80 éve tűnt el Antoine de Saint Exupéry író és pilóta

1944 nyarán egy 43 éves pilótának szinte könyörögnie kellett, hogy kora és betegségei ellenére hadd indulhasson bevetésre a németek ellen a francia ellenállás kötelékében. Nyolc felszállást engedélyeztek neki, a nyolcadikra, s egyben életének utolsó repülésére július 31-én, éppen nyolcvan éve került sor. Ő volt Antoine de Saint Exupéry, a világhírű író, a Kis herceg megálmodója.

Hogy mi történt pontosan, miután ellandolt Korzikáról, azt csak sejteni lehet. Noha két német háborús veterán is azt vallotta, hogy ők lőtték le Saint Exupéry repülőjét, 1998-ban egy Marseille környéki halász megtalálta Saint Exupéry ezüst karkötőjét, és néhány repülőgéproncsot is abból a típusból, amin a híres pilóta felszállt 54 évvel korábban. E roncsok vizsgálata szerint nincs nyoma annak, hogy ellenséges találat miatt zuhant volna le a gép. Elképzelhető, hogy Saint Exupéry rosszul lett és baleset történt, de vannak, akik arra gyanakszanak, hogy öngyilkossági szándékkal, készakarva választotta a tenger sírját az író.

^{Chris Larsson (pexels)}

A rejtélyes eltűnés méltó befejezése annak a rendkívüli életútnak, amiből a legtöbben csak A kis herceg című meseregényt ismerik, de ez is elég ahhoz, hogy megértsük, miért időt álló a francia regényíró kultusza napjainkig. Az arisztokrata családba született Antoine négy testvérével nőtt fel, szinte apa nélkül, hiszen csak négy éves volt annak halálakor. Gyermekkorában komoly keresztény nevelést kapott. Édesanyja a veszteség ellenére meleg családi légkört biztosított gyermekeinek. Antoine érdeklődő, de a korlátokat minduntalan áthágó gyermek volt, az iskolai kötöttségeket nehezen viselte. Egészen kiskorától kezdve pilóta akart lenni. A katonai iskolát nem fejezte be, de végül mégis belépett a seregbe, 21 évesen pedig a francia légierő kötelékébe. Később a polgári repülést választotta – légipostai gépeket vezetett Franciaország és Afrika között, majd később Dél-Amerikában. Kétszer is komoly baleset érte, az első alkalommal másodmagával négy napra a Szaharában rekedt étlen-szomjan, végül egy beduin talált rájuk szinte az utolsó pillanatban. Ezt az élményét dolgozta fel A déli futárgép című művében, mely első megjelent regénye volt. Az írásaiban rendre megjelenik a repülés tematikája, de elsősorban nem kalandos események keretében, hanem Saint Exupéry filozofikus gondolatainak háttereként és szimbólumaként. Mert könyvei újra és újra az élet értelmének kereséséről szólnak, és ez fogja meg mind a mai napig az olvasókat. Stan Rougier atya fiatalként annak a Saint Exupérynek sorait olvasva tért meg, aki maga elhagyta gyermekkori vallásának gyakorlását, de nem szakadt el Isten keresésétől. „Saint Exupéry hatására fiatalkoromban az élet egy izgalmas utazásnak tűnt, melynek során olyan nagy kérdések felkutatására szerződtem, mint a „Kik vagyunk? Mi végre vagyunk ezen a kis bolygón, a végtelen űr egy eldugott zugában?” – írja 15 nap imádság Saint Exupéry gondolataival című könyvének előszavában.

Hitt-e Istenben Saint Exupéry? Ez a kérdés sokakat foglalkoztat. Az biztos, hogy a transzcendencia, az élet kézzelfogható valóságon túlmutató értelme nagyon foglalkoztatta. Meg volt győződve arról, hogy mindenki „kapott” egy élethivatást, és csak akkor teljesedik ki emberségünk, ha ezt a hivatást beteljesítjük. Gondolatait a posztumusz megjelent Citadella című művében fejti ki leginkább. Ez egy befejezetlenül maradt ötletgyűjtemény, melyben példázatok, aforizmák, kisebb esszéisztikus szövegek egyaránt szerepelnek.

„Összességében úgy gondolom – fejti még ki Rougier atya a francia Aleteia magazinnak – , Saint Exupéry azokat tudja igazán megszólítani, akik az egyház határvidékén élnek – a perifériákon, mondaná Ferenc pápa – és segíti őket abban, hogy felfedezzék a lelki életet, az ima, az elmélkedés és belső élet fontosságát.”

„Az bizonyos, hogy én magam a Citadella olvasásának hatására éreztem rá Isten jelenlétére és kaptam kedvet a papsághoz. Ez volt a döntő idézet számomra: »Városom élére költőket és papokat fogok állítani. És ők kivirágoztatják az emberek szívét.« ¹

A Citadellában szerepel Stan Rougier kedvenc Saint Exupéry idézete is, ami számára nyilvánvalóvá teszi, hogy nem lehet agnosztikus, aki ilyet leír: „az, aki minden embert szeret Istenen keresztül, végtelenül jobban szereti minden egyes embertársát, mint az olyan, aki csupán egyetlent szeret, és ezzel cinkosára is kiterjeszti személye nyomorúságos körét.”²

Saint Exupéry repülés iránti szenvedélyében minden benne van, ami foglalkoztatta őt:

az emberi képességek határainak keresése, a régi nagy mítoszokhoz (Daidalosz és Ikarosz) való csatlakozás, a földi röghöz kötöttségtől való megszabadulás vágya, az idegen, az egzotikus iránti vonzalom, a dolgok felülnézetből való szimbolikus megfigyelése, egyfajta mennyország keresése. A kis herceg is ezeket a motívumokat ötvözi csodaszép történetté, ami még azt is túléli, hogy úton-útonfélen idézgetik ballagási, esküvői meghívókon, iskolai ünnepségeken és egyéb olyan alkalmakon, amikor valami magasztosat kellene mondani. A kortárs ember tarsolyában azonban, mióta a vallási szövegektől már többé-kevésbé elszakadt, hiánycikké vált a hiteles és bölcs gondolat. Ezt a hiányt pótolja Saint Exupéry, és ez is magyarázza töretlen sikerét.

Aki szeretné jobban megismerni lelkületét, töltsön el két hetet vele úgy, hogy 15 nap imádság sorozatunkban megjelent kötet segítségével minden nap elmélyíti egy gondolatát.

Részlet a nyolcadik napi elmélkedésből:

„Csak egy baj van, csak egyetlenegy a világon. Az embereknek újra valamiféle szellemi értelmet, szellemi izgalmat kellene adni. […] Rá kellene jönni, hogy létezik az értelmi életnél is magasabb rendű szellemi élet, az egyetlen olyan, amely ki tudja elégíteni az embert.”³

Antoine de Saint Exupéry éppen akkor lett felnőtt, amikor Európában egyre nagyobb teret nyertek a totalitárius rendszerek, és egyre inkább az anyagi javak hajszolása, a tömegszórakoztatás vált jellemzővé.

„Ezt az embert konfekciókultúrával, szabványkultúrával táplálják, ahogyan szénával a marhát. Igen, ez a mai ember.”⁴

Miközben az ember egyre inkább eltávolodik a vallástól, és az ateizmus egyre gyakrabban nyilvánul meg agresszív módon, mégis egyfajta üresség, nehezen meghatározható hiányérzet érzékelhető. Magának a civilizációnak az alapjai kérdőjeleződnek meg.

„Az embereknek nincs már idejük, hogy bármit is megismerjenek. Csak kész árut vásárolnak a kereskedőnél is. És mivel barátot boltban nem árulnak, az embereknek nincsenek már barátaik.”⁵

Antoine-nak, ennek a misztikus kalandvágyónak az a benyomása, hogy a Nyugat meg akar szabadulni a spiritualitástól, és mindenáron próbálja eltüntetni az űrt, ami utána marad. Ezzel a mi civilizációnk nem saját maga alatt vágja-e a fát?

[…]

Antoine de Saint Exupéry szíve legfőképpen amiatt fáj, mert mindez az emberre, az ő emberségére leselkedő veszélyt jelent.

Szomorú vagyok a nemzedékem miatt, amelyből kiveszett minden emberi lényeg.

Ha az ember tisztelete kialakul az emberek szívében, az emberek ebből végül ki fogják alakítani a társadalmi, politikai vagy gazdasági rendszert, mely szentesíti ezt a tiszteletet. Egy civilizáció először is a szubsztancián alapul. ⁶

Saint Exupéry nem tud belenyugodni abba, hogy ezt az őt körülvevő spirituális közeget pusztulni lássa.

A vallás háttérbe szorulása hatalmas csapás, mely egész spirituális világunkat lakhatatlanná teszi.

1940-ben Orconte-ból írja az édesanyjának: Ma a lélek puszta sivatag. Szomjan halunk.⁷ Nem győzöm csodálkozni azon, hogyhogy nem jutott el figyelmeztetése jobban, szélesebb körben az emberekhez, miért nem akadtak, akik mellé állnak, és elviszik üzenetét másokhoz. Mintha birtokunkban lenne egy nagy orvosi táska tele gyógyszerrel, amely megmenthetné az emberiséget egy halálos járványtól, de mi azt jól elzárva tartjuk, azért, hogy… óvjuk értékes tartalmát!

Stan Rougier könyve megrendelhető itt.

¹Citadella, Lazi Könyvkiadó, Szeged, 2002.
²uo. 115.o.
³Értelmet az életnek, Lazi Könyvkiadó, Szeged, 2006, 187.o.
⁴uo. 190.
⁵A kis herceg, Lazi Könyvkiadó, Szeged, 2015, 78.o.
⁶Levél egy túszhoz, Citadella, Kistarcsa, 1999, 45.o.
⁷Háborús írások 1939–1942, Lazi Könyvkiadó, Szeged, 2007, 106.o.