Alpha – asztalközösségben Isten felé

^{A szolgálattevő csapat a plébánossal, Pici atyával}

Mi az Alpha kurzus?

Az Alpha egy Angliából induló 11 hetes program, amelynek célja, hogy olyan embereket érjen el, akik már vágynak az Istenre, és keresik a Hozzá vezető utat, vagy egyszerűen csak szeretnének az élet nagy kérdéseiről beszélgetni. Az Alpha a keresztény hitre épül, az esték vendéglátásból, egy gondolatindító film megtekintéséből és kiscsoportos beszélgetésből állnak. Egy héten egyszer találkozunk a vendégeinkkel.

Mit jelent az Alpha személy szerint neked?

Számomra most ez az egyik legfontosabb olyan hely, program, amiben meg tudom élni a lelkesedésemet, a bennem élő küldetést, hogy Istent minél többen megismerjék, és minél többen kinyíljanak rá.

A te életedben kezdettől fogva jelen volt a hit? A gyökerei visszanyúlnak a gyerekkorodig?

Katolikus családból származom, illetve nagyszülői ágon a családunknak van egy református ága is: tehát igen, keresztény gyökerű a családunk. Az már egy bonyolultabb kérdés, hogy a hit a gyerekkoromban gyökerezik-e. Ha azt értjük alatta, hogy érezzük, biztosak vagyunk az Isten létezésében, aki teremt, fenntart, megszentel, akkor erre a kérdésre már a gyerekkoromból igent tudok mondani. Mindig bizonyos voltam abban, hogy Isten van, Isten jó, és a jó felé vezet bennünket.

A hitgyakorlásom terén, az Istenhez való közeledésben nagy utat jártam be. Ennek első állomása a nagy ünnepeken való hitgyakorlás volt, ez jellemezte a serdülőkoromat és a fiatal felnőtt koromat. A következő állomás a rendszeres vasárnapi szentmiselátogatás volt, és nagyjából 16-18 éve vált ez közösségben megélt hitgyakorlássá, végül pedig kb. 6-8 éve van rendszeres imaéletem, személyes istenkapcsolatom.

Ez a személyes istenkapcsolat kötődik valami konkrét eseményhez?

Egészen pontosan vissza tudok emlékezni arra a belső indíttatásra, ami elindított ezen az úton. 2012 egy elég nehéz év volt az életemben. A szüleim Debrecenben laktak, mi pedig már kilenc éve itt Gödöllőn, amikor édesapám egészségi állapota romlani kezdett. A testvéreim is itt a környéken élnek, ezért a szüleink úgy döntöttek, hogy ideköltöznek a közelünkbe. A mi telkünkön van egy kis ház, azt építettük be nekik.

Ez volt az egyik nagy változás, a másik pedig az első unokám születése – a nagyszülői feladatkör egy teljesen új helyzet volt az életemben. Persze, csodálatos dolog, de

minden ilyen változás egy belső változást is elindít az emberben: én akkor éreztem meg, hogy nagyon vágyom a csendre.

Addig nagyon aktív, pörgős életünk volt. Bennem egy nagyon erős belső hang szólalt meg, hogy az elcsendesedést kell keresni, így tudatosan keresni kezdtem ennek a módját.

Háromszor voltam Pannonhalmán csend-kurzuson, amit egy bencés szerzetes és egy pszichiáter–coach tartott. A három kurzus önismereti, Istenhez közelítő, az elcsendesedés alapvető módszereit tanító öt-öt nap volt – ott felismertem, hogy igen, ez az én utam.

Utána voltam Dobogókőn, a Manrézában egy személyesen kísért Szent Ignác-i lelkigyakorlaton, és attól kezdve oda mindig visszavágytam.

Akármilyen sűrű volt az élet, azóta is mindig úgy alakítom, hogy egy nyolcnapos lelkigyakorlat minden évben beleférjen. 2016-ban elvégeztem a mindennapok lelkigyakorlatát – ami a harmincnapos Szent Ignác-i lelkigyakorlatnak egy kilenc hónapra széthúzott formája. A sok lelki gyümölcse és tapasztalata mellett ennek az egyik fő hozadéka az volt, hogy rászoktatott az imaórák kigazdálkodásának módjára. Ezek az imaórák most a személyes istenkapcsolatom alapját jelentik.

