A Csend szava

Sokat beszélünk manapság a kommunikáció fontosságáról, de talán kevesebbet annak milyenségéről. Gyakorló újságíróként, az Új Város munkatársaként most én is felteszem magamnak a kérdést, hogy miben is rejlik a kommunikáció lényege.

a-csend-szava

Ha jobban belegondolunk, az egész létünk egyfajta kommunikáció, kezdve a biológiai létezésünktől. A legkisebb részecskénkig bezárólag a kommunikációnak, a belső és külső kapcsolatnak, szinkronitásnak köszönhetően tudunk életben maradni. Amikor ez a kommunikációs egyensúly megszakad, jönnek a betegségek. Ha így működik a biológia szintjén, miért ne lenne igaz a lélek, az emberi-társadalmi kapcsolatok terén is!

 

 

 

 

A Fokoláre Mozgalom korábbi elnökének, Emmausnak az Új Városban megjelent évértékelőjében olvastam az alábbi sorokat:

„Az, hogy Isten Háromság, azt jelenti, hogy Isten önmagában is kapcsolat. Vagyis mindenkinek, aki keresi Istent, kapcsolatokat kell építenie, és én azt gondolom, nincs olyan ember, aki ne keresné Istent: valaki talán az igazságot keresi, és Isten igazság is, más talán a szépséget, de Isten szépség is, megint más talán a jóságot keresi a világban, de Isten jóság is.

Isten mindaz, ami után az ember vágyakozhat, és rá is találhat, ha kapcsolatokat épít. Erre pedig mindenki képes, mert mindenki Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve, azaz a Szentháromságos Isten képére és hasonlatosságára…”

 

Mivel az élet úgy hozta, hogy hajdan tévésként is dolgoztam, a kommunikáció volt a kenyérkeresetem is. Az évek során törekedtem jobban megérteni és megélni ezt a fajta közlésmódot. Nem egyszerű, hiszen az ember csak ember a maga gyarlóságában: többnyire az önkifejezésre törekszik. Én tudom, én megmondom, én közlöm, nekem van igazam… Pedig a kommunikációban ott van a befogadás, a megértés, a kölcsönösség, aminek alapján elmondhatunk egyáltalán valamit.

Ahhoz, hogy felhangozzék egyetlen szó is: befogadás, vagyis csend kell.

Különben nincs hangja, elnyomja a zaj. Hogy ennek mi a fizikai sajátossága, törvénye, szívesen megérteném, biztosan van. De most a lelki törvényt keresgélem.

Sohasem voltam túl beszédes, de ha arra került a sor, szívesen érveltem, vitatkoztam. Ezt persze nem csak kimondott szavakkal lehet, de belső pár(?)-beszéddel is. Hallgatom a többieket, s közben belülről mondom a magamét. A saját érveimet, igazamat, gondolataimat. A végén tulajdonképpen fel sem fogom, hogy mit is mond a másik, jobban mondva, mit szeretne kommunikálni a szavak felszíne alatt. Ezt csak valódi belső csendben lehet megérteni.

Így van ez az emberek közötti kommunikációban, de így lehet az Istennel való beszélgetésben is… Mindig csodáltam a meditatív szerzetesrendeket, a csend fogadalmát, de nagyon távol éreztem magamtól. Most kezdek, vagy inkább szeretnék valamit kapisgálni az ő küldetésükből…

A mai világ az ész uralmáról szól. Megérteni, megvitatni, következtetni, megoldani, meggyőzni – ezért vonzott engem is a logika tudománya. Ebben élünk. De az isteni logika annyira más.

Meghallani, befogadni, közvetíteni, felhangosítani a Csend szavát… Talán ez a szentháromságos szeretet-kommunikáció alaphangja?

A mi korunk nem erről szól, talán ezért is érezzük üresnek, Istentől elhagyottnak. Emmaus szerint keresnünk, tanulnunk, és főként kérnünk kell a szentháromságos kommunikáció kegyelmét.

„A Gondviselés úgy akarta,
hogy az Ige testté legyen,
hogy egy ige, az Ige
hús-vér alakban a földre szálljon,
és ennek az Igének háttérre volt szüksége.
A mennyei harmóniák
irántunk érzett szeretetből arra vágyakoztak,
hogy magasztos koncertjüket
a mi sátrainkban adják elő,
és ehhez csendre volt szükségük…”1

 

1 Chiara Lubich: Mária, Isten áttetszősége in: Mária. Új Város, 2018.

Legújabb könyveink: