Tanulni kell. A fákat. – A Csendes barát című filmről

Olvasási idő: 4 perc

„Mi van… ha ők is figyelnek minket, úgy, ahogy mi őket?” – teszi fel a kérdést a növényekre vonatkozóan Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjének egyik főszereplője. Látszólag a filmdráma tétjét érinti a felvetés. Mintha egy nyomozás indulna a német egyetemi város, Marburg botanikus kertjében. Egy vizsgálat, ami azt hivatott kideríteni, vajon ők is kommunikálnak velünk? Aztán lassan világossá válik, hogy ennél többről van szó. A Csendes barát egy meditatív, halk szavú, elmélkedésre hívó filmalkotás kapcsolataink összetettségéről.

Egy hongkongi vendégprofesszor, Tony, egy számára idegen ország kampuszán rögtön az első tanítási napon azzal nyeri el hallgatói rokonszenvét és érdeklődését, hogy lekapcsoltatja a villanyt a tanteremben, és egy fényes gömböt ad diákjainak, hogy dobálják, adogassák egymásnak a sötétben. A sajátos kísérlet a babák és a felnőttek agya közötti különbséget hivatott érzékeltetni. Ugyanis, míg a felnőtt agy rendszerint egyetlen adott problémára koncentrál, s ezáltal mintegy „kikapcsolja”, nem használja azokat a területeket, amelyek nem érintettek, addig a csecsemők agya nem fókuszálva érzékeli a világot, valamilyen módon a létezés teljességét fogja át, a „mindent”. Vajon meg lehet ragadni ezt a „mindent”? Teszi fel a kérdést – leginkább magának – a professzor, aki a járványhelyzet viszontagságai közepette a kampuszon ragad.

Időben ugrunk, de maradunk Marburgban. Egy rendkívül okos fiatal lány, Grete, aki bő száz évvel ezelőtt ugyanannak az egyetemnek az első női hallgatója, a növények iránti szenvedélyét először táncosként, majd fotográfusként éli ki, miközben helyzetéből fakadóan konfliktusok és előítéletek sorozatával kell megküzdenie. Hannes már a ’70-es évek egyetemistája, aki még nem döntötte el, hogy behódol-e az egyetemen is erősödő hippi kultúrának. Ő leginkább csak ismerkedne, leginkább csinos kolléganőjével. Ez a lány azonban nem csupán szabadosabb, mint ő: növénykísérleteket végez, és egy nyári napon megbízza a fiút egyik virága őrzésével, miközben ő a barátaival nyári körtúrára megy. Hannes eleinte idegenkedik a dologtól, de aztán olyasmire jön rá, ami forradalmi felfedezés az élővilággal kapcsolatban. Ők hárman kívülállók a saját világukban, már-már idegenek. A film egyik visszatérő motívuma a magány és a társ iránti vágy.

_{Enyedi Ildikó Sellyén, a főszereplő páfrányfenyő tövében. (Fotó: facebook.com/ForbesMagyarorszag / Ránki Dániel)}

Itt lép a képbe a Csendes barát rejtett főszereplője, a botanikus kertben álló páfrányfenyő. Ez a 200 éves ginkgo biloba hasonlóan idegen ebben a környezetben, mint az emberek. Átültették, nem a hazájában él. A szereplők sorsai hol tudatosan, hol szinte észrevétlenül, e különös élőlény köré rendeződnek. Pálos Gergely operatőr kamerája finom, meditatív képekkel közelít ezekhez a kapcsolatokhoz. S bár a három történet szépen kibomlik, a szereplők érzékenyebbé válnak, változnak, nincs klasszikus értelemben vett lezárás vagy katartikus csúcspont, legalábbis úgy semmiképp, ahogy egy hagyományos filmnél megszokhattuk. Enyedi Ildikó nem tanulságot akar levonni, és nem is szeretne igazságokat harsogni.

A rendezés erénye a gyengéd figyelem, amellyel az egyszerű, mégis törékeny értékek felé fordul.

A hazai sajtóban is megjelent, hogy a Velencei Filmfesztiválról 6 díjjal távozott a film. Ezek egyike az Interfilm elismerése volt a vallások közötti párbeszéd előmozdításáért. A zsűri indoklása szerint „a film magas esztétikai és művészi minőséget képvisel. Felébreszti bennünk a világ iránti csodálatot az érzékelés kapuinak megnyitásával,
és visszaadja a gyermekien kíváncsi nézőpont érzését. Egy triptichon bontakozik ki az élet kapcsolódásairól és összefonódásairól. A Csendes barát költői megfogalmazása a tudomány és a spiritualitás egységének.”

A film bemutatója kapcsán várhatók viták arról, mennyire mozog teremtésvédelmi vonalon Enyedi Ildikó alkotása. E sorok írója szerint a Csendes barát nem transzcendens film, de ez nem hiányossága, hanem tudatos alkotói döntés. A film következetesen az immanencia terében marad: nem utal Istenre, nem nyit meg túlvilági horizontot, nem kínál metafizikai feloldást. Enyedi Ildikó nem kívánja „fölemelni” a látványt a transzcendens felé, inkább lelassítja és elmélyíti a figyelmet arra, ami körülöttünk van. A film világa radikálisan teremtett jellegűnek hat, még akkor is, ha a Teremtő nincs megnevezve.

A természet, az ember és a köztük lévő kapcsolatok nem véletlenszerűek, hanem egymásra utaltak, törékenyek és értékesek.

A Csendes barát nem állítja, hogy a világ ajándék, de úgy nézi a világot, mintha az volna: figyelemmel, tisztelettel és gondoskodással. Egy olyan világot látunk, amelyet egy keresztény ember Isten teremtett világaként ismer(het) fel anélkül, hogy a film erre a formanyelvével kifejezetten kényszerítené.

A keresztény hagyományban – gondolva itt főleg Aquinói Szent Tamásra – a csodálat nem cél, hanem kezdet. A Csendes barát film visszavezet a csodálkozás képességéhez. A gyermeki csodálkozáshoz és gondolkodáshoz, amellyel Tony is elkezdte az egyetemi óráját.

A Csendes barát mintha ugyanarra hívna, mint Nemes Nagy Ágnes híres versének sorai. Újra meg kellene tanulnunk rácsodálkozni a világ jeleire, olvasni őket és újraszőni azokat a láthatatlan szálakat, amelyek eleve összekötnek bennünket egymással és a környezetünkkel.