A Szentlélek ereje a közös munka során – Interjú a Gen Verde egyik tagjával

Olvasási idő: 5 perc

Julia Walsh ferences örökimádó nővér, Wisconsinból származik. Júniusban Rómába utazott egy találkozóra, amelyen ötvenöt országból vettek részt katolikus szerzetesnők, 187-en személyesen, 108-an pedig online. A június 3–7. között megrendezett ötnapos eseményt az Egyesült Államokban működő Leadership Collaborative szervezte, és a találkozó a „Hope 2025” („Remény 2025”) nevet kapta. A program során Julia nővér interjút készített egy amerikai fokolarinával, Nancy Uelmennel is, aki a Fokoláre Mozgalom női együttesének zeneszerzője, énekese és billentyűse. Az alábbiakban beszélgetésük egy részletét közöljük.

A program közben teljesen lenyűgözött az együttesetek és a zenétek. Nagyon örülök, hogy megismerhettem a közösségeteket, amely az olaszországi Loppiánóban található. Tényleg mind együtt éltek, tizenkilencen vagy húszan, összesen négy házban?

Igen, Loppiánóban élünk, amely a Fokoláre Mozgalom nemzetközi városkája Firenze közelében. Itt található az együttesünk székhelye. Magát a várost Chiara Lubich alapította.

_{Nancy Uelmen (fotó: Gen Verde)}

A Gen Verde is itt alakult? Chiara maga is zenész volt?

Igen is, meg nem is. Chiara nem volt zenész, de megértette a zene erejét. 1966 karácsonyán ezért egy dobfelszerelést és egy elektromos gitárt ajándékozott egy fiatal nőkből álló csoportnak, akik akkoriban Loppiánóban éltek. Most már látom, hogy prófétai tettet hajtott végre, mert a zene szinte szavak nélkül is képes sok embert elérni és megérinteni.

Így indult a Gen Verde – olyan környezetben, ahova a világ minden tájáról érkeztek fiatal nők, és elkezdték megosztani egymással a tehetségüket, elsősorban azért, hogy az énekein keresztül adják át a közösen megélt tapasztalatot.

Az évek során a csoport növekedett. A tagok változtak, de az üzenet ugyanaz maradt: a zenén keresztül hirdetjük az evangélium értékeit.

Számomra is teljesen világos, hogy a művészet kiváló eszköz a kultúrák és nyelvek közötti kommunikációban. A zenében jelen van az egység. És egyfajta evangelizáció is lehet, hiszen sokkal szívesebben mennek el az emberek egy koncertre, mint a templomba, igaz?

Igen, és olyanokat is el lehet így érni, akik egyáltalán nem járnak templomba.

De tartunk programokat azok számára is, akik vallásos meggyőződés miatt szeretnének együtt lenni. Elsődlegesen koncerteket szervezünk, és a fiataloknak tartunk workshopokat. Ezeken azt szeretnénk, hogy minden jelenlévő jól érezze magát – akkor is, ha nem járnak templomba, vagy nem is feltétlenül keresztények.

De azt mindig elmeséljük, hogy kik vagyunk, tehát a keresztény alap egyértelműen kirajzolódik: az evangélium üzenetét szeretnénk átadni. A dalszövegekben próbálunk befogadó nyelvet használni. Sok szó esik a közös, pozitív értékekről. Hidak építéséről, békéről, harmóniáról, egységről. Így azok is, akik nem járnak templomba, otthonosan érezhetik magukat ezzel a nyelvezettel, vonzó lehet számukra.

Nagyon érthetően fogalmaztál, és valóban, amit tesztek, az egyfajta tanúságtétel. Neked itt a találkozón milyen élmény volt ez, hogy csaknem 190 szerzetesnővérrel lehettél együtt a világ minden tájáról?