Elvégezted a teológiát is?

Igen, Esztergomban katekéta és lelkipásztori munkatárs szakon végeztem levelezőn. A hívás is éppen egy imaórának volt a gyümölcse: úgy éreztem, hogy jó lenne azt a hézagot kipótolni, ami a fiatalkori többéves, rendszeres hitoktatás hiánya miatt volt bennem. Legalábbis ez volt az én emberi magyarázatom. Most ennyi év után már másképpen látom:

Isten mindig új utakra hívja az embert, és gyakran csak utólag tudjuk meg, hogy amibe belekezdünk, az utána hol tud szolgálattá, hol tud gyümölcsözővé válni.

A fő értéknek most nem is azt tartom, hogy kipótlódott egy hézag a tudás szintjén, hanem hogy ez a képzés nagyon integráns része az útnak, amit most járok és amit járni szeretnék.

^{Alpha-hétvége a Mátrában}

Teológiára jártál, aztán ki kellett szakítani a napodból az időt a meditációra, ami most már a mindennapjaid része, de közben gyermekorvosként, allergológusként dolgozol, van négy gyereked, öt unokád. Csupa fontos szelete az ember életének: hogyan osztod meg magad a feladataid között?

Nagy kihívás, hogy hol találom meg az egyensúlyt az életfeladataim között. Azt hiszem, most pont egy olyan életszakaszban vagyok, amikor elég jól sikerül ezt megtalálni. Régen hajlamos voltam a túlvállalásra, emiatt többször is előfordult az életemben, hogy tudatosan be kellett húzni a féket, és el kellett engedni néhány addig fontosnak tartott feladatot. Ahogy az ember öregszik, úgy egyre jobban szembesül a saját határaival, és ha jót akar – magának is meg a környezetének is –, akkor kénytelen ezeket a határokat tiszteletben tartani, és úgy választani meg a tevékenységeit, hogy menedzselni tudja az ezekre fordított időt is.

A családod támogatta, hogy újra beülj az iskolapadba?

Az életemben többször is megbizonyosodhattam róla, hogy ha én azt mondanám, hogy űrhajós szeretnék lenni, a férjem abban is támogatna.

Az ő támogatása az alappillére annak, amit csinálok, jobban mondva, amit együtt csinálunk, hiszen az Alpha szolgálattevő csapatban ő is benne van, meg egyébként a legidősebb lányom is.

A családotok számára természetes, hogy közösséghez tartoztok?

Nagyon fontosnak tartom a közösségi szerepvállalást.

A mai világ, a jóléti társadalom egyik csapdája a bezárkózás, az elszigetelődés.

Ha az ember nem talál közösséget, és a közösségbe nem úgy lép be, hogy ő ott adni akar, akkor ez egy töredékes és elszigetelt élet lesz. Ez a töredékes és elszigetelt élet ráadásul nagyon bizonytalan lábakon áll, kicsi roppanások is elegendőek, hogy összenyomják, széttörjék, rengeteg ilyen törést látunk magunk körül.

A közösségnek nagy szerepe van abban, hogy ne a saját szűk kis világunkba zárkózzunk be, hanem megéljük, hogy az emberi kapcsolatokon keresztül rengeteget kapunk és rengeteget adunk. Ez mindig egy áramlás, tehát sose csak ad az ember, hanem amikor a közösségben benne van, akkor körülveszi egy csomó olyan ember, aki ugyanazért van ott.

Nálad az Alpha kurzus alapítása és vezetése lett a közösség szolgálata. Milyen lépésekkel indult?

Amikor Esztergomban kateketikát kezdtünk el tanulni, akkor szó volt a preevangelizációs katekézisről is: arról, hogyan tudunk belépni azoknak az embereknek az életébe, akikben megvan a vágy, és

érzik az Isten hívását, de még nem látják világosan, hogyan válaszoljanak erre a hívásra.

