Ahány sors, annyi mű

Olvasási idő: 3 perc

A kötetet szerkesztő Boldog Zoltán szép munkát végzett. A kötetbe az Én írom a sorsom és a Példaképem pályázat tehetséges műveit választották ki. „Az Én írom a sorsom irodalmi pályázatra olyan irodalmi igényű írásokat vártunk a hét és huszonöt év közötti résztvevőktől, amelyek a sorsállapotukban bekövetkezett pozitív változásokra fókuszálnak” – írja Boldog.

A Példaképem fotópályázat az Ágota Közösség fiataljainak példaképeire volt kíváncsi, kik nyújtanak nekik szellemi-mentális támaszt.

Arra nem vállalkoznék, hogy egy-egy szerzőt kiemelek, az esztétikai összehasonlítgatásoknál ez az antológia többet ér. Bár én nem állami gondozásban nevelkedtem, a hátrányos helyzet, a kiszolgáltatottság, a kisebbségiség negatív megélése, az apa-anya nélküli gyermekkor nem idegen tőlem, ezért van némi tudomásom arról, milyen hatalmas bátorság, hogy egy lelkileg sérült-sérülékeny gyermek az érzéseiről, a körülményeiről, ezekbe az érzésekbe-körülményekbe került önmagáról beszéljen, ráadásul a szépirodalom nyelvén. Az, hogy mer ezekről írni, és ehhez a művészetet hívja segítségül, azt hiteti el velem, hogy nem fogyott el a jóba vetett bizalma, önfeledten hagyatkozik a nyelv teremtő erejére.

Ezek az írások nekünk, a hétköznapok alagútjaiban gyakran elvesző, apró dolgokon felháborodó, sokszor az egész világot szörnyűnek és az életet elviselhetetlennek, unalmasnak tartó felnőtteknek útmutatást adhatnak, napi igeként olvashatjuk őket.

Mert mi van ezekben a versekben, prózákban? Az, hogy ne légy tehetetlen, soha ne add fel a küzdelmet, soha ne veszítsd el a reményt, értékeld a jót, az embertársaidat, bízz Istenben és önmagadban, tudd, bármennyire kiáltástalan az életed, maga az, hogy élsz, élhetsz, rendkívüli, s a világ soha nem hagy teljesen magadra.

Akinek csak tudom, ajánlom ezt a könyvet, a különböző, az életbeli elakadásokban a segítés ígéretével hitegető csoportok helyett érdemesebb a gyerekek írásainak a tanulmányozása, többet adnak át a világból, mint gondolnánk, többet mutatnak meg nekünk magunkból, mint remélhetnénk.

A példaképek közt testvéreket, nagynéniket, nevelőszülőket, az idén 103 éves korában elhunyt Keleti Ágnes tornászt, a Nemzet Sportolóját és a tavaly elhunyt, a szüleit a zsidóüldözések alatt elveszítő Pauk György hegedűművészt, a londoni Royal Academy of Music professzorát találjuk. A rövid írások nagyon érett, pontos megfogalmazások. A gyermekszerzők tisztában vannak vele, milyen kritériumoknak kell megfelelnie valakinek, hogy példakép legyen, értik, hogy az értékek mentén születnek meg a valódi példaképek, s ezek az értékek a kitartás, a szeretet, a szorgalom, a tenni és a segíteni akarás. Ezeknek a gyerekeknek nem okoz fejtörést, ami rengeteg felnőttnek igen: elválasztani a jót a rossztól. Amikor (tévesen) azt mondogatják egyesek, hogy a mai tizenéves-huszonéves fiatalok a kultúripar termékeinek, celebként definiált személyeinek bűvkörében élnek, ajánlom nekik, hogy lapozzák fel az Én írom a sorsom antológiát, meg fognak lepődni.

„Az én írom a sorsom antológia bemutatója 2025. április 11-én volt, egy olyan ember születésnapján, aki sokáig maga is gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedett. József Attilának hívták” – olvassuk a már idézett előszó végén. József Attila története intő példa arra, hogy nagyon kell szeretnünk és támogatnunk a helyzetüknél fogva rendkívül érzékeny gyermekeket, nem tudhatjuk, milyen és mekkora tehetség rejtőzhet bennük. És különben is.

Még egyszer: engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, engedjük magunkhoz jönni a gyerekek verseit, novelláit, illusztrációit és fotóit.

Én írom a sorsom

Az ÁGOTA Közösség antológiája – Írások, fotók és rajzok

A kötetet szerkesztette: Boldog Zoltán

Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató, Szeged, 2025