Gen Verde Szegeden: két fantasztikus iskolanap!

Kedd délután van, mikor megérkezem a szegedi „kossuthzsuzsába”. Az előtérben sürgés-forgás, az udvaron krumplit szeletelő és sütő emberek. De a hangok hamar a tornaterembe vonzanak, ahol a diákok főpróbájának utolsó perceire csöppenek be. Egy hölgy még olaszul – tolmács segítségével – az utolsó bátorító és nyugtató szavakkal látja el az izguló fiatalokat. Ő maga – Alessandra Pasquali – 18 társával a Gen Verde nemzetközi együttes tagja, amely immár másodszor fordul meg Szegeden. Egy óra múlva kezdődik a diákok bemutatója, melyet az együttes saját Acoustic koncertje követ.

Temesvárról Pozsonyba tartva turnéjukon természetesen adódott, hogy három napra megálljanak Szegeden, de az, hogy pihenés helyett egy középiskolában műhelyfoglalkozásokat tartsanak, melyből aztán produkció készül, és ezt követően még ők is fellépjenek, ez a nagylelkűségüket dicséri.

Horváth Levente Attilát, a Szegedi Tudományegyetem Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola igazgatóját faggatom a háttérről:

Honnan jött a műhelyek ötlete?

Horváth Levente Attila: Személyes kapcsolatban vagyok a Fokoláre Mozgalom néhány tagjával, és ők vetették föl a lehetőséget, hogy a Gen Verde el tudna jönni hozzánk, Temesvárról jövet meg tudnának állni Szegeden. Mikor ezt megtudtuk, megragadtuk ezt a lehetőséget.

_{Horváth Levente Attila igazgató (Fotó: Prokopp Katalin)}

Tegnap jó néhány osztályban órák helyett workshopok voltak. Hogyan épült be ez a két nap az iskola pedagógiai célkitűzéseibe?

H. L. A.: Nyilván nem az volt a cél, hogy ne tartsunk matematika órát, mert arra szükség van, de vannak magasabb célok. A fő motiváló erő a közösségformálás volt. Az, hogy élményt adjunk a gyerekeknek, leginkább azt az élményt, hogy együtt kreatívan létrehoznak egy produkciót. Csodálatos volt ez a két nap. Kezdetben a tanulók kicsit tartózkodóak voltak, vajon mi lesz, hisz kamaszok, vagy éppen a kamaszkorból kilépők.

Merthogy kötelező program volt?

H. L. A.: Igen, de szabadon választhattak, hogy ki melyik programban akar részt venni. Egy szerencsés véletlen folytán a múlt héten már itt járt a Gen Verde két képviselője. Minden osztályba bementünk velük, és így a kezdeti tartózkodás feloldódott, megjött a motiváció, a kedv, elindult a befogadás folyamata. Tegnap, mikor a workshopokat végigjártam, valami fantasztikus élményben volt részem. Azok a diákok, akik egyébként órán néha mással is foglalkoznak, vagy fáradtan borulnak le a padra, most fantasztikusan motiváltnak látszottak. Egyszerűen átragadt rájuk a derű, a lelkesedés, ami áradt a Gen Verde tagjaiból. Rendkívüli, szerintem életre szóló élmény lesz ez nekik.

Hadd kérdezzem meg: látom, ahogy itt a diákok között járkál, milyen kedvesen fordul hozzájuk. Mindig ilyen közvetlen velük?

H. L. A.: A látszat csal, és lehet, hogy a Gen Verde engem is magával ragadott. Mind a két oldal megvan: van, hogy a tekintélyt kell elővenni, de nyitott vagyok a diákok felé, és ezt ők is tudják. Ha megoldandó problémájuk van, segítségre van szükségük, akkor tudják, hogy számíthatnak rám.

Gondolom, sok háttérmunkára volt szükség.

H. L. A.: Rengeteg. Nagyon sok ember munkája van az egész hétfői nap megvalósításában és a ma délutánéban is, amikor persze zajlottak a próbák, de közben egyfajta majális is volt az udvaron bográcsgulyással, palacsintával, amelynek készítésébe bekapcsolódtak tanárok és gyerekek, valamint a Fokoláre tagjai és ismerősei.

_{Gen Verde Acoustic koncert, Szeged, 2023. május 9. (Fotó: © Gen Verde)}

Az igazgató úrral való beszélgetés után odalépek az együttes egyik énekeséhez, a panamai származású Raiveth Banfieldhez, aki a latintánc workshop vezetője. A fiatalokkal most még egyszer elpróbálják a saját műsorszámukat. Ámulok-bámulok, ahogy perceken át alig-alig hibáznak a hosszú mozdulatsorban. Sőt, kétszer is előfordul, hogy mutogatással, és angolul kommunikálva szólnak Raivethnek, hogy ő tévesztette el a mozdulatot. Ámuló kérdésemre megerősíti nekem: valóban egy délelőtt alatt tanultak meg annyit, amit néha háromnapos műhelymunkával sem sikerül összehozni. Meg is állapították a társaival, hogy ezeknek a magyar fiataloknak jó a ritmus- és zenei érzékük.

A latintánc műhelyvezető után megkérem a csoport tagjait is, meséljenek eddigi élményeikről. Két tizenegyedikes, Papp Regina és Volford Lilla válaszol.

Tegnap reggel óta zajlik a munka a Gen Verdével. Hogyhogy épp a latintánc műsorszámban szerepeltek?

Volford Lilla: Meg volt adva, hogy milyen típusú művészeti tevékenységekben lehet részt venni: táncra, énekre, táncra és dobolásra lehetett jelentkezni. Viszont, hogy egy adott témán belül ki melyik workshopba kerül, azt kisorsolták. Két poptánc volt: a sima poptánc és a latintánc. Mikor ide kerültem, őszintén nagyon megörültem, ugyanis a latintánc áll hozzám a legközelebb.

Papp Regina: Én viszont inkább a másikat próbáltam volna, az közelebb áll hozzám. De végül nagyon jó élmény volt, örülök, hogy megismertem egy új táncot.

Milyen volt ez a két nap?

V. L.: Egyszerűen fantasztikus volt. Szerintem mindenki nagyon-nagyon élvezte, és roppant hálásak vagyunk, hogy megadatott nekünk ez a lehetőség. Fantasztikus volt, hogy ilyen jó közösségben vehettünk részt. Az iskolában mindig csoportokra vagyunk bontva, és most az évfolyamtársainkkal is jobban megismerkedhettünk.

Tudtatok kommunikálni a Gen Verde tagjaival is?

P. R.: Igen, főleg azok, akik közülünk beszélnek angolul. De voltak fordítók is, tehát elég könnyen meg tudtuk egymást érteni. Én megkerestem őket Instagramon, és bekövettem őket. Úgyhogy innentől kezdve nyomon tudom követni, hogy merre járnak.

Nagyon hosszú mozgássort tanultatok meg. Tartotok-e az előadástól?

V. L.: Hát, én nem vagyok az az izgulós típus, viszont most izgulok egy picit.

P. R.: Én izgulok. Viszont a próba nem arról szólt, hogy most ezt meg kell tanulni, hanem nagyon jó hangulatban. Barátságosak, aranyosak voltak velünk, egy csomót nevettünk, szóval nagyon jó élmény volt. Természetesen a mi bemutatónk után itt maradunk az ő koncertjükön is.

Van még valami élmény, amit szeretnétek elmondani a workshopokról?

V. L.: Nekem nagyon jó volt megismerni az ő kultúrájukat. Nekem még nem volt lehetőségem latin táncot tanulni, ráadásul pont egy közép-amerikaitól. Teljesen más a mentalitásuk, nagyon pozitívak, máshogy látják a világot. Raiveth mindig mosolygott, és nagyon megértő, empatikus volt, egyből segített nekünk.

_{Gen Verde Acoustic koncert, Szeged, 2023. május 9. (Fotó: © Gen Verde)}

Az udvaron még egy csoport lányba botlok, íme néhány röptében elkapott mondat, a főpróba utáni érzelmeikről, frissiben: „Izgalmas volt a mai nap. Amikor felmentünk a színpadra, nagyon féltem, vajon hogy fog sikerülni, mert mindenki nézett. De eszembe jutott, ez alatt az egy nap alatt igazából összeszoktunk, így jobb kedvem lett, és elszállt a félelmem.”

„Amikor megláttam azt a nagy tömeget, durván elkezdtem izgulni, de ahogy ránéztem a többiekre, meg a tanárra, aki tartotta a foglalkozást, megnyugodtam. Ő nagyon aranyos, és olyan csapatot állított össze, hogy ha ránézünk egymásra, már tudtuk, hogy a másik mit szeretne, és hogyan folytassuk.”

Az elmúlt két nap élményeit illetően pedig ilyen mondatokat sikerült elkapnom:

„A műhelymunka kicsit fura volt, mert csak angolul és más nyelveken beszéltek. Én nem tudok angolul, csak németül, viszont vannak az iskolában dolgozó tanáraink, akik nagyon szorgalmasan fordították nekünk, amit a vendégek mondtak.”

„A Gen Verde tagjai nagyon segítőkészek voltak, mindig próbáltak nekünk a lehető legjobb módon segíteni, és így jó volt.”

„Nekem olyan érzésem volt, mintha már több hónap vagy éve ismertük volna egymást. Nagyon barátságosak voltak.”

Még van tíz perc a diákok bemutatójának kezdetéig. Míg gyűlik a nézősereg, a terem végében a Gen Verde egyik tagját faggatom:

Sűrű programra vállalkoztatok, hogy rövid szegedi tartózkodásotok alatt workshopot tartsatok. Hogy sikerült?

Alessandra Pasquali: Amikor felkérnek minket, hogy a 14-20 éves korosztállyal dolgozzunk, szinte soha nem mondunk nemet, mert úgy érezzük, hogy a társadalomban a fiataloknak van leginkább támogatásra szükségük. Ők azok, akiktől leginkább megtudhatjuk, hogyan is áll a világ valójában. Ezeken a műhelyeken teret adunk nekik, ahol kifejezhetik magukat. A tánc, ének, ütőhangszeres próbák kapcsán előkerülő művészeti döntéseket egyfajta ürügyként használjuk fel, pontosan a velük való párbeszédhez. Aztán persze magát a tevékenységet is komolyan vesszük. Ott van tehát egyrészt az egyes művészeti ágakban rejlő kihívás, másrészt a bátorítás, amit mindig meg kell adni, még a legkisebb eredményért is. Mi megpróbáljuk meglátni a szépet még azokban is, akik az elején közönyösnek vagy unottnak tűnnek. Aztán az a tapasztalatom, hogy ahogy telnek az órák, eloszlik a zárkózottság, a félénkség. A játékon, a közös tevékenységen keresztül a gyerekeknek sikerül kihozniuk magukból a legjobbat.

_{Alessandra Pasquali, a Gen Verde tagja (Fotó: © Gen Verde)}

Az eredmény tehát nem feltétlen egy minél tökéletesebben sikerült előadás.

A. P.: Pontosan. Számunkra az eredmény az, amikor a gyerekek úgy döntenek, hogy teljes lényükkel belevetik magukat, mert vannak felnőttek, akik hisznek bennük. Ezekben a napokban, amikor néhányan az elején akadályokat gördítettek a munka elé, talán mert nem bírtak kilépni a komfortzónájukból, arra gondoltam: amíg nem találok valami jót, addig nem adom fel. És ma a főpróbán azt mondtam magamnak: nagyon jól csináltam! És szerintem mindenki így gondolta: jól tettük, hogy nem adtuk fel. Néha az az érzésünk, hogy ők nem akarják. De nem erről van szó. Lehet, hogy sok belső kihívással vagy nehéz családi helyzettel küzdenek, néhányan el is mondják nekünk ezeket. Ha ilyen terhekkel érkeznek, akkor nekünk kell azt a teret megteremtenünk, ahol bizonyos értelemben otthon érezhetik magukat. És úgy gondolom, hogy ezekben az órákban – mert még napok sem teltek el – ez tényleg megtörtént.

Van valamilyen pedagógiai célotok a műhelyekkel?

A. P.: Azt látjuk, hogy a fiataloknak gyakran problémájuk van az önbecsüléssel. Nem gondolják, hogy van valami jó, amit adhatnának, és félnek megmutatni, kimondani, hogy kik ők. Ezért a műhelyek elején arra bátorítjuk őket, hogy bátran adják magukat, lehet hibázni, itt senki sem akarja elítélni őket vagy megmondani nekik, hogy milyenek legyenek. Úgy vagy itt, ahogy vagy, és azzal dolgozunk, ami vagy, sem több és sem kevesebb nem kell. És arra is szívesen rámutatunk, hogy itt olyan emberekkel dolgozol, akik mások, mint te vagy. Nemcsak mi, a Gen Verde, akik a világ minden tájáról érkeztünk, hanem a műhelyben is azt látjuk, hogy sokan közülük sem ismerik egymást, legalábbis bizonyos szempontból. A közös munka során lehetővé válik számukra, hogy ezt a sokszínűséget ne akadálynak tekintsék, hanem lehetőségként fogják fel.

Köszönjük szépen, és sok sikert kívánunk a műsorhoz és az azt követő koncerthez!

A diákok színvonalasra sikerült műhelybemutatójára és a Gen Verde azt követő hangulatos Acoustic koncertjére megtelik a tornaterem, szülők, ismerősök, érdeklődök Szegedről, néhányan távolabbról is. Erre a három órára mindannyian elfeledjük hétköznapi nyűgjeinket. A koncert minden egyes száma ugyanakkor egy-egy társadalmi vagy emberi helyzetről szól. De ez már egy másik cikk témája lenne… Azóta a diákok és tanárok a folytatáson gondolkodnak. Néhányan a rendezvényt követő napokban közös illusztrációkkal fejezték ki a két nap alatt átélteket.

_{A Kossuth Zsuzsa Iskola diákjainak két élményrajza}

Íme a Gen Verde honlapja, valamint tavaly megjelent cikkünk a Gen Verde “Start now” workshopja kapcsán.