Megkerestem a plébánosunkat, Hugyecz János atyát (2013–2021: a gödöllői Szentháromság-templom plébánosa, szerk.) azzal, hogy úgy érzem, hogy nekem ebben a preevangelizációban van feladatom. Megkérdeztem, hogy illeszkedik ez az ő plébánosi terveihez, és ő azt mondta, régóta vágyik már arra, hogy Alpha kurzust szervezzen Gödöllőn, van-e kedvem ehhez. Összekötött az akkori vácszentlászlói diakónussal, Simon Zoltánnal, akinek már volt ebben tapasztalata, és aki sok gyakorlati tanáccsal látott el.

Aztán eltelt pár év, amíg befejeztem a főiskolát, közben Janó atyát elhelyezték, és új plébánosunk lett (2021– : Kovács András, Pici atya, szerk.). Pici atyát már konkrétabb tervvel kerestem fel – közben beszereztem és elolvastam a kurzusra felkészítő könyveket. Pici atyának nem volt előzetes tapasztalata az Alphával, de óriási nyitottsággal és kíváncsisággal fogadta a terveket, és támogatása azóta is töretlen.

Mennyire ismerik az Alpha kurzust a plébánosok? Más felekezetek is indítanak Alphát?

Én azt hiszem, hogy jelen van az egyházban, de hogy hol mennyire, arra nekem nincs olyan nagy rálátásom. De tudom például, hogy a Szombathelyi Egyházmegyében kifejezetten támogatják a plébániákon az Alpha indítást.

Amikor mi meghoztuk a döntést, hogy indul a kurzus a plébánián, akkor kiderült – egy kicsit szégyellem is, hogy ezt eddig nem tudtam –, hogy a gödöllői református testvéreink is szerveznek Alpha kurzust. Ők voltak a következők, akiket megkerestünk, és nagy élmény volt számomra, hogy mekkora nyitottsággal osztották meg velünk a tapasztalataikat.

Volt még egy megerősítés: a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) után Fábry Kornél püspök úr – akkor még nem püspökként – a plébániánkon a NEK-ről beszélt, és amikor az evangelizációt érintette, akkor egy olyan tapasztalatát mesélte el, hogy a rendszeres Alpha kurzusok indítása hozott a kaposfüredi közösségben nagy növekedést. Kornél atya nem tudta, hogy mi is pont most lépünk erre az útra, mégis kitért arra, hogy ő ezt egy jó evangelizációs útnak tartja.

Akkor állíthatjuk azt, hogy ez egy komoly missziós megoldás az egyházban arra, hogy kereső testvéreinket bevonzzuk Istenhez és az egyházba?

Mindenesetre nagyon népszerű, ismereteim szerint anyagait, kiadványait 122 nyelvre fordították le, három különféle filmsorozat van hozzá – egy régebbi, tradicionálisabb, inkább frontális előadás-típusú, és van kettő, inkább korcsoport-orientált, egy a fiatalabbaknak, egy meg a már kevésbé fiataloknak. Ezek a modern technika eszközeit felhasználva érdekesen, színesen, rengeteg tanúságtétellel, sok helyszínnel, nagyon kreatív módon szólítják meg a vendégeket.

^{Illusztráció az alpha.org.hu honlapról}

A filmek 25-30 percesek és valóban alkalmasak arra, hogy jó beszélgetéseket generáljanak: pont ez a cél, hogy a vendégek utána a kiscsoportos beszélgetésben a saját életük tapasztalatait össze tudják vetni azzal, amit a filmben hallottak, és ezáltal közeledjen egymáshoz a saját életük és a keresztény hit. Reméljük, hogy ezáltal megérzik az Isten hívását.

Mi itt a plébánián úgy építettük fel az Alphát, hogy átalakítottuk a régóta működő hároméves katekumenátust. Szeptemberben az Alphával indítunk, és amikor a kurzus advent elején befejeződik, akkor meghívjuk a vendégeket a katekumenátusba. Volt egy kis izgalom bennünk, hogy vajon elfogadják-e ezt a meghívást.

Elfogadták?

A legtöbben igen.

