Május 1. avagy Szent Valburga ünnepe

„Itt van május 1-je, énekszó és tánc köszöntse fel!” – szól az ismerős nóta (akik akkoriban nem éltek, azok legalábbis a 2001-es Csocsó, avagy éljen május elseje című filmben hallhatták). A munka ünnepének emiatt ma is kicsit kommunista illata van azok számára, akik néhány évtizede felvonulással, úttörőműsorral töltötték a kötelező munkaszüneti napot. Valóban, a II. munkásmozgalmi internacionálé jelölte ki e napot a munka ünnepe gyanánt (1886-ban ugyanaznap Chicagóban csaptak össze az anarchista-szocialisták a rendőrökkel egy munkástüntetésen), a katolikus egyház pedig 1955-ben Munkás Szent József ünnepévé nyilvánította a napot. Csakhogy mindkettőt megelőzi több régi, pogány európai rituális esemény, illetve egy másik, a középkorban népszerű szent emléknapja, akinek kapcsán ma is több észak-európai országban tartanak majális-ünnepségeket.

A tavaszi nap-éj egyenlőség és a nyári napforduló között ülték hajdanán az ókori pogány kelták a Bealtaine (mai ír kiejtéssel: bjaltönye) ünnepét, amely egyike lehetett a legfontosabb kelta szertartásoknak. Máglyát raktak, áldozatokat mutattak be a pogány istenségeknek és különféle rituálékat végeztek a termékenység, a szerencsés aratás, a jó egészség reményében – a betegségek és természeti csapások ellen. Az ünnep magja a kereszténység megjelenése után is megmaradt Skóciában és Írországban, de a 20. századra kiment a divatból. Újonnan az újpogány hagyományőrzők és boszorkány-hívők vették elő, és csináltak belőle egy „felújított” fesztivált, amelyet április 30-án este, vagyis május előestéjén tartanak meg.

_{Szent Valburga ikonszerű ábrázolása (fotó: https://reason2bcatholic.com/)}

A kelták pogány tűzgyújtásától függetlenül a 9. századtól kezdve megjelent egy új ünnepnap a katolikus kalendáriumban: Szent Valburga (vagy a különböző forrásokban Valborga, Valpurga, Walpurgis stb.) földi maradványait május 1-jén szállították át Heidenheimból Eichstättbe. De ki is volt Szent Valburga?

Valburga (angolszász nevén Wealdburg, melynek jelentése „a kastély úrnője”) a mai, angliai Devon tartomány helyén elterülő kis brit (kelta) királyságban, Dumnoniában született 710 körül, egy igencsak különleges családba. Apja, Zarándok Szent Richárd angolszász kiskirály volt, anyja, Szent Bonna (Wuna) bátyja pedig egyes források szerint a híres mártír, Szent Bonifác (Winfred) volt, akit a germánok apostolának szoktak nevezni. A szent szülők és szent nagybácsi mellett Valburga mindkét bátyját, Willibaldot és Wunibaldot is szentté avatták, illetve anyja (és Bonifác) révén rokona volt Szent Lioba (Leofgyth) és Kitzingeni Szent Tekla.

A családból szinte mindenkiből misszionárius vált a germánok földjén. Valburgát anyja korai halála után bencés apácák nevelték, és maga is Istennek szentelt életet szeretett volna élni. Később rokonaival, Liobával és Teklával együtt követte a már akkor hittérítőként munkálkodó bátyjait és Bonifácot Germániába a pogány frankok és más germán törzsek megtérítésére, és Bischofsheimban tett szerzetesi fogadalmat. Bátyja, Willibald alapította meg Heidenheim kettős (férfi és női) kolostorát, melynek Valburga előbb apátnője, majd Willibald halála után elöljárója lett.

_{Szent Valburga sírhelye Eichstättben (fotó: walburga.org)}

Valburga áhítatos életére jellemző volt a misztika, az irgalmasság és a csodatevés. 777-ben vagy 779-ben halt meg, február 25-én, és 870. május 1-jén avatta szentté II. Adorján pápa.

Halála után csodás erejű olaj vagy balzsam kezdett csordogálni eichstätti sírjából, amelyet gyógyító ereje miatt azóta is zarándokok látogatják.

„Megfigyelték, hogy járványos betegségek idején bővebben csorog, ha ellenben az őrzésével megbízott kolostorban bajok vannak, szinte egészen elapad.”^[1] Eischstätt tehát ma is zarándokhely, minden év október 12-én fölbugyog a szent olaj Walburga sírjából, és nem apad el február 25-ig.^[2]

Valburga alakja hamarosan összefonódott más, korábbi pogány kultuszokkal, például középkori német parasztok kévebábut készítettek a tiszteletére, ami egy termékenység-istennő „átmentése” volt a keresztény kultúrába. Elterjedt Németföldön az a legenda is, hogy ünnepének előestéjén, vagyis a Walpurgisnacht (vagy Hexennacht) idején boszorkányok lepik el a világot (mint Szent Luca napján), majd a közép-németországi Brocken hegycsúcson gyűlnek össze szeánszra. Az esemény még Goethe Faustjában is megjelenik. Annyi bizonyos, hogy sokfelé a már meglévő (és még túlélő), kereszténység előtti szokások (például májusfa-állítás) estek egybe a dátummal Európa-szerte, ezek pedig mind hozzájárultak a modern boszorkánykultusz fölelevenítéséhez. Ugyanakkor a májusi felvonulások tartása ehhez képest teljesen „ártatlan” tevékenység.

_{Walpurgisnachti ünnepség napjainkban, Németországban (fotó: Wikimedia Commons)}

Ma Németországban vidéken többfelé a fiatalok és gyerekek különféle csínytevéseket űznek ezen a napon, Észak-Németország tengerpartján pedig a mai napig gyújtanak Walburga-máglyát április 30-án este. Németországon kívül több nyugati és északi országban megtartják a (szekuláris) Walpurgis-éjt, például Csehországban, Hollandiában, Svédországban szintén nagy tűzgyújtással (eredetileg a boszorkányok elriasztására). Az ünnep így is kicsit hasonlít egy tavaszi halovínhoz. Észtországban pedig ez a tavasz érkezésének napja – május 1. itt munkaszüneti napként a tavasz ünnepe. Talán az egyik legszínesebb formája a Valburga-kultusz továbbélésének a finnországi vappu, amelynek a neve is a svéd Valborgból ered. A protestáns Finnországban ma nem igazán a szentéletű apácára emlékeznek, hanem tulajdonképpen egy sokkal nagyszabásúbb majális ez, mint mifelénk (több szokás nagyon hasonló a szomszédos Svédországban). Országszerte kitelepülnek a parkokba, a természetbe a családok, baráti társaságok – még a külföldön élő finnek is, hogy piknikkel, italozással, tánccal és énekléssel töltsék az időt. Ilyenkor a fejeket a tengerészsapkára hajazó fekete-fehér diáksapkák fedik – ennek hagyománya a 19. századi finn egyetemistáktól ered, és ma már országszerte elterjedt. Több finn városban ilyenkor a diákok „megsapkáznak” híres szobrokat.

_{Vapput ünneplő finnek vonulnak diáksapkában (fotó: Candida.Performa/Flickr)}

Szent Valburga ünnepnapja régiónként eltérő, a 17. századtól a II. vatikáni zsinatig szerepelt az egyetemes egyház liturgikus naptárában. Magyarországra a németajkú katolikusok hozták be kultuszát, de csak ritkán fordult elő templomi ábrázolása. Nálunk ugyanúgy május 1-jén emlékeztek meg róla, mint több északi országban.

A magyar népi kultúrában Walburga ünnepének környékén bodzával díszítették a lakást, mert úgy hitték, az megvéd a boszorkányoktól.

(Szegény Könyves Kálmán, hiába jelentette ki, hogy boszorkányok márpedig nincsenek!)

Mindenesetre az apátnő tisztelete idehaza elhalványult. Furcsán csengő nevét régebbi, főleg német gyökerű családok katolikus keresztleveleiben lehetett olvasni, ám a Walburga nálunk kiveszett a divatból. Pár éve azonban újra fölbukkan a hivatalosan adható női keresztnevek között Valburga alakban. Ha a szent életű hittérítő alakja rokonszenvet is ébreszt a leendő szülőkben, a név komor és robosztus csengése miatt nem biztos, hogy szívesen választják egy újszülött kislánynak. Egy kicsit „magyarosítva” rajta, egy Varbolya forma lehet, hogy szebben csengene…

Idén május 1-jén tehát már nemcsak a munkás internacionálé, hanem egy sor más jelenség – és nem utolsósorban Szent Valburga alakja juthat eszünkbe! A munka ünnepét pedig stílusosan megülhetjük családostul, baráti társasággal a szabadba kivonulva – pihenéssel.

^{[1] https://archiv.katolikus.hu/szentek/0501.html
[2] https://walburga.org/2021/10/21/st-walburgas-oil/}