Itt mi is Istennek szentelt nőkként vagyunk jelen, akiket az evangélium iránti elköteleződés köt össze. Azonnal érezni lehetett a kapcsolódást a jelenlévők között – mert annyi közös van bennünk, mindannyian ugyanazért élünk. Ugyanaz a küldetésünk. Mivel az együttesünk nemzetközi csapat, és nagyon sok országból származnak a tagjaink, közöttünk is különleges kapcsolat van jelen. Ez itt is érezhető volt: bár a nővérek különböző lelkiségekből és közösségekből érkeztek, mindegyikük talált valamit a programban, ami megszólította. Ez nagyon erőteljes tapasztalat volt számomra.

Talán tegnap este óta már mi is a rajongóitokká váltunk. Amikor a nyitóesten elénekeltétek a Magnificat-dalt, vagyis az „A Girl on a Mission”-t, én személy szerint teljesen meghatódtam. Libabőrös lettem, folytak a könnyeim, pedig a zene általában nem hat rám ennyire.

Szerintem azért volt, mert ott voltunk együtt, megannyi nő a világ minden tájáról, és mindannyian szeretjük a Magnificatot, sokat jelent számunkra.

Átjárt valami tűz, és tényleg elkapott a sírás is, mert valóban éreztem a Szentlélek jelenlétét a közösségetekben és az összes jelenlévő nővérben. Ezért nagyon köszönöm a szolgálatotokat.

Amikor a dalt írtuk, a példaképünkre, Máriára gondoltunk, és a szöveg azt mutatja be, amire mi is törekszünk. Mi is küldetésen lévő lányok vagyunk, éppúgy, mint Mária. És amikor tegnap énekeltük, úgy éreztük, ez a dal ezeknek a nővéreknek is szól. Nekünk, mindannyiunknak íródott, mert azt tárja fel, amin mindannyian osztozunk.

Ezért volt igazán különös élmény, hogy a találkozón résztvevő nőknek énekelhettük el, azoknak, akik nap mint nap az életüket adják másokért, az Egyházért, az emberiségért.

És közben arra gondoltam, hogy mindegyikükben látom Máriát. Ezt a valóságot éreztük meg a dal előadása közben. És mi is éreztük a Szentlelket. Szerintem ezért volt ennyire megindító pillanat.

Amikor tegnap a számaitok kreatív folyamatáról beszéltél, nagyon megérintett, ahogyan a kreativitást és a szemlélődést összekapcsoltad. Én is szívesen vizsgálom ezeket a témákat a saját munkáimban. Nagyon tetszik, hogy amikor létrehozol valamit és átadod másoknak, önálló életre kel, és olyasmivé válik, amit korábban el sem tudtál képzelni.

Igen. És nem csak rólam, az alkotóról szól, hanem a másik befogadásáról. Így megélhetünk egy olyan teret, ahol be tudjuk fogadni a Szentlelket. És a Szentlélek tudja, mi lesz a jövőben. Ezért fontos nyitottnak lenni rá, az Ő csatornájává válni, mégpedig közösen.

És valójában még ennél is többről van szó. Az evangélium azt mondja: „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben,” ott akar jelen lenni Isten, ott akar munkálkodni és megihletni bennünket. És

bizonyos pillanatokban különösen érezzük, hogy a Szentlélek tudta, merre tartanak a dolgok. Isten olyasmit alkot, amit mi el sem tudunk képzelni.

Pontosan, maga Isten munkálkodik ilyenkor.

Szóval hagyni kell, hogy Ő tevékenykedjen. Teret kell adni Neki, ez pedig azt jelenti, hogy mindent odaadunk, amink van. Mert ezek mind az Ő ajándékai bennünk. Amikor megosztjuk ezeket másokkal, és nyitottak vagyunk a közös alkotásra, az hihetetlenül nagy erővel bír.

Megérinti az emberek szívét, mert Isten munkálkodik. Teret adunk neki, és részt veszünk az Ő kreativitásában.

Ámen. És éppen erre lettünk teremtve!