Hány fővel indult az Alpha kurzus tavaly szeptemberben?

Húszan kezdtünk, volt egy viszonylag gyors lemorzsolódás – néhány vendég csak az első egy-két alkalomra jött el – így tizenheten fejezték be az Alphát. Közülük most tizenketten járnak a katekumen csoportba.

Következetesen vendégeket mondasz. Ennek mi a jelentősége?

Isten azzal a végtelen szeretettel hív bennünket, amit a mi földi életünkben leginkább egy vendéglátó, szerető, befogadó meghíváshoz tudunk hasonlítani,

vagy ezen keresztül tudunk valamit megsejteni. Mi, az alphások nagyon jól tudjuk, hogy ez a meghívás nem tőlünk van, hanem Istentől, mi ennek a szolgálói vagyunk, és ezért is hívjuk őket vendégeknek. Maga a tény, hogy az Alpha mindig egy közös vacsorával kezdődik – hozzáteszem, hogy ezek a vendégek számára mindig ingyenes alkalmak –, az a szolgálók szemében az asztalközösséget vételezi elő.

Benned született meg a vágy, hogy itt a plébánián a plébánossal egyetértésben elinduljon az Alpha kurzus, de ugye, vannak munkatársaid is? Hogy választottad, választottátok ki őket?

Az Alpha mindig csapat, sosem egyszemélyes tevékenység, úgyhogy amikor születőben volt az elhatározás, hogy szeretnénk elindítani itt a plébánián, akkor az első feladatom a csapat megszervezése lett. Három szempont alapján szólítottam meg az embereket. Először is nagyon szerettem volna, ha olyanok kerülnek az Alpha csapatba, akiknek a hitük, életük hiteles, és ezt hitelesen tudják bemutatni. A másik szempontom a vegyes háttér és korcsoport volt, hiszen számítottunk rá, hogy a vendégek is nagyon különböző háttérből, mindenféle korcsoportból érkeznek. Szerettem volna, ha ez a színesség a csapaton belül is megjelenik, hiszen amikor a konkrét csoportoknak csoportvezetőt választunk, fontos, hogy könnyen megtalálják a közös hangot, kapcsolatba tudjanak kerülni egymással. A harmadik szempont az állhatatosság volt: próbáltam olyan embereket választani, akiknek az élete számomra azt mutatja, hogy az elköteleződéseikben, vállalásaikban állhatatosak, és lehet rájuk számítani. Ez jól sikerült, mert az idén szeptemberben induló második Alfán mindenki újra vállalta ezt a szolgálatot.

Hányan vagytok, hogyan készültetek fel közösen? Mi a feladatotok?

Tizennégyen vagyunk szolgálattevők. Ahogy az Alpha szervezet is javasolja, először mi magunk, vendégek nélkül végigcsináltuk a tizenegy hetes programot, úgy, mintha mi lennénk az alphások. Minden alkalommal megszerveztük a közös vacsorát, filmnézést, kiscsoportos beszélgetést, és elmentünk az Alpha-hétvégére is. Hozadéka, hogy jól megismertük a programot, összekovácsolódott a szolgálattevő csapat, ezáltal megértünk a feladatra.

A kiscsoportokban a vendégek optimális létszáma 6-10 között van, és legalább kettő, de akár három szolgálattevő is kell egy csoporthoz. Közülük az egyikük moderálja a csoportot.

Tudatos a szóhasználat: nem vezeti, hanem moderálja,

mert a kiscsoportos beszélgetés fő célja, hogy a vendégek szabadon, kényszer vagy irányítás nélkül elmondhassák a saját tapasztalataikat. Hiszünk abban, hogy a Szentlélek működik ott is, bennük is, és ha ők ki tudnak nyílni az Isten felé, akkor Őfelé fognak haladni. Ehhez viszont az kell, hogy mi bátran és őszintén tudjuk befogadni azt, ami a vendégekben van – még akkor is, ha az a mi hitrendszerünktől még esetleg nagyon távol van, vagy ha a tapasztalataik negatívak.

