Lucia, a fény fesztiválja

Trópusi reggel, kies tengerpart, kis földi paradicsom a Karib-tengeren. A sziget lakosai nemzeti ünnepnapjukra készülődnek: december első hetében lámpáskészítő versenyt tartottak, és ma este a fény fesztiválján keresztény szimbolikájú lámpás felvonulással és tűzijátékkal ünnepelnek. Nem éppen télies környezet ez Luca napjához!

A festői Szantalúcián, vagyis Saint Lucia szigetén vagyunk. A kis királyság – élén III. Károly brit uralkodóval – mintegy 180 000 fő otthona, és az egyetlen független állam a világon, amely egy nőről, egész pontosan egy női szentről kapta nevét. Szent Lúcia (vagy Luca) ugyanis e földdarab patrónusa, de hogy miért, az nem egészen világos ma sem… Mindenesetre a védőszent emléknapját tették meg az ország hivatalos nemzeti ünnepének. A sok lámpás, tűzijáték, fényözön ennek is, és Szent Lúciának is szól. Hiába a brit fennhatóság, a korábban francia gyarmat relatív többsége ma is katolikus vallású.

_{Festői táj: Szantalúcia, a karibi szigetország}

Kicsoda mégis Szent Luca, és miért ilyen fontos személyiség?

A 3–4. század fordulóján, Szicíliában élt egy eladósorú patrícius hajadon, aki Krisztus-követő volt, és szüzességet fogadott Istennek. Fölháborodott pogány vőlegénye ítéltette el a keresztényüldöző bíróságon, amiért nem kapta meg sem a lányt, sem a hozományát. Luca a tisztasága megőrzéséhez erőt kapott a Szentlélektől, és elnehezedett testét nem tudták a bordélyházba hurcolni. Helyette megkínozták, szemét kivették, torkát karddal átvágták, így vértanúhalált halt. Sokoldalú védőszent: egyaránt oltalmazója például a vakoknak, szembetegeknek, az üvegkészítőknek, nyergeseknek, a vérzéssel vagy a hasmenéssel küzdőknek. Lucia (klasszikus latin kiejtéssel: lúkia) azért is népszerű szent, mert neve a fényre utal: a latin lux, luc– ’fény’ szóból ered, mondhatni, „fényszerző”. Attribútumai közé tartozik egy szempár aranytálon (utalva megvakíttatására), a pálmaág (a vértanúság szimbóluma), egy lámpás vagy egy tőr, néha két ökör.

_{Szent Luca ábrázolása a művészetben}

Szent Lúcia kultusza Olaszországban, különösen Szicílián, Szirakúzában és Perugiában erősödött meg, innen indult hódító európai útjára. A magyar néphagyományban tisztelete valahogy összemosódott a boszorkányhiedelemmel. Jóságos és gonosz alakja egyaránt létezett, ez utóbbi híresebb. Luca, a boszorkány tűzbe veti a csecsemőt, ha a gyerekes háznál valaki sütni merészel december 13-án. Tréfákat, csínyeket űztek már 12-én este, és másnap a lucaalakoskodók csoportjai járták a portákat, hogy riogassanak, köszöntőt mondjanak és mésszel írják föl a Luca nevet a falakra. Idő- és szerelmi jóslásokat is végeztek ilyenkor a magyarok, csupa babonás és pogány maradvány-szokás! Mindenkinek ismerős a Luca-szék, amelyet ezen a napon kezdtek készíteni, komótosan el is készült karácsonyra. Amikor pedig valaki az éjféli misén rááll, meglátja a hívek között a boszorkányokat, utána uccu neki, szaladnia kell, a háta mögé mákot szórni, hogy meglóghasson az őt üldöző banya elől… A manapság is őrzött Luca-búza hagyománya viszont annál kedvesebb: az ezen a napon ültetett búza karácsonyra szépen kicsírázik, zöld színe az új életet szimbolizálja. Azért is búza, mert abból készül a szentelt ostya is.

A démonikus Lucánál egy sokkal szebb és az eredeti szent tiszteletéhez közelebbi hagyománnyal találkozhatunk Skandináviában.

Milyen különös, hogy éppen a protestáns Svédországban vált Luca kultusza a modern népi kalendárium meghatározó elemévé!

A Lucia (lüszía) mai napig az egyik legkedveltebb és legszebb, legragyogóbb svéd ünnep, amelyet országszerte és a svéd diaszpórákban is nagy elhivatottsággal ünnepelnek óvodában, iskolában, családi körben és persze templomokban egyaránt.

_{Luca-nap svéd módra}

A jeles napra választanak egy Luciát, afféle menyasszonyt, aki fehér ruhát ölt, fejére zöld ágakból font koszorú kerül, melyen fehér gyertyák égnek. Lucia derekát egy vörös sál övezi, amely a szűz vértanúságára utal, így vezeti az ünnepi menetet és az énekkart. A menet – amelyet városszerte 1927 óta tartanak a svédek – tagjai szintén fehér gúnyában, kezükben gyertyával vonulnak, és különleges Luca-dalokat énekelnek. Nemcsak Lucia jelenik meg, hanem vannak még „csillagfiúk” csúcsos, csillagokkal díszített süvegben. Néhányan karácsonyi manónak vagy mézeskalácsembernek öltöznek. A fiúk dalai között Szent Istvánról, az első mártírról is megemlékeznek, akinek éppen karácsonykor van az emléknapja. A svédektől terjedt el a múlt században ez az ünnep Finnországban, Dániában és Norvégiában (ahol újrafölfedezték az elfeledett hagyományt), és ma is töretlen népszerűségnek örvend.

A fény fesztiválja ez is: a sötét, téli – északon állandó – éjszakában méltán örömmel fogadott a ljus (jűsz), amely ilyenkor bevilágítja a házakat, iskolaépületeket, templomokat, és emlékeztet arra, hogy a nappalok hamarosan újra növekedésnek indulnak.

Villanó lámpások a karibi éjben, sercegő gyertyák a svéd estén: két külön világ, mégis mindkettő ünnepli a fény győzelmét a homály felett, a Megváltó közeledő születését, miközben a bájos Lúciára emlékezik. Ne csak a boszorkányok jussanak ilyenkor az eszünkbe, sokkal inkább a vértanú leányzó, aki elég bátor volt szembeszállni a sötétséggel!

Isten éltesse a Lucákat, Lúciákat!