testem ilyen rövid idő alatt így leépült.

Most, valamivel több, mint egy év elmúltával úgy látom, hogy a gyaloglásom nulláról való újrakezdése váratlan ajándék volt. Mindenekelőtt azért, mert napi sétáim megtanítottak arra, hogy értékeljem a jó dolgokat. Többé már nem veszem természetesnek a mozgásképességemet. Ez azt is jelenti, hogy már nem gúnyolódom az idősebb, lassabb embereken, akik belerontanak a tempómba. Ehelyett ők lelki társak, akik lépten-nyomon arra emlékeztetnek, hogy sokféle okból gyalogolunk.

A Szentírásból tudjuk, hogy Jézus és követői nagy gyaloglók voltak és vándorbottal jártak. Audrey Hepburn a kutyáival szeretett sétálni, és közben állítólag azért beszélgetett velük, hogy ép értelmű maradjon. Steve Jobs szerette hosszú séták közben tartani a megbeszéléseket. John Muir természettudós pedig ezt tanácsolta: „Tégy csendes, céltalan sétákat és ízleld meg a hegymászók szabadságát”.

A sétáim mostanában lassabbak, kevésbé irányítottak, lélekkel teljesebbek, és szórakoztatóbbak is.

A kedvenc útvonalaim a strand, amely öt mérföldre van az otthonomtól és a környékünkön lévő egyetemi campus körüli út. De szeretek új helyeket is felfedezni. Amikor új vidékre látogatok, mindig megkérdezem a vendéglátómat vagy a szállodai alkalmazottat, hogy mi a kedvenc sétálóhelye.

Amatőr madarász és vadvirágkereső lettem, hosszú szüneteket tartok séta közben, hogy megtaláljam egy dallam elrejtett forrását vagy egy virágzó gyomot egy közeli bokorban. Többé nem félek a sétáim során tartott szünetektől, amelyek rontják a kilométerenkénti idő statisztikámat. A bolyongás mostanában megengedett.

Alkalmi sétatársaim a hangoskönyvek, vagy Beyonce, Garth Brooks, a dicsőítő himnuszok és bármilyen TikTok dalocska hangos, hajtó, fülbemászó ritmusát hallgatom. Ha nincs más az úton körülöttem, akkor kieresztett hamis hangommal kísérem őket.

Havonta kétszer sétálok Disneylandben, ahol az éves bérletem révén megtehetem, hogy kihagyom a látványosságokat és egyszerűen csak nézem az embereket. Gyakran mindenféle sztorikat találok ki azokról, akik mellett elhaladok sétáim során, majd hazasietve megtöltöm az ötletnaplómat a történetekkel, amelyeket a sétálótársaimról mesélek magamnak. A múlt héten szándékosan és lassan követtem egy nyolcvanéves párt és kísérőjüket, egyszerűen csak azért, hogy élvezzem ragadós nevetésük dallamát, miközben botorkáltak előttem.

A gyaloglás közösségbe vont minden jóság és szépség Forrásával. Ő ismeri és méri lépteimet. Nincs szükségem hozzá semmilyen eszközre.

Lisa M. Hendey a CatholicMom.com alapítója és több könyv – köztük a The Grace of Yes és az A Book of Saints for Catholic Moms – bestseller szerzője.