A csoportmoderátor felelőssége, hogy mindenki szóhoz tudjon jutni: ne fordulhasson elő, hogy csak a hangosabbak, a könnyebben megnyilvánulók, az extrovertáltabbak nyilvánuljanak meg, hanem arra is jusson megfelelő idő és figyelem, akinek nehezebb megnyílni.

És van a háttérstáb, aki a termet berendezi, a hangosítást intézi, az ételeket elkészíti, megterít, a vacsora végén leszedi az asztalt, elmosogat. Minden alkalommal van egy rövid, néhány énekből álló dicsőítés, oda gitárosok kellenek. Ezek a funkciók nem mereven, személy szerint válnak szét, hanem mindenki hozzáadja azt, amit ő tud, ami az ő talentuma.

^{Kötetlen felkészülési alkalom} 

Hogy alakul ki a kiscsoportokban a kohézió?

A szolgálattevők feladata, hogy segítsenek ebben. Nyilván megvannak az emberi határaink, de igyekszünk mindent megtenni, hogy összekovácsolódjanak a kiscsoportok. Mi a kiscsoportok összetételét a második találkozás után véglegesítettük, az első két alkalommal még csak figyeltünk. Megvártuk, hogy ki köteleződik el amellett, hogy végigjárja a kurzust, és megismertük annyira az embereket, hogy jó kiscsoportokat hozhassunk létre A Jóisten segítségével ezek nagyon jól működtek.

Az első év tapasztalataiból kiindulva mi az, amit a most szeptemberben induló második évfolyamban feltétlenül újra megteszel, és mi az, van-e olyan egyáltalán, amit kihagynál?

Erre a kérdésre nem tudok egyes szám első személyben válaszolni, mert a döntéseket mindig megbeszéljük a szolgálattevő csapattal.

Komoly kihívás elé állított minket például a vacsora megszervezése, hiszen mindenkinek megvannak az egyéb életfeladatai is: meg kellett nézni, mi az, ami hosszú távon is vállalható. Ezért nem leültetéses, hanem állófogadás jellegű vacsora mellett döntöttünk, és különböző változatos, kenyérre kenhető krémekkel készülünk, ennek az elkészítését osztottuk ki egymás között. Ez nagyon bevált: már a vacsora közben elindult a beszélgetés, pár este után kötelékek is kialakultak, a vendégek keresték egymás társaságát.

 ^{legszebbhelyek.hu: Mátraverebély-Szentkút}

A másik, ami bevált: a hétvége helyszíne. Mátraverebély-Szentkúton voltunk, gyönyörű természeti környezetben, szinte éreztük, hogy az átimádkozott falak, a Szűzanya erős jelenléte hordozott ott bennünket. Ez sokat jelentett nekünk, akik benne élünk az egyházban, de nemcsak nekünk, azt láttam, hogy a vendégeknek is sokat jelentett. Sokat formálódott a közösség azon a hétvégén.

Még alakul például a plébános részvételének módja. 2022-ben Pici atya mindig a beszélgetésekre jött el, és Szentkúton végig jelen volt. Felfigyeltem rá, hogy a vendégek keresik vele a kapcsolatot, szívesen hallgatják. Így a mostani Alphán, ha vállalja, nagyobb teret szeretnénk neki adni.

Mi lehetne a mottó az életedben?

Most Dobogókőre lelkivezetői és lelkigyakorlat-kísérő képzésre járok. A képzés ez évi utolsó alkalmán vissza kellett tekinteni az elmúlt egy évre – itt általában azt kérik a képzőink, hogy röviden, egy képben, egy mondatban fogalmazzuk meg azt, ami bennünk van –, akkor én azt mondtam, hogy „Ti

úgy tanítotok minket vízen járni, hogy közben két lábbal álljunk a földön”.

Ebben sok minden benne van: benne van az is, hogy hogyan tud az ember túllépni önmagán, de mégsem csak lelkesedéstől hajtva kergetni valami illúziót vagy egy megvalósíthatatlan vágyat, hanem merni reálisan szembenézni azzal, ami körülvesz. Ezt szeretném: járni a vízen, de mégis két lábbal állni a földön – Jézusra tekintve.