Megújító tánc – Isten csodáiról a házasság hete tükrében

Az előző vasárnapi evangélium (Mk 1,29–39) és prédikáció indított arra, hogy írjak egy posztot a Facebookra, mint házasságban élő édesanya, nagymama. Arra éreztem hívást, hogy a kezemben lévő eszközökkel hirdessem az evangéliumot, megosszam, akivel csak tudom, hogy mily csodás dolog az Atya ölének biztonságos, átölelő szeretetében élni.

megujito-tanc-isten-csodairol-a-hazassag-hete-tukreben

„Házasság hete!

42 éve ismerjük egymást, 39 éve házasságban élünk. Csiszolódunk egymás mellett, Botond szerint ő már elkopott…

Nem tudtam megfogadni a szuper ötleteket, hogyan kell veszekedni, hogyan kell „munkátmegosztani”, hogyan kell meleg otthont biztosítani, hogyan kell „megőrizni” az identitásomat, idegesítettek a szeretetnyelvek keresései, sokszor kudarcot vallottak a nagy elhatározásaim. Pedig volt, amikor százszor leírtam az épp aktuális házasságmentő ötletet.

És mégis itt vagyunk kettesben, az öregedés küszöbén, tudjuk kinevetni magunkat, sétálunk egymásba karolva, összeveszünk, sokszor szavak nélkül megértjük egymást.

Csoda az Élet! És mindig volt és van kihez fordítani arcunkat, ki szeretetével átölel és bíztat minket,

hogy gyerünk drága gyermekeim, tudtok ti még ennél is jobban szeretni, én veletek vagyok!

Hála az Úrnak!”

 

 

 

 

Képek a szerző családi albumából

 

Írásomat olvasva megkeresett Fialovszky Magdi, és megkért, hogy írjak magunkról, házasságunkról az Új Városba. Oly gazdag az életünk, hogy zavarba jöttem. Mit és hogyan írjak? Jézusra bíztam késő este, ha Ő hívott, akkor segít majd. Aztán hajnalban megszületett ez a kis írás, aminek ezt a címet adtam: „Nagyon szeretek táncolni…”

Három éve kiderült, hogy méhnyakrákom van. Kisműtét, majd nagyműtét következett. Hálás vagyok azért az időszakért, sok mindent kezdtem tisztábban látni, érezni. Megtapasztalhattam az Atya karjaiban lévő biztonságot. Szeretettel vettek körül, kifényesedtek a kapcsolataim…

 

Nagyon szeretek táncolni! Egyszer régen Buenos Aires utcai életében nagyon megtetszett mindkettőnknek, ahogy az élő zenére idős párok táncoltak, tangóztak. El is határoztuk akkor, hogy bár Botond nem szeret táncolni, ezt megpróbálnánk. Hazaérve megvalósíthatatlannak látszott a dolog, és feledésbe is merült.

Kórházi ágyamban jött az ötlet, hogyha kapok egy lehetőséget a földi élet folytatására, akkor elkezdhetnénk tangózni. Drága férjem beleegyezett, ebben a helyzetben nem akarta letörni a lelkesedésemet.

 

Szeptemberben már mentünk is a kezdő csoportba. Avval indítottunk, hogy szembe álltunk egymással. Amikor a férfi áthelyezte testsúlyát egyik lábáról a másikra, a nő, őt figyelve, elkezdte követni a mozgását, mindezt kellemes zene kíséretében. Aztán a hölgyeknek be kellett csukniuk a szemüket. A férfi mögénk állt, a vállunkra tette az egyik kezét, és csak a kézfeje érintkezett a vállunkkal. Amikor ő elindult, rá figyelve mentem vagy megálltam, végig csukott szemmel.

 

A legnagyobb csoda akkor történt, mikor becsapódott mögöttünk a bérház kapuja, és Botond azt mondta, hogy nagyon jó volt, teljesen kiszakította a „való világból” ez az egy óra. Szorgalmasan jártunk hétről hétre.

A férfi átölel, majd biztonsággal, bátran vezet. Nézi, merre lehet és érdemes sétálni, közben megforgat, megölel, megcsodál.

Egyik órán megállított minket a tanár, és azt mondta nekem, hogy ne agyban gondolkodjak előre a lépéseken, hanem adjam át magam Botondnak. Kikerekedett szemmel néztem rá, megkérdezve, vajon ő hogyan lát belém.

Így értettem meg egy újabb mélységet a házasság és az élet titkából.

 

Szeretném magam átadni Istennek, és betáncolni a Mennyországba.

Legújabb könyveink: