Női életképek csokra – interjú Bodó Mártával

Olvasási idő: 10 perc

Az idei tavaszon újból felidéződött bennem egy gondolat: kiteljesedésemet nőként akár több, különböző virágszirommal azonosulva is megvalósíthatom, mindemellett önmagam maradok, egyedi és megismételhetetlen. Ehhez a korábbi felismeréshez ugyancsak inspirált dr. Bodó Márta Nőszirom című könyve, amely nem egy megszokott séma alapján mutatja be főszereplőit.

A keresztény értelmiségi nőkkel készített interjúkötet az Erdélyi Mária Rádióban elhangzott beszélgetéseket, vallomásokat gyűjti egy csokorba. Mi ihletett az interjúalanyok kiválasztásában?

Bodó Márta: Mindig érdekelt a világ sorsa, igyekeztem azt a napi megélésen, küszködésen, érzelmi hullámzáson túl az értelmemmel is megérteni. Töprengő, tépelődő, introvertált alkat vagyok, aki mélyen és árnyaltan éli meg a világ dolgait. Ugyanakkor kíváncsi és empatikus is vagyok, szeretném meg is mutatni, amit és ahogyan én látom a dolgokat.

Egyház körüli tevékenységeim nyomán kíváncsi lettem, mások hogyan élik meg ugyanebben a körben végzett munkájukat, egyházi szolgálatra odaadott életüket. Milyen tapasztalataik gyűltek, mit gondolnak a világról ebből a perspektívából. Kifejezetten az egyházi munkakörben dolgozó nőtársaimra voltam kíváncsi, az ő életüket, lelküket, szolgálatukat akartam megismerni és másoknak is megmutatni. Felénk az egyház meglehetősen hagyományos.

Ez azt is jelenti, hogy a nők jelenléte természetes, de sokkal inkább egyféle néma szerep, vagy legalábbis kevéssé látható.

Szerettem volna néhány életút által többet megmutatni az egyházban a nők számára lehetséges utakból, szerepekből.

Hogyan született a könyv címe: Nőszirom?

A rádióban több beszélgetés hangzott el, mint ami a könyvbe került. A válogatás szempontja az volt, hogy aki kézbe veszi, minél sokszínűbb képet kapjon. A címe nehezen született meg, szerettem volna, hogy ,,nőies” legyen, ugyanakkor a nőkben levő tartást is kifejezze. Kamaszkori olvasmányélményemet idézi: Jókai Egy magyar nábob című regényében olvastam az íriszről, avagy nősziromról. Úgy éreztem, ebben az elnevezésben sok olyan elem van, ami kifejezi a kötetben megszólaló nők közös vonásait, hisz ez a virág a szépség, titokzatosság, egyenesség és erő összességét fejezi ki.

Az interjúalanyok részéről milyen visszajelzéseket kaptál? Gondolom, nem mindenki ismerte személyesen az általad megszólaltatott társait, akik végül a könyv főszereplőivé váltak…

Amikor az ötlet felmerült, hogy a beszélgetéseket leírjuk, mindenki engedélyét, beleegyezését kértem. Örömmel vállalták, kíváncsian várták. Amikor könyvvé formálódott, többükkel együtt mutattuk be kulturális intézményekben, könyvesboltokban, de plébánia és parókia is volt a helyszín. Érdeklődve olvasták egymás tapasztalatait, amelyek, bár az alaphelyzetek eltérőek, sok mindenben rezonálnak egymásra.

Tíz nő különféle életúttal, hivatással, mondanivalóval. Mi a közös bennük?

Tíz egyházközeli, egyházi munkakörben dolgozó nőt szólaltattam meg, katolikus teológiai tanárt, szerzetest, aki egyben egyetemi tanár, lapszerkesztő, valamint egy református és egy unitárius lelkészt is… A közös bennük az életük és egyházi szolgálatuk tudatos választása és megélése.

Mi volt, ami az elhangzottakból különösen megragadott, amire rácsodálkoztál?

Minden beszélgetés önmagában élmény volt, elég jól megmaradt az emlékezetemben mindenik esetben a hely, ahol készült, a hangulat, a körülmények. Én a klasszikus mélyinterjú műfaját igyekeztem megvalósítani, ezért alaposan felkészültem, ami nem volt nagyon nehéz, mert többnyire elég jól ismertem, akiket beszélgetésre kértem. Igyekeztem őket terelni az elgondolt irányba, de nem egy vázlatot követtem, hanem hagytam folyni a beszélgetéseket, és próbáltam felkapni az elejtett szálakat, az éppen elhangzó gondolatokat továbbfűzni, rákérdezni… Két anyag viszont kifejezetten a könyvbe készült, nem hangzott el korábban. A kötetet ugyanis egyfajta látleletnek is szántam a keresztény értelmiségi nőkről, és mikor válogattam a felvételeket, úgy gondoltam, két típus még hiányzik: így született meg Petrőczi Éva magyarországi református irodalomtörténésszel, költővel, és a szatmári, de német nyelvterületen élő Csiszár Klára habilitált egyetemi tanárral az írásbeli interjú, oda-vissza levelezés nyomán.

Nem tudok kiragadni részleteket, teljes lélekkel jelen voltam minden beszélgetésben. Még azok is ,,megleptek” új nézőpontokkal, egyes témák hangsúlyozásával, akiket jól ismerek. Mindenik beszélgetőtársam belső szépségére, sokszínűségére rácsodálkoztam, jó volt megállni és a mindennapok forgatagából kissé kiemelkedve, alaposabban rájuk nézni, és ami amúgy látszólag megszokott a sürgésben-forgásban, azt összefüggéseiben jobban megvizsgálni. Valószínűleg sokan így járnánk, ha a szűkebb-tágabb környezetünkben időt szánnánk embereknek: rácsodálkoznánk sokszínűségükre, arra, hogy adottnak, természetesnek vesszük, amit tesznek.

Pedig az mind csodálatos isteni ajándékokból fakad, és csodálatos, hogy ők ezeket az ajándékokat használják a tágabb közösség javára!

Mindannyian tanulunk másoktól, egymásra hatással vagyunk. Ki a női példaképed, és hogyan segít abban, hogy kiteljesedj a nőiességedben, hivatásodban?

Női példaképeim az erős nők, akik szinte makacsul haladtak a saját útjukon, talentumaik kibontásán munkálkodva, anélkül, hogy a szűkebb vagy tágabb környezetük előítéletei, gáncsoskodásai megállították volna őket. Vannak köztük tudós nők, írók, költők. Szentjeink közül nagyon csodálom Siénai Szent Katalin, Avilai Szent Teréz és Bingeni Szent Hildegárd alakját, tevékenységét, sokoldalúságát.

A rádióbeszélgetések hallgatóközönsége után hogyan fogadta a könyvbe szerkesztett változatot az olvasóközönség? A médiában ennek a témának hol a helye és szerepe?

A Lector Kiadónál jelent meg a könyv, nagyon szép kivitelezésben, évekkel ezelőtt, és egy-két év alatt el is fogyott. Néhány helyre elvittük Erdélyben, de nem kapott különösebb publicitást. Végül is nem éppen a ,,fősodrásban” levő a téma, nem ,,celebek” a főszereplők, nem is volt lehetőség különösebb reklámra. Talán még a teljes célközönséghez sem jutott el, még Erdélyben sem, nemhogy Magyarországon. Mint szerző ezen sajnálkozhatnék, de valójában hozzászoktam: többszörös kisebbségi az a szemszög, amit magaménak nevezek.

_{Munka közben} 

Romániában magyar és katolikus vagyok, Magyarországon erdélyi, vidéki, a katolikus egyházban világi és nő, ugyanakkor teológiai és bölcsész képzettségű, érdeklődésű. Ezek nem ,,mainstream” szempontok és témák. Ugyanakkor Ferenc pápától közvetve nagyon sok biztatást kaptam arra, hogy az élet legfontosabb dolgai nem mindig a pillanatnyi népszerűségnek örvendőek. Jézust virágvasárnap éljenezték csupán, azelőtt se, azután se fogadta el mindenki. Az igazság azonban nem népszerűségi verseny.

Ugyanakkor az egyén, az adott ember a fontos, nem a reklámja, és egy hajléktalanságig lecsúszott egzisztencia is pont ugyanannyit ér Isten szemében, mint egy világhíresség.

Egyszóval egy vidéki város nagyságai rejtve, kevesebbek által ismert módon ugyanannyira jelentősek Isten országa építése szempontjából. És ezek a ,,láthatatlanok” lényegében a többség.

A nők egyházi szerepéről már II. János Pál pápa is írt, Mulieris dignitatem című irata is sok biztatást tartalmazott. Ferenc pápa pedig ezt az elméleti tanítást elkezdte nagyon konkrét gyakorlattá is formálni azáltal, hogy egyházi hivatalokba kinevezett szerzetesnőket és világi szakembereket. Slachta Margit nyomán én kifejezetten keresztény feministának tartom magam, és sajnálom, hogy nagyon sok fogalmat nem merünk használni magyar nyelven, teológiai beszélgetést se tudunk folytatni, egy kulturált vitáról nem is beszélve, mert minden pártpolitikába, illetve egymás személyeskedő leszólásába torkollik. Feltételezések, előítéletek, megalapozott tudás nélküli címkézések – méltatlan a tudományos, a keresztény közeghez.

Úgyhogy várom, hogy ez a téma is meg tudjon méltó módon érkezni ismét hozzánk is, és a női lét, látásmód hasznos és kiegyensúlyozott része tudjon lenni a közéletnek, az egyházi mindennapoknak.

Nem szeretem a végleteket: a piedesztálra állított misztikus női princípiumra hivatkozást, a látens és ugyanakkor passzív-agresszív paternalizmust, az erőltetett traktoros lány-imázst. Ahogyan természetes, hogy Isten férfinak és nőnek teremtette az ember, mindkettőt a saját képére és hasonlatosságára, így kellene jelen lennie mindkettőnek minden olyan területen, ahol a talentumait ki tudja bontakoztatni. Ferenc pápa még egy nagyon fontos üzenetet erősített fel, Loyolai Szent Ignác elvét, a megkülönböztetést. Minden egyes adott helyzetben, minden egyes ember adottságait figyelembe véve kell és lehet jól dönteni. A világunk az új technológiák által többek között gyorsabb ütemet diktál, ezért fontos a megkülönböztetés a jó döntéshez: új helyzetekben találja magát a civilizációs fejlődés által alaptermészetében nem érintett emberiség, csupán általánosítások mentén nem tud boldogulni.

Ha a könyvben szereplő nőkhöz hasonlóan neked kellene valamilyen üzenetet megfogalmazni korunk emberéhez – nőkhöz és férfiakhoz egyaránt – mi lenne az?

Amit tanítványaimnak is sokszor a lelkére kötök: Ne engedjenek senki elfogultságának, előítéleteinek, szűklátókörűségének, maradjanak nyitottak az Isten által teremtett világ sokszínűségére. A hírek, a kommunikáció világában mozgok és dolgozom, ebbe próbálom teológiát tanuló tanítványaimat bevezetni, és ezen a téren fontosnak tartom a véleményformálók belső érzékenységének finomítását. Gyűlölködő, kicsinyes, ellentmondásokat kiélező közbeszédünket, közgondolkodásunkat lágyítani, kompromisszumképessé, megegyezésre és megbékélésre hajlandóvá kell formálnunk.

_{Évekkel ezelőtt, a Nőszirom c. könyv egyik bemutatóján}

Munkádhoz, amely egyben hivatásod is, szorosan kapcsolódik az erdélyi Keresztény Szó havilap és a Vasárnap hetilap. Hogyan éled meg női szerepedet a szerkesztőségben, ugyanis a beszélgetés elején elhangzott néma szereppel ellentétben a sajtóban a hangadás elengedhetetlen?

Nagyon érdekes, hogy a női szereppel kapcsolatos esetleges kételyeim mind annak rendje s módja szerint lezajlottak kiskamasz koromban, és szakmai pályaválasztásom, pályakezdésem idején semmilyen kérdés, gond, kétely nem merült fel ekörül. Amikor elkezdtem az egyházi médiában tevékenykedni, és teológiát tanulva tudatosabban élni a keresztény életemet, akkor kezdtem kérdőjelekkel, előítéletekkel szembesülni. Bizony nehéz időszakokat éltem át, és nem egyszer gondoltam, talán mégsem vagyok a helyemen. De minden egyes alkalommal, amikor másfelé tájékozódtam, nagyon határozott jeleket kaptam arra vonatkozóan, hogy igenis itt, így van feladatom. Így a kezdeti, dühösen lázadozó reakcióm csitult, higgadt és kialakult. Tudom, hogy szakmailag rendben vagyok, van gyakorlatom, rálátásom, tapasztalatom, így ezen a területen otthon vagyok, kritikát elfogadok, de pusztán női mivoltom semmilyen szakmai kérdésben nem gátolhat.

Nehéz azzal szembesülni olykor, hogy éppen a képzettségem és a tájékozottságom okoz egyesekben frusztrációt, hitetlenkedést.

Ahogy az iskolában a tanító, ha nő, ha férfi, amikor a betűk írására tanít, az olvasásra, nem kérdőjelezik meg, az edző, az orvos, a gyógyszerész, ha nő, ha férfi, nem kételkedünk – ugyanilyen természetesnek kell lennie, hogy mint egyházi újságíró én vagyok a kommunikáció szakembere. A magyar ember persze ért a focihoz, az irodalomhoz és még sok mindenhez… jó lenne a dolgokat és embereket a helyükön kezelni.

Emellett pedig a kommunikációs tapasztalatom miatt sokszor látom, hol és hogyan ,,csúsznak el” beszélgetések, hogy mélyülnek a kezdeti törésvonalak szakadékká, amit nyílt és alapos, feltáró kommunikációval, mediációval oldani lehetne. Amíg a szakértő helyett ilyen helyzetekben is a rang és cím számít, női vagy szakértői minőségemből adódó kiegyenlítő szerepem nem tud érvényesülni, és nem én veszítek ezáltal.

Tágabb értelemben egyházon belül milyen formában hallatod a hangodat?

A média hatalmas lehetőség, és éppen a józan, megfontolt, felelősségteljes, kiegyensúlyozó megszólalás kevés. Így jelen helyzetben én nem a saját hangomat, meglátásaimat helyezem előtérbe.

Inkább igyekszem a talán nem mindig csillogó, hangos, látványos, de erkölcsi mélységgel megalapozott egyházi hangot képviselni,

amire szükség volna és nagyon kevés hallatszik belőle. Igyekszem a nyelvileg, stilárisan és tartalmilag is igényesen megformált véleményt képviselni. Ezt tudom legjobban végezni, ezt képviselem szívesen még akkor is, amikor a gyors, felületes, szélsőséges és hangos vélemények, kommentek korát éljük. Azt hiszem, kell valakinek a hagyomány és újítás közti hidat is tartani…

_{A Verbum Egyesület csapata Kovács Gergely gyulafehérvári érsekkel a kolozsvári piarista templom előtt}

Közel két évtizede doktori fokozatot is szereztél. Mi volt a disszertációd témája és miért éppen azt kutattad?

Az erdélyi iskolai színjátszással foglalkoztam a doktori kutatásom során. Az iskolai színház pedagógiai hatásával foglalkoztam az erdélyi, szerzetesrendek által vezetett iskolák vonatkozásában. Bölcsészdiplomám megszerzésekor Tamási Áron színdarabjaival foglalkoztam, de már akkor is a bibliai ihletés érdekelt. Sok minden mellett a színház varázsa maradandó ihletőm és szenvedélyem.

Gondolkodtál a könyv esetleges folytatásán, akár határokon, kontinenseken átívelő kitekintéssel?

A kolozsvári könyvbemutató után Kovács Sándor akkori főesperes-plébános lelkesen azt javasolta, a következő kötetben tíz keresztény értelmiségi férfit szólaltassak meg. Bár én kifejezetten és tudatosan a női szereplők hangjának hangosítását tekintem feladatomnak, elgondolkodtam az ajánlaton. A főesperes váratlan halála, majd a pandémia más irányba terelte a dolgokat.

Néhány európai teológusnővel, az osztrák katolikus újságíró-szövetség női elnökével voltak beszélgetéseim az évek során a Keresztény Szóban, de úgy érzem, ennek a témának a mi tájainkon van relevanciája, mert egészen másak a történelmi gyökerek, gyakorlatok, itt még mindig kevés a mérvadó női hang a teológiában, az egyházban, még az irodalomban is.

A könyv bevezetőjében ekképp fogalmaztál: „…a saját (egyházi és társadalmi) tapasztalatom, beszélgetőtársaim érzékeny, őszinte megnyilatkozásai arra sarkalltak, hogy beszélgetéseink teljes anyagát a tágabb olvasóközönség elé tárjam, ösztönözve és segítve nőtársainkat önmaguk, teljes valójuk vállalásának és a közösség szolgálatába állításának „merészségére”, ugyanakkor férfitársainknak is felkínálva a női perspektíva és tapasztalat gazdagságát”.

Mindazok, akik kedvet kaptak az interjúkötet elolvasásához, és szívesen megismernék a különböző hivatásokat megélt szereplők történetét, hol vásárolhatják meg a Nőszirom című könyvet?

Pár példány kapható még a kiadónál.