Tokió 2020: nemes pillanatok az olimpián

A világot megbénító koronavírus-járvány több nemzetközi eseményt meghiúsított 2020-ban, így a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és a Labdarúgó Európa-bajnokság mellett a XXXII. nyári olimpia is egy évvel később került megrendezésre Tokióban. A pandémia és a vele járó szigorú szabályok (távolságtartás, maszkviselés, és ezzel együtt egyfajta „érzelemmentesség”) sem tudták azonban megakadályozni, hogy az idei ötkarikás játékokon is számos sportszerű és emberséges pillanat tanúi legyünk.

Jómagam ötéves korom óta sportolok, egyesületben focizom. Az élmény, a futball szeretete miatt kezdtem el játszani, ám időközben a sport sokkal többet adott: mindenekelőtt megtanultam csapatban működni, harcolni a másikért, egységben küzdeni a közös célért. Ernest Hemingway szavaival élve:

„A sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát megtanít mindenre”.

Más sportágakat is űzök, s a magyar érdekeltségű eseményeket is büszkén és örömmel figyelem.

Az idei olimpia magyar vonatkozású versenyeit is végig követtem. Nagyszerű érzés volt látni a kiváló magyar versenyzőket, és az olimpia mérlege is lenyűgöző: a magyar küldöttség az éremtáblázaton az előkelő 15. helyet foglalja el 6 arany-, 7 ezüst-, illetve 7 bronzéremmel, viszont a képzeletbeli sportszerű cselekedetek táblázatán minden bizonnyal ennél is magasabban állna Magyarország. Létezik egy lakosságarányos éremtáblázat is: az egymillió főre jutó aranyérmek számát tekintve immár Magyarország a világelső.

Az egyik kedvenc élményem: augusztus 3-án, az utolsó futam reggelén, amikor már látszott, hogy Berecz Zsombor a vitorlásverseny éremesélyese, apu mindenkit azzal ébresztett, hogy ugorjunk ki az ágyból, és szurkoljunk neki együtt. Így történt, hogy mind a hatan lélegzetvisszafojtva néztük, hogy az aznapi futamban elsőként befutó Berecz után sikerül-e a brit versenyzőnek összetettben a győzelem. Sikerült, de nekünk az a magyar ezüstérem is nagyon fényesen ragyog!

A sportsikerek csúcsa kétségtelenül a nemzeti identitást is erősítő olimpiai játékok, ahol a versengés mellett megjelennek olyan nemzetek feletti értékek, mint a tisztelet és a sportszerűség.

Lássuk, idén milyen szép, emberi pillanatokkal ajándékoztak meg minket az olimpikonok!

Július 28-án Milák Kristóf, Tokió bajnoka a 200 méteres pillangóúszás megnyerése után megvárta, és vigasztaló öleléssel fogadta a „csak” hetedik helyen végző Hosszú Katinkát, Rió bajnokát.

100 méteren a pillangóúszás két legnagyobb klasszisa, az újdonsült olimpiai bajnok Milák Kristóf és az amerikaiak háromszoros olimpiai bajnoka, Caeleb Dressel csapott össze. A szám favoritja az amerikai volt, de a második ötven méteren jött az elképesztő Milák-hajrá, aminek Európa-csúcs lett a vége. Az amerikai azonban így sem fogyott el a végére, világrekordot úszva lett bajnok. Gyönyörű pillanat volt, amikor Dressel a magyar fiú kezét is a magasba emelte a döntő után, Milák pedig nyilatkozatában kiemelte, hogy kihozták egymásból a legjobbat. Így is lehet!

Két nappal később ismét az úszómedence mellett lehettünk nemes pillanatok szemtanúi; a 200 méteres vegyesúszás döntőjével Cseh László pályafutása véget ért, tudta ezt a friss bajnok Vang Sun is, aki meghajolt a hetedik helyen végző magyar legenda előtt.

Augusztus első napján, a 100 méteres gátfutás elődöntőjében Kozák Luca fennakadt az egyik gáton, így nem tudta befejezni a futamot, ám könnyek között is észrevette a szintén elbukó versenytársát, a jamaicai Thompsont, akihez odament, és felsegítette.

Ugyanezen a napon tartották a férfi magasugrás döntőjét is, ahol a katari és az olasz atléta egyaránt megugrotta a 237 centimétert, de a 2 centiméterrel magasabban elhelyezett rudat már mindketten leverték. A versenybíró felajánlotta a szétugrást, vagy a megosztott első helyet a két klasszisnak – ők pedig megölelték egymást, majd utóbbiban egyeztek ki, így mindketten olimpiai bajnokok lettek.

Sok ilyen pillanatot kívánok a sportban és az életben is!