Megküzdeni az egyedülléttel: személyiségünk fejlődése

Dr. Raimondo Scotto D’Abusco orvos, és felesége, Dr. Maria Scotto a párkapcsolati és a családi dinamika szakértői, 42 éve házasok. A házaspár számos, a Città Nuova kiadónál megjelent, az élet különböző szakaszait érintő érzelmekről szóló könyv, és különböző folyóiratokban megjelent cikk szerzője. Most az előző héten megjelent írásának második felét közöljük magyar fordításban.

Melyek tehát azok a dolgok, amelyek segíthetnek bennünket abban, hogy megtaláljuk a belső egyensúlyunkat az egyedüllét idején is?

Személyiségünk fejlődése

Először is mindent meg kell tennünk azért, hogy összeszedjük magunkat, hogy személyiségünkben fejlődjünk, tudva azt, hogy bizonyos sebek mindig nyomot hagynak. Egy találkozás, amelyben az evangéliumot a világunk szükségleteihez igazodva tapasztaljuk meg, valamilyen lelki olvasmányon való gyakori elmélkedés, ami segít elmélyülni a szeretet evangéliumi művészetében, egy karitatív vállalás – mindezek támogatják a fejlődésünket, és segítenek, hogy több önbizalomra tegyünk szert. Néha egy új hobbi is sokat segíthet (sport, olvasás, játékok, zene stb.). Ezek magától értetődő apróságoknak tűnhetnek, és nem tagadhatjuk, hogy néha ezekkel tereljük el a figyelmünket a valódi problémákról. Azonban az önreflexióval végzett tevékenységek megelégedettséggel tölthetnek el minket, ami pedig nagyban hozzájárulhat az általános jóllétünkhöz, és erősíti a magányosságra való képességünket.

Isten szeretetének fölfedezése

De ami igazán segíthet nekünk (és ezt már sokszor megtapasztaltuk), az Isten mérhetetlen személyes szeretetének felfedezése, aki annyira szeret engem, hogy terve van velem – egy olyan terv, amely sosincs bukásra ítélve, még akkor sem, ha a legnagyobb kudarcot élem is meg.

Ő valóban képes arra, hogy még a különválás fájdalmából is jót hozzon ki, hogy még a sivatagot is virágba borítsa.

Annyira fontos vagyok neki, hogy konkrét akarata van számomra, és úgy tudok beteljesedni, hogy itt és most, a jelen pillanatban ragaszkodom az Ő akaratához, a múltamtól függetlenül. A hívő számára semmi sem adhat ennél nagyobb békét, nyugalmat, önbizalmat, erősebb önbecsülést, több erőt az egyedül való helytállás képességére.

Chiara Lubich Mária alakján keresztül mutatja be, mit jelent magányosan szembenézni a nehézségekkel: ő Istenből merített erőt az egyedülléthez. Istenben a mi egzisztenciális magányunk is felszabadul, megnyílik, mert nincs senki, aki jobban ismerne minket, mint Isten, nincs senki, aki Istenhez hasonlóan betölthetne minden űrt, és aki értelmet adhatna bármilyen korlátnak. Egy különélő házas fél írta: „Az a kiindulópont segített újjáépíteni önmagamat, hogy fölfedeztem: valóban Isten gyermeke vagyok… Az érzelmi, szexuális ürességet csak Isten töltheti be. Illúzió azt hinni, hogy találhatunk valakit, aki betöltheti azt a létfontosságú szükségletet, amelyre mindannyian vágyunk: a szeretet szükségletét. Ezért át kell élnünk, hogy hagyjuk, hogy Isten szeressen minket…”

Úgy bánni másokkal, mint önmagunkkal

Korábban már említettük a Szentírásnak ezt a mondatát: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”. Személyes autonómiánk elérésének logikus következménye éppen az, hogy képesek legyünk úgy bánni másokkal, mint önmagunkkal. A. Carotenuto azt mondja, hogy az önbizalom képessé tesz bennünket arra, hogy úgy bánjunk másokkal, ahogy önmagunkkal bánnánk, és ezzel segítjük őket is abban, hogy önállóságuk, önbizalmuk növekedjen.

Valójában, ha nekünk személyként van értékünk, akkor mások is értékesek, pontosan azért, mert ugyanannak az Istennek a gyermekei vagyunk, aki mindenki Atyja.

Ha mindenkit szeret Isten, ha a másik méltó Isten szeretetére, akkor még inkább méltó és jogosult az a személy az én szeretetemre. Néha kevés kell ahhoz, hogy kisebb vagy nagyobb tettekkel kifejezzük azt a méltóságot, amely mindenkiben jelen van. „De jól mondtad! Milyen nagyszerű munkát végeztél! Szép levelet írtál!” Ez nem hízelgés, hanem a másik jóságának megragadása. Ha ezt nem látjuk, az bizonyára a mi hibánk, mert nincs olyan ember a világon, aki ne rendelkezne legalább néhány pozitív tulajdonsággal.

Ha a másokkal való bánásmód a visszanyert önbecsülés eredménye, akkor még inkább segíti a személyiségünk fejlődését. Amikor színtiszta szeretetből cselekszünk, sokkal többet kapunk vissza, mint amit adni gondoltunk. Hány embernek sikerült kilépnie a különválás, a szeparáció alagútjából éppen azáltal, hogy nagyobb érdeklődést tanúsított mások iránt, magára vállalva mások magányát!

A szexuális késztetések kezelése

Ez a mások iránti nyitottság nagy segítség lehet szexuális késztetéseink hatékonyabb kezelésében. A szexualitás ugyanis nemcsak a nemi együttléten keresztül fejeződik ki, hanem mindenekelőtt a törődés számos formáján keresztül. Az Olasz Szexológiai Központ által kifejtett antropológiai alapfogalmak között a szexualitásról úgy beszélnek, mint a „társadalmi kapcsolatok természetes alapjáról”, vagyis a szexualitás mindenekelőtt a másokkal való kapcsolat létesítésének képességével függ össze. Ezeknek azonban érzelmileg gazdag kapcsolatoknak kell lenniük, ahol a szív minden érzelmével és érzésével lendül mozgásba, lehetővé téve számunkra, hogy behatoljunk a másik világába, és vele együtt örüljünk vagy szenvedjünk.

Logikusan, a másokkal való kapcsolatnak ez a módja nem hagyhatja figyelmen kívül a szükséges óvatosságot, hogy ne adjunk félreértésekre okot. Néha talán bátorságra van szükségünk bizonyos kapcsolatok megszakításához.

Ha sokkal tágabb értelemben tekintünk a szexualitásra, és nem csupán egy kielégítendő biológiai szükségletnek tartjuk, az életerőt is ad, amely segít abban, hogy szenvedélyesek legyünk tevékenységeinkben, hogy lelkesedéssel, örömmel végezzük elfoglaltságainkat, hogy mindig megújuló csodálattal tekintsünk az élet örökké újszerű tulajdonságára, miközben megtanuljuk élvezni az apró örömöket.

A szexuális kielégülésről való lemondás talán könnyebb, ha a szexualitásnak ezt a kapcsolati aspektusát igyekszünk kiteljesíteni.

Valójában minél inkább magunkra, saját szükségleteinkre összpontosítunk, annál inkább magányosnak érezzük magunkat, és annál nehezebb lesz jól irányítani szexuális késztetéseinket.

Összegzésképpen

A mai társadalomban nem könnyű kemény fogadalmakhoz ragaszkodni. A múlandóság kultúrájában élünk, ahol mindent elfogyasztunk, ahol mindent egyszerre akarunk, ahol a házassági hűségtől a megszentelt életig mindenféle végleges döntésre megvetéssel vagy gyanakvással tekintenek. Noha egyre több a feltétel a jobb kommunikációhoz, soha nem tapasztaltuk még úgy a magányt, mint ma, a nagyvárosokban, a tömegkoncerteken, a diszkókban … Olyan sokan érintkeznek egymással felületesen, olyan sokan képtelenek áttörni a magányuk páncélját.

Ebben az összefüggésben nagyon fontos, hogy együtt haladjunk előre. Kulcsfontosságú követelménnyé válik egy olyan közösségbe, csoportba való beilleszkedés, ahol mindenki egy közös ideál szerint próbál élni. Egy olyan elkötelezett környezetben, ahol megvalósul a szeretet természetes körforgása, ahol az ember előítéletek nélkül, őszintén éli meg a szeretetet, szeretve érzi magát, növekszik az önbecsülés, mert mindenki segít abban, hogy fontosnak, egyedinek érezzük magunkat. Ezáltal az egyedülléttel való megbirkózás képessége is nő, és vele párhuzamosan még inkább – a szeretet. Kulcsfontosságú a tudat, hogy csak a szeretet képes arra, hogy igazi jóllétet adjon nekünk, és hogy kiteljesedettnek érezhessük magunkat.