Advent – küzdelem az stressz ellen Madeleine Delbrêllel

Decemberben hétről hétre személyes vallomásokat olvashatunk egy olyan könyvről, irodalmi, lelkiségi műről, amely a cikk szerzőjét inspirálta az adventi várakozás átélésében. 

Közeledik karácsony: sürgető, már-már fenyegető hangsúlyt kap bennem ez a mondat, nem az örömteli izgatottság, hanem stressz tölt el. Mit kell még addig megtennem? Beszerezni az ajándékokat? Megbeszélni a családi ünnepek menetrendjét? Cikket írnom az Adventről?

Érzem, hogy nincs jól ez így. Valami szépet, lelkesítőt, elmélyülőst szeretnék olvasni, s ilyenkor gyakran veszem kezembe Madeleine Delbrêl írásait. Tulajdonképpen nem tudnám egész pontosan megfogalmazni, miért érzem annyira magaménak az ő lelkületét. Madeleine kis közösségben élt Istennek szentelt életet, szociális munkásként nehéz sorsú emberekkel foglalkozott Párizs mellett és amikor megszülettem, már tíz éve nem élt, de írásai olyanok, mintha nekem készültek volna.

Így van ezzel a kifejezetten karácsonyi kis szöveggel is:

Megint új nap kezdődik.

Jézus bennem akarja megélni.

Ő soha nem zárkózott be.

Ott sétált az emberek között.

Velem most is ott van a mai emberek között.

Igen, nem karácsony közeledik, hanem Jézus! Ráadásul itt van bennem, vihetem magammal mindenhova, sőt ő maga visz engem, ha hagyom, hogy vezessen. Máris nyugodtabban nézek az elkövetkező hetek elé. Micsoda távlat!

A zajban az ő csendje élhet.

A tumultusban az ő nyugalma árad.

Madeleine úgy a csend megéneklője, hogy kifejezetten a nagyváros zajában fedezi fel a „fecsegő felszín” alatt a „hallgató mélyet”, mint József Attila, aki szintén a 20. századi munkásvilág tanúja. Ez a kontraszt Madeleine igazi sajátja: szemlélődés a metrón, a kávézóban vagy reggel a munkába siető emberek lökdösődése közepette.

A világ, ahol azért hagy engem, hogy velem legyen, nem akadályozhatja meg, hogy Istennel legyek: minden történés Istennel való találkozás. 

Ahogy egy karonülő gyermek nincs kevésbé az édesanyjával, mert az a tömegben sétál.

Én is sétálok a tömegben, kapaszkodom a buszon, bevásárlóközpontokban rohangálok és akaratlanul, magamat is idegesítve dúdolom, hogy ’I believe in angels’ [Hiszek az angyalokban], de néha átkapcsolok, és eszembe jut, hogy láthatatlanul a karomon tartom Jézust, aki

Mindannyiukért jött most is el.

És mindegyiküket meg akarja váltani.

Ez a gondolat jóindulatot ébreszt bennem, elnézőbb tekintetet ad, türelmesebbé tesz azokkal, akik nem tűnnek abban a pillanatban szerethetőnek. De nem is az a lényeg, hogy én milyen vagyok, csak az, hogy testet adjak ma is neki, hogy beteljesíthesse küldetését:

A bennünk lévő Jézus továbbra is küldött ezen a most kezdődő hosszú napon is, az egész emberiség, a mi korunk, minden kor emberei, az én városom és az egész világ számára.

A hozzánk közeli testvéreken keresztül, akiket általunk szolgál, szeret, üdvözít, szeretetének hullámai eljutnak a föld végső határáig és az idők végezetéig.

Áldott legyen ez az új nap, Karácsonya a földnek, hiszen Jézus ma bennem akarja megélni.