Hol tart a Notre Dame újjáépítése?

Ki ne emlékezne a megdöbbentő képsorokra, amelyek 2019. áprilisi 15-én bejárták a sajtót: a párizsi Notre Dame lángokban áll. Nem terrortámadás, nem háború, nem a természet bosszújaként becsapó villám, hanem az emberi hanyagság műve volt, hogy a világhírű és szimbolikus épület egy része megsemmisült. Nem csoda, hogy a tényszerű híradásokon túl rengeteg kommentár is született akkor: volt, aki az európai kultúra meggyengülését, más az egyház dicsőségének leomlását vagy a kereszténység kultúraformáló erejének megsemmisülését látta jelképezve az eseményekben.

Az is bejárta a sajtót, hogy melyik nagy világcég mekkora adományt ajánlott fel az újjáépítéshez: versengtek a nagylelkűségben, mások fanyalogtak, hogy bezzeg az éhezés nem vált ki ekkora szolidaritást…

Aztán más hírek érkeztek: még egy év se telt el és a koronavírus-járványról szólt minden. Azóta keveset hallunk a Notre Dame-ról. Mi a családommal 2019 nyarán jártunk Párizsban, és akkor csak távolról lehetett meglesni a felállványozott, körbekerített és még fekete csonkként meredő épületet.

^{A katedrális a tűzvész után 2019 nyarán}

Érthető hát, hogy meglepődtem, amikor azt olvastam, 2024 decemberére tervezik újranyitni a templomot. Kicsit utánajártam ezért, mi történik, hogy halad a felújítás. Felidéztem magamban, hogy voltak viták, hiszen a leginkább károsodott rész a XIX. században Viollet-leDuc által épített huszártorony volt, ami teljesen leomlott, és ahogy bedőlt a templomba, romba döntötte az alatta elhelyezkedő szentélyt is. Nagy kérdés volt tehát, hogy vissza kell-e építeni a XIX. században kialakult formájában vagy inkább az épület középkori – feltételezett – állapotát próbálják rekonstruálni, esetleg valami egészen kortárs átépítéssel próbálkozzanak-e.

Végül a tűzvész előtti állapot lehető legtökéletesebb visszaépítése mellett döntöttek, ami az épületet illeti, míg a megsemmisült bútorzat helyett kortárs bútorokat terveztek. Szerencsés helyzetnek nevezhetjük, hogy Franciaországban az egyház és állam szétválasztásának egyik következménye, hogy a történelmi egyházi épületek állami tulajdonban vannak, így nem az egyháznak kellett kikönyörögnie a pénzt a felújításra, hanem ezt az állam állja, természetesen a rengeteg magánadománnyal megtámogatva. A felújítás koordinálására létrehozott állami szerv (Rebâtir Notre-Dame) honlapja szerint 346 000 adományozó összesen 846 millió eurót adományozott, 150 országból.

Ez a honlap a fő forrásom, hogy bemutassam, hogyan zajlik a munka. Számtalan kisfilm, interjú, magyarázó cikk segíti az érdeklődőt, hogy megértse, milyen összetett folyamat a sokak szerint az évszázad legnagyobb műemléki restaurálása. Sőt, a katedrális előtti tér alatt egy ingyenes kiállítás várja az érdeklődőket, ahol folyamatosan követhetők a munkálatok, bemutatják az újjáépítésen dolgozó szakmákat és képviselőiket. Olyan tárgyak is ki vannak állítva, melyek vagy arra várnak, hogy visszakerüljenek a helyükre – mint például két, Viollet-le-Duc által tervezett színes üvegablak –, vagy már nem fognak visszakerülni, de valamennyire megmaradtak a tűzvész után. Például a huszártorony alatti keresztboltozat zárókövét díszítő négy kő-angyalfej egyike, mely 35 métert zuhant és jelentős károsodást szenvedett. Ezt a szobordíszt és a másik három ugyanilyet már újrafaragták a kőfaragók, és jelenleg az aranyozásuk zajlik. Szintén látható az a formátlan ólomtömb, amivé a huszártorony csúcsát fedő ólomsisak és az azt övező gyönyörű ólomdíszítések váltak a tűzben. Ezeket a tetőfedő-díszítő kézműves szakemberek alkotják újra az eredeti tervek alapján.

Rengeteg különleges szakma képviselői dolgoznak ezen az építkezésen. Az idézett honlapon tizenötöt mutatnak be közülük, köztük olyanokat, akik az előzetes tudományos kutatásban vettek részt, mint a régészek, vagy a nagy épületelemek újjáalkotásában: ácsok, kőművesek kőfaragók, ipari alpinisták, rézművesek, állványépítők és a művészek, akik a kisebb művészi díszítőelemeket készítik el: üvegművesek, különfajta restaurátorok, akik a fém- és kőszobrokat, freskókat teremtik újjá.

A kereszt visszahelyezése

Az egyik legérdekesebb az, ahogyan az ácsok újraépítik a leégett tetőszerkezetet. A Notre Dame erdejének is nevezik az épületet borító gerendázatot, melyet szinte teljes egészében újra kellett alkotni. Két korszakból származik tetőgerendázat: a főhajót a 13. századból megmaradt tetőszerkezet fedte, míg a kereszthajó feletti rész a XIX. században készült a Huszártoronnyal együtt.

A középkori szerkezetet nemcsak olyanra készítik el, amilyen volt, hanem úgy is: ugyanolyan faanyagot kerestek, ugyanolyan eszközökkel, kézi eljárással dolgozzák fel a fát. A középkorban, sőt utána még évszázadokig megvolt az a tudás, hogyan lehet gépi erő nélkül ilyen hatalmas és összetett tetőszerkezetet létrehozni. A felújítás során most az volt az első, és egyik legnagyobb kérdés, vajon most is megvan-e még?

Az egyik kis videófilm bemutatja azt a két ácsot, akiknek a műhelye vállalta, hogy hagyományőrző módon készíti el a gerendázatot. A Normandiában található műhely két munkatársa első lépésként, mint Döbrögi és Ludas Matyi, egyesével kiválasztották a közeli erdőben a megfelelő tölgyeket. A törzs átmérője, egyenessége, a kéreg mintázata és épsége alapján döntötték el egyesével, melyik lesz alkalmas. 4 és fél hónap alatt 1200 fát jelöltek ki és vágtak ki: de nem akármikor! Mint Rémy Desmonts ácsmester elmondja, nem babonaság, hogy a fákat éjjel, mégpedig csökkenő holdnál kell kivágni, mert ilyenkor kevesebb a nedvfelszívódás és hamarabb kiszárad a faanyag. Ugyanis a kézi (azaz fejszével, vésővel, kalapáccsal) megmunkálásra csak a zöldfa, azaz a még abban az évben frissen vágott fa alkalmas, a régebbi, kiszárított törzsek már túl kemények lennének. Rovarok és kártevők ellen se használnak vegyszereket, ahogy a középkori ember se használt, de ha betartják a régi szabályokat, nem is szükséges – állítja a szakember.

^{A készülő tetőszerkezet (photo David Bourdes, rebatirnotredame.fr)}

Lou Karoui 29 éves, és ácstanonc Rémy mellett. Persze ma már ezt a szakmát se csak gyakorlatban tanulják, Lou is elvégezte a francia iparművészeti főiskolát és utána lett gyakornok ebben a műemléki helyreállításra specializálódott ácsműhelyben, melyet Rémy 45 éve vezet. Lou elmondja, hogy milyen keresett az ő tudásuk manapság: a hiteles műemléki helyreállítás megköveteli, hogy az eljárásmódok hagyományosak legyenek, sőt az ökológiai szemlélet is kéri, hogy helyi alapanyagokból, hagyományos eljárásokkal dolgozzanak. Nem beszélve a munka élvezetéről – teszi hozzá mosolyogva a fiatal lány. Rémy azt emeli ki, ez a munka lehetővé teszi, hogy ne felejtődjék el a tudás, amit évszázadok óta őriznek a tetőfedő ácsok.

^{A hagyományőrző ácsmunkák bemutatás}

A XIX. századi tetőszerkezet már gépiesített módon készül, de ez sem olyan magától értetődő, mint gondolnánk. Ezen a munkán több kis manufaktúra közösen dolgozik. A szakemberek egymásra licitálva mesélik, milyen gazdagító élmény, hogy a cégek munkatársai között nagyon jó együttműködés alakult ki. Teljesen összekeveredtek: a különböző munkafolyamatokban több cég munkatársai együtt dolgoznak. Süt róluk a büszkeség, hogy egy ilyen izgalmas, mint egyikük fogalmaz, a történelem számára maradandó munkán vehetnek részt. Ők alkották újra a már emlegetett huszártornyot. Ez a kecses torony ugyan nem igazi gótikus alkotás, de mára elválaszthatatlan a Notre Dame-ról kialakult képtől. Ennél a munkánál a precizitás elengedhetetlen, fél milliméter eltérés sem megengedett. Közben a tetőfedő-díszítő művészek elkészítették a toronysisakot és a sok szép ólomdíszt a híres csúcsdísszel együtt, amit ünnepélyesen, a bokrétaünnep keretében helyeztek fel a felújított torony tetejére, akárcsak a középkorban.

Az ácsokon kívül a kőművesek is hatalmas munkát végeznek. A téglákat szinte egyesével, egyedi módon faragták ki, különös tekintettel a boltsüvegek és bordák köveire. A kőfaragók nem saját műhelyeikben dolgoztak, hanem a katedrális előtti téren kialakított műhelyben: ez a régi katedrális építkezéseknél is így volt, hiszen így kisebb gondot jelent a szállítás, és a kőfaragók munkáját az építészek folyamatosan ellenőrizni tudják. Május 24-én zárták le az utolsó hiányzó kő pótlásával a kereszthajót, ezzel befejezve a másfél éves munkát. Ugyanezen a napon a kereszthajó csúcsára visszahelyezték azt a keresztet, amit még Viollet-le-Duc tervezett, és ami egyedüliként élte túl a tűzvészt a kereszthajó és a Huszártorony körüli részen. Így is 1000 munkaórába került, hogy megtisztítsák és restaurálják a 12 méter magas, másfél tonnás ötvösmunkát.

^{A boltívek restaurálását bemutató kisfilm}

Szóljunk még néhány szót a templombelső megújulásáról. Az új bútorzat, oltárok, székek megrendelése az egyházmegye feladata. Franciaországban a gótikus katedrálisokban szinte sehol sem találunk padsorokat, hanem önálló székeket, amiket esetleg egymáshoz lehet kapcsolni és kis térdeplő is van hozzájuk illesztve. Az új székek is ebbe a hagyományba illeszkednek. Ionna Vautrin iparművész elmondja, hogy a megbízás 1500 rakásolható, egymásba kapcsolható székre szólt. A praktikus szempontokon túl a művész szerette volna, ha a bútor kellően visszafogott, hogy ne magára vonja a figyelmet, hanem a katedrális szépségét emelje ki, formáiban – az íves és rácsozott háttámlájával – a gótikus építészet oszlopsorait és boltíveit idézze, légiességével pedig hagyja, hogy a fények keresztülhatoljanak rajta hangsúlyosabbá téve ezáltal a festett üvegablakok hatását. Kortárs dizájnja összhangban áll az új liturgikus bútorokkal, az oltárral, ambóval, keresztelő medencével, melyeket Guillaume Bardet tervezett és a Barthélémy öntöde készít el bronzból.

^{photo revivrenotredame.fr}

A Rebâtir Notre Dame de Paris állami szerv vezérigazgatója, Philippe Jost így foglalja össze az elmúlt évek munkájának tapasztalatát:

„Az építkezés minden területét jellemezte az egység, a büszkeség és az elkötelezettség, ez tölt el minket bizakodással, hogy sikerül néhány hónap múlva újranyitnunk a katedrálist, és ez magyarázza mindannak sikerét, amit eddig elértünk.”

^{photo revivrenotredame.fr}

2024. december 29-én a világ minden katedrálisában Ferenc pápa kérésére ünnepélyes szentmisével fogják megnyitni a 2025-ös Szentévet mindazok kedvéért, akiknek nem lesz alkalmuk Rómába zarándokolni. A párizsi Notre Dame-ban is. Reméljük, hogy ahogy a pusztulás képei sokakban a kereszténység hanyatlását testesítették meg, úgy a katedrális megújulása az egyház megújulásának előképe lehet a Szentévben.

^{Karácsonyi koncert a felállványozott katedrálisban}