Cigány, de stand-upos – interjú Forgács Rudolf és Said Dániel humoristákkal

Olvasási idő: 6 perc

„Mi még azon a szinten vagyunk, hogy nem ebből élünk meg. Nagy a verseny, de nem esünk egymás torkának. Úgyis más a közönsége mindenkinek.” Ezek annak a Said Dánielnek a szavai, aki pár éve tartott egy huzamosabb stand-up pauzát. „Azóta egy kicsit máshogy állok hozzá.” Forgács Rudolf tavaly ősz óta gitártanár egy zuglói Waldorf-iskolában, mellette magánórákat ad. Ezekből tud kijönni hó végéig, vagy ahogyan tőle tanultam: „így üti a széle a hosszát.” Nemrég kerékbilincset kapott a kocsija. „Az már nem volt benne a matekban.” A két humorista alig egy éve ismerkedett meg egymással, mégis van már egy közös előadásuk Cigány, de rendes címen. A Trafó és a Független Színház Magyarország által kiírt Stand Up Roma pályázat egyik győztes produkciója javarészt Forgács Rudolf és családja életéről szól, Said Dániel pedig társalkotóként és fellépőként vesz részt az előadásban. A darab legközelebb május 7-én látható, az Eötvös10 Művelődési Házban, 18 órától, a 8. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében. Őket kérdeztem stand-upról, alkotásról, előítéletekről.

Hogyan ismertétek meg egymást?

Forgács Rudolf: A kolozsvári magyar fiatalok egyik törzshelyén, a Planetáriumban találkoztunk, ahová Dani fellépőként érkezett, 2025 februárjában.

Said Dániel: Rudi a negyedik erdélyi magyar ismerősöm. Mindegyikük stand-upos, szóval nem túl változatos a baráti köröm.

Mikor kezdtétek el kidolgozni ezt a közös produkciót?

FR: A legelső fázisára ráment a nyaram. Elmentünk Görögországba a haverokkal. Volt két olyan nap, amikor mondtam nekik, hogy ezen dolgozom, ezért nem megyek le a tengerpartra. Amikor összeállt a pályázati anyag, elküldtem Saidnak, hogy nézze át.

SD: Mintha rá szabták volna ezt a pályázatot. Amikor megnyerte, felhívott, ezzel a szöveggel: „Na, ki nyerte meg? Hát ez a bikafalvi fiú!”

FR: Amikor örülök, akkor érdekes módon fogalmazok. Üvöltve, egyes szám harmadik személyben.

_{Forgács Rudolf}

Milyen gyakran találkoztatok, hogy véglegesítsétek az előadást?

SD: Heti egy-két alkalommal.

FR: Csak akkor tartottunk egy hosszabb szünetet, amikor Saidnak Showder Klub-os felvétele volt, mert arra mindig hosszan készül.

SD: Most már Rudi is tudja, milyen ez: nemrég volt az első showderes felvétele.

Gratulálok! Hogy sikerült?

FR: Jó volt. Remélem, még mehetek. Egyes technikai megoldások megleptek, mert még nem volt ilyen jellegű szereplésem. A legjobban a színpaddal szemközt elhelyezett tükör zavart.

SD: Azt én soha nem vettem észre.

Mikor kerülsz adásba?

FR: Május 5-én.

Érinted benne az aktuálpolitikát?

FR: A velem egy napon fellépők többsége csak a választásról beszél. Cserébe én egy mondatot sem foglalkozom ezzel.

Rudi, mikor döntötted el, hogy Budapestre költözöl?

FR: Már filóztam rajta egy ideje, amikor rájöttem, hogy ha most, 23 évesen nem próbálom meg, akkor soha nem fogom, és azt tuti megbánnám. A stand-upot akkor abba kellett volna hagynom, mert Erdélyben nincs rá fizetőképes kereslet.

Mit szóltak hozzá a szüleid?

FR: A fateromnak nehéz volt beadagolni, mert a humorista karrier még annyira sem kézzel fogható számára, mint a zenészlét.

Ők látták már a mostani műsorodat?

FR: Igen, még április elején, a Vörös Neonban.

Mit szóltak hozzá?

FR: Anyukám nagyon elérzékenyült a végén, mert sok szó van benne róluk. Apu azt mondta, hogy ha kezdek valamit a hangommal, hogy ne legyen ilyen unalmas, akkor még lehet ebből a karrierből valami.

_{Said Dániel}

Mi az, ami szpojlerezés nélkül elmondható a páros alakításotokról?

SD: Beletettünk egy csomó nem sztenderd stand-upos dolgot, ha már kortárs színházi pályázatra készült. Az elején elmondom a közönségnek, hogy mire számítsanak, meg elmondok néhány kapcsolódó anyagot, aztán felkonferálom Rudit, mert ez az ő sztorija. Ő a szóbeli részek között zenél is, a legvége pedig meglepetés.

Ha már zene: Rudi, naponta mennyit gyakorolsz?

FR: Amíg egyetemista voltam, addig napi három órát. Közben sorozatot néztem.

SD: A Jóbarátokat nagyon pengén nyomja!

Dani, te tanultál hangszeren játszani?

SD: Dobolni tanultam, jó régen. Ha most elém tennének egy dobszerkót, akkor szükségem lenne egy napra, hogy ne üssek mellé.

Visszatérve az előadás-sorozatra: meddig lesz műsorra tűzve a darab?

SD: Nyáron pihentetjük, de 2026 decemberig kizárólagos szerződésünk van a Trafóval, addig elsősorban ott és a Füsziben adhatjuk elő. Terítéken van, hogy bekopogtatunk a Dumaszínházhoz az ötlettel, esetleg egy januári bemutatóra. Előzetes érdeklődést már mutattak iránta.

Mi az előadás fő üzenete?

FR: Az, hogy a nem cigány emberek is helyezzék bele magukat, akár csak egy órára egy cigány ember helyzetébe, akit gyakran ér hátrányos megkülönböztetés.

Ezen felül viszont önkritikával is operálunk, mert arról is szó esik, hogy sokszor a cigányok harcolják ki maguknak azt a megkülönböztetést.

Lehet-e valakinek kétféle identitása?

FR: Szerintem lehet, a kérdés inkább az, hogy megéri-e.

Erről Jókai arany embere jutott eszembe, Tímár Mihály. Neki két teljesen eltérő identitása volt. Rég olvastam, de ha jól emlékszem, az egyik identitást teherként kellett elviselnie, a másikat pedig inkább megnyugvásként élte meg.

Amíg az embernek nem ilyenek a szerepei, addig ennél több identitást, maszkot is elbír.

Érzitek-e úgy, hogy kilógtok a többségi társadalomból?

FR: Sokszor érzem így, a cigányságom miatt is, illetve sok más dolog miatt, amire még nem jöttem rá. Viszont ez szerintem nem egy átok, inkább egy esély, hogy ezt a perspektívát is megmutassuk a többségnek, mert maguktól nem tudnák belehelyezni magukat ebbe a helyzetbe.

Hogyan találkoztok a hétköznapokban a stand-upban is érintett témákkal?

SD: Ebben az estben nagyrészt rasszizmussal összefüggő dolgokról beszélek. Van szó olyan rasszizmusról, aminek nem is én vagyok a célpontja. De olyan helyzetet is elmesélek, ahol én voltam előítéletes. Ezek mind az életemből jönnek: iskolai emlékekből, nekem írt internetes kommentekből, vagy a nyelvi dolgokkal kapcsolatos bölcsészkedő megfigyeléseimből.

Alkalmas-e a humor a társadalmi feszültségek oldására?

SD: Nekem nem szokásom ilyen magasröptű összefüggésekben gondolkodni a humorról, de azért azt gondolom, hogy bizonyára igen. Szerintem a stand-upban az az egyik legjobb dolog, hogy képes lehet rávilágítani olyan közös gondolatokra és érzésekre, amiket szégyellünk, vagy esetleg nincs is róluk tudomásunk. Szeretem, ha az lehet a fejében a közönségnek, hogy: „azt hittem, ezt kábé csak én csinálom”. Ha ez még ilyen-olyan csoportok reprezentációjával is párosul, az azért tényleg hatásos lehet abban, hogy mit gondolunk másokról. Ha mondjuk egy magyar, fehér ember vagy, aki egész életében előítéletes volt minden cigány emberrel szemben – léteznek ilyenek! –, de egyszer csak egy Lakatos László-esten találod magad, ahol nagyon jókat nevetsz, és közben a különbségeiteken túl a hasonlóságaitokról is hallasz. Az azért áthuzalozhat valamit az ember fejében.

Szabad egymással (a másik kultúrájával, identitásával) viccelni, vagy csak a saját magunkról szóló poénokkal operálhatunk?

SD: Szerintem bármilyen témáról „szabad” viccelni. Ettől még nem biztos, hogy tényleg érdemes is így tenni. Amikor stand-upot fogyasztok, nekem például fontos, hogy őszintén azt érezzem egy gonoszabbnak tűnő gondolat esetén, hogy az nem gonosz helyről jön, és hogy van mögötte némi gondolkodás és egyedi látásmód. Azt akarom érezni, hogy: „Ajjaj, vékony jégen táncol, de erre így még nem is gondoltam, milyen érdekes!”. Nem azt, hogy: „Aha. És ennek mi célja volt?”.

Hány percig vagytok a színpadon?

FR: 1 óra 10 percig, de volt már 1 óra 20 perc, meg 1 óra 5 perc is.

SD: Pont jó. Nálam másfél óra a lélektani határ.

FR: A pályázatba 1 óra 30 percet írtam. Az igazgató erre azt mondta, hogy őt nem érdekli, otthon mit csinálok, de itt [Budapesten – a szerk.] nem fogok ilyen hosszú előadást tartani.

Milyen volt a fogadtatása a saját, erdélyi műsoraidnak, amiket korábban szerveztél?

FR: Az elsőkre úgy 50 fő jött el. Az utolsókra már 120.

Minek tulajdonítod, hogy ilyen ígéretesen alakul az életed?

FR: A barátnőm úgy gondolja, hogy ha jó úton haladsz, akkor jó dolgok történnek veled. Én inkább a belefektetett munkát érzem megtérülni.