Tekintettel egymásra

Összekapcsolódott, összefonódott, összekulcsolódott a tekintetük… Milyen szép is a magyar nyelv! A tekintet valóban kapocs, egy fonal, ami összeköt, kulcs, ami ajtót nyit a másik emberhez. Az egymás szemébe nézés a párkapcsolatban és a szülő-gyerek kapcsolatban egyaránt segít minket, hogy kapcsolatba lépjünk a másikkal, éreztessük vele a szeretetünket. A nonverbális kommunikációban fontos szerepe van a szemkontaktusnak, alábbi cikkünkben egy olasz pszichológus gondolatait olvashatjuk erről.

tekintettel-egymasra

Sokféleképpen vehetjük fel egymással a kapcsolatot. Ennek egyik módja a beszéd, mely az emberi faj kiváltsága. A szavak segítségével közölhetjük a gondolatainkat, véleményünket, megoszthatunk egymással terveket, aggodalmakat, de kifejezhetjük vele az érzelmek széles skáláját is: haragot, örömet, szeretetet, szerelmet… Hosszan sorolhatnánk még. Pont az árnyalatok gazdagsága miatt életünk sok területén a beszéd lett az uralkodó kommunikációs mód.

Párokkal és családokkal dolgozom pszichológusként, és tapasztalom, igaz ez a családi kapcsolatokra is. Pedig vannak a kommunikációnak más, mára elhanyagolt módjai is, amelyek gazdagítanák a kapcsolatainkat. Gondoljunk például a tekintetre. Észrevettem a munkám során, és a hétköznapi tapasztalataim is azt mutatják, hogy tekintetünkkel, azzal, ahogy egymás szemébe nézünk, különösen a kritikus pillanatokban, talán többet is fejezünk ki, mintha ugyanazt szavakkal mondanánk ki. Mikor egy beszélgetés zátonyra fut, mikor a szavak, a magyarázkodás, az érvelések már süket fülekre találtak, egy tekintet újra kinyithatja a másik emberhez vezető ajtót. Másrészről az is igaz, hogy tekintetünk falat is tud húzni, eltávolíthat, elzárhatja az utat a másik fél kapcsolatfelvételi kísérletei előtt.

Gyakran mondják, hogy a szerelmet arról lehet biztosan felismerni, ahogy a két szerelmes ember egymásra néz.

Valóban, különösen az első időszakban a tekintetünkkel, annak intenzitásával fejezzük ki egymás iránti szerelmünket: szavak nélkül is sokat elmondhatunk így egymásnak. Viszont idővel, a kisebb félreértések nyomán, vagy ahogy beleszürkülünk a mindennapokba, és csak hajtjuk a mókuskereket, gyakran beleesünk abba a hibába, hogy csak a szavakra építünk.

Feltételezzük, hogy beszéddel világosan meg tudjuk értetni magunkat, közben pedig elfelejtjük, mennyire fontos egyszerűen elmerülni a másik tekintetében…

Ha egymás szemébe nézünk, összefonódik a tekintetünk – és nem csak a tekintetünk. Mert ilyenkor hátrahagyjuk a gondolatainkat, elvárásainkat, előítéleteinket, teret adunk a másiknak. Úgy szeretjük, ahogy van, és nyitottak vagyunk az érzelmek teljes skálájára. Ez az egyik módja annak, hogy lelki táplálékot adjunk és kapjunk, ezáltal a párkapcsolatunk is erősödni fog. Amikor két ember abbahagyja a beszédet, és csendben egymásra néznek, új dialógusnak adnak teret: ez gyakran hitelesebb is, mint a szavak párbeszéde, mert utat enged az érzelmeknek, érzéseknek, felszínre kerülhet a társunk szépsége, de a sebezhetősége is, itt nem kell hasztalanul védekezni.

A szülő-gyerek kapcsolatban is érdemes időt találni arra, hogy egymás szemébe nézzünk, keressük egymás tekintetét. Időt találni, tehát nem sietősen, szórakozottan, hanem teljes figyelmet és jelenlétet ajándékozva egymásnak. Ennek segítségével egymásra hangolódhatunk, bizalommal megnyílhatunk egymás előtt.

A cambridge-i egyetem Baby-LINC Lab kutatócsoportja végzett egy felmérést, melynek eredményeképp megállapították, hogy a szülő és a kisgyermek közötti szemkontaktus – különösen, ha ez szándékkal történik – hozzásegíti őket ahhoz, hogy az agyhullámaik is összehangolódjanak. Ez a különleges összehangoltság, amelyet a tudósok EEG-vel is igazoltak, segíti a szülő-gyermek kommunikációt, és megkönnyíti a tanulást.

Manapság sokat ülünk a számítógép, laptop előtt. Olykor-olykor szakítsuk el a képernyőktől a tekintetünket, és fedezzük fel a másik ember tekintetében rejlő mélységet!

Hányszor van az, hogy kérdésekkel árasztjuk el a gyermekeinket, így tudakolva, hogy vannak, pedig elég lenne a szemükbe nézni, megfigyelni a gesztusaikat. Kapcsolatunk szempontjából fontos, hogy a jelenlétünk ne legyen tolakodó, hanem figyelmes és befogadó. Sokszor elég lenne egy tekintet, hogy érezzék: lelkük mélyére látunk. Az ő tekintetük pedig elismerné, hogy szeretetre, kapcsolatra vágynak, hogy azt szeretnék, ha mindig ott lennénk nekik, még kamaszkorukban is, amikor magukra zárják a szobájuk ajtaját, csendbe burkolóznak, és úgy tűnik, visszapattan róluk minden közeledési kísérletünk…

Legyünk igazán tekintettel szeretteinkre! Nézzünk (többet) egymás szemébe!

 

Fotó: pixabay, unsplash, cittanuova.it

Forrás: Città Nuova

Fordította: Péterfi Eszter

Legújabb könyveink: