Különleges kiállítás: Kő Pál a Szárnykészítő

Olvasási idő: 5 perc

Találkozásaim Kő Pállal

Előre kell bocsátanom: fizikai értelemben soha nem találkoztam vele. Mégis, szobrai itt-ott elém kerültek, és mindig közel éreztem magamhoz őket. Első találkozásom Budán történt, a Sziklatemplom előtt álló Szent István-szobornál, amelyet 2001-ben áldottak meg. Ez csupán pillanatnyi találkozás volt. Ennek a szobornak egy másik változatával azonban többször is „összefutottam” Gyöngyösön, a Szent Bertalan-templom oldalában.

Érdekesnek találtam, hogy a nagy hősöket rendszerint lovon ábrázolják, csatába indulva vagy diadalmasan hazatérve. Ez a szobor azonban nem a hős királyt, hanem inkább az ifjút, a kamaszt jeleníti meg. A ló sem harci mén, sokkal inkább őrző, védelmező lény, mintha körülölelné a fiút. István alakja is elmélázó, gondolkodó: Mi lesz az én sorsom? Mi lesz az én nemzetem sorsa? Kezében egy templommodellt tart. Ahogyan a ló körülöleli őt, úgy öleli ő is a templomocskát – kamaszos gondolkodás ez az életről.

Egy másik megragadó alkotás a parádfürdői Menyasszony a ládán című szobor. Olyan, mint egy öltözködő menyasszony. Kő Pál így vallott róla: „Így készült a Menyasszony, pontosan úgy, ahogyan mondják: »mint egy menyasszony«. Tizenkét esztendeig faragtam ezt az archaikus mosolyú palóc leányalakot. Carrarai márványból, bazaltkockákból épített menyasszonyi láda tetejére állítva…”

Azt mondják, minden szobornak története van. Károly Róbert szobra például úgy készült, hogy egy amerikai tehetős család királyszobrot szeretett volna a parkjába. Megbíztak egy műkereskedőt, hogy járja be Európát. Ő rábukkant Kő Pál Károly Róbert-szobrának vázlatára, és azonnal felismerte: ha király, akkor ez a királyszobrok mintája. Három öntőmester készítette el a bronzszobrot, hogy időben hajóra kerülhessen. Mivel Károly Róbertről nem maradt fenn hiteles ábrázolás, a mű ihletője Jankovics Marcell volt. Őt látva mondhatta a Mester: Igen, talán így is kinézhetett!

Évekkel ezelőtt jártam a mohácsi Történelmi Emlékhelyen, ahol láttam a II. Lajost, Szulejmánt és Tomori Pált ábrázoló szoboregyüttest. A hatalmas számszeríj és a török ló szobra megrendítő hatást tett rám: egyszerre volt „égre nyerítő és porba néző”.

Harmadik találkozásom Sinka István szobrával történt – igaz, csak fotón. A nagy pásztorköltő egyetlen egész alakos szobrát készítette el Kő Pál Vésztő számára. A pásztoréletből megmaradt kígyófejes bot – amely egyszerre munkaeszköz, önvédelmi fegyver és jelkép – a juhászmunka esszenciáját hordozza.

„Nem tudom felsorolni szobraimat, rajzaimat, olyan sok van és olyan sokfelé. Majd egyszer húsz év múlva a tanítványaim összegyűjtik munkáimat.”

Ez az álom megvalósult. Halála után öt évvel, születésének 85. évfordulóján a Műcsarnok életmű-kiállítást rendezett tiszteletére 2025. december 12. és 2026. február 15. között.

Kő Pál 1941. június 2-án született Perespusztán, Heves városa és Jászszentandrás határában. Édesanyja, Pataki Terézia cselédként szolgált a Macky családnál, édesapja Macky Béla leventeoktató, katonatiszt és ’56-os forradalmár volt. A pártállam idején megfigyelték, az ÁVH emberei éjszakánként házuk előtt randalíroztak. Az édesanya kapálni járt, a síró gyermeket egy fa alá fektette, aki éhségében rekedtre sírta magát.

A katonai sorozáson így köszöntötték:

– Maga annak a (…) ellenforradalmárnak a gyereke?

Leszerelésekor már Pataki volt a neve, később több néven is illették. Így tudott csak érvényesülni, eljutni Budapestre, a Képzőművészeti Főiskolára. Soha nem feledte, honnan jött – és hová akar eljutni. A perespusztai, búteleki, császpusztai, hevesi, budapesti, majd ismét hevesi; Venti, másképp Benti, Pataki Lajos, Maczky Lajos Levente, majdnem Por Zsolt, kis híján Mór Levente – végül Kő Pál, azaz görögösen és végső soron Lujos.

Az életmű három teremben kerül bemutatásra: a legkorábbi kisplasztikáktól a monumentális alkotásokig, köztéri szobrokon át a mohácsi emlékpark fejfa-kompozícióiig. Szinte végigjárhatjuk az utat Perespusztától Rómáig és a világ számos pontjáig. Fát, követ, bronzot, terrakottát használt, gyakran szokatlan anyagpárosításban. Mindegyikből remekműveket alkotott. Stílusa egyéni: a népművészet talaján állva halad a pop-arton át a szürrealizmus felé – egyszerre konzervatív és újító.

Az első teremben a főiskola utáni kisplasztikák láthatók. A középső teremben a Mester plasztikái és a köztéri alkotások fotói kaptak helyet. A nyolcvanas évektől készültek el legjelentősebb köztéri szobrai: királyok (III. Béla, Károly Róbert, Aba Sámuel), művészek (Bartók Béla, Kodály Zoltán, Aba-Novák Vilmos, Jankovics Marcell), költők (Kölcsey, Nagy László, Sinka István).

Külön érdekesség a Sinka István pásztorbotja című alkotás, amely kígyófejes botból, tarisznyából, csizmából és ingből áll.

Néhány impulzus

A kiállításon látható Kakasos fiú, mintha Kő Boldizsár indulna a világ meghódítására: nem is lovagol, inkább repül. A művet befogadó ausztriai bankot később felrobbantották, így ez az alkotás „az éterbe szállt”. Kő Pál különösen szerette a madarakat – műtermének falán egy hatalmas parlagi sas képe uralkodott.

A Kukás szobor valóban egy városgazdálkodási vállalat székháza előtt áll. A Kerékpáros akár bármelyik hevesi embert is ábrázolhatná, aki két ásót kötött a biciklijére, majd megáll az utcán, és körülnéz.

Az ópusztaszeri Aba Sámuel-mellszobor rendkívül kifejező: az ember ránéz, és azt gondolja: igen, így nézhetett ki. A Betlehemes alakjában mintha maga a művész jelenne meg: menedéket kereső, üldözött emberként. Bár családját nem telepítették ki, állandó zaklatásnak voltak kitéve, folyamatos költözésben éltek.

Alkotásaiban újra és újra megjelenik a védelem gesztusa: Szent István templomot ölel, a Gyűrűfű utolsó lakosa házát szorítja magához. Az Utcaseprő letört ujjai a kétkezi munka fájdalmát idézik. Kő Pál maga is dolgozott fuvarosként: Egerből hordott követ és meszet. Egy viharos éjszakán a ló halálra hajszolta magát – ekkor értette meg igazán az állat lényegét. Ezért olyan élethűek a lovai: nem rajzról, hanem tapasztalatból születtek.

A kiállítás címadó műve, a Szárnykészítő egy kalitkában ülő alakot ábrázol, amelynek ketrece olyan szűk, hogy fel sem tud állni benne. Az alkotás tisztelgés Balázs János cigány festőművész és költő előtt.

Kondor-Szilágyi Mária kurátor így fogalmaz: „A kiállítás készítőinek szándéka egy olyan Kő Pál-kép felmutatása, amely a szobrász munkásságát olyan fókuszba helyezi, amely figyelembe veszi a művész saját intencióit is.” A munkát Gálhidy Péter, Kludovácz András, Halassy Csilla és Kő Pál gyermekei segítették. A tárlat tisztelgés a Mester gazdag életműve előtt: nem teljes keresztmetszet, inkább fontos csomópontok mentén vezetett betekintés.

Az életmű jelentős része Heves városában is látható, ahol a művész felesége él, és ahol néhány éve megnyílt a Kő Pál Emlékház is. Az épület Halász Viktor helyi földbirtokos 1930-ban épült eklektikus házában kapott helyet – és a Lujos kávéházban egy jó kávét is ihatunk mellé.

Zárásképpen a Mester azt mondaná: Édeseim, csóktenger!