Keresztutam

Keresztutam. Így, egyes szám első személyben. Hiszen minden megkeresztelt ember hivatása ugyanaz, mint az egyházé: folytatni Krisztus életét. Erre hívta fel a figyelmünket a legutóbbi püspöki szinódus (az 1987-as szinódusra utal, melynek címe: A világiak szerepe az Egyházban – szerk. megj.), ezt tanítja a II. Vatikáni Zsinat, de már Szent Pál így írt: „Ti Krisztus teste vagytok” (1 Kor 12,27). Így természetes, hogy életem, minden napom része lesz a kereszt, a keresztút. Olyan jó, hogy amikor a liturgiában fokozottabb hangsúlyt kap Jézus szenvedése, akkor az egyház az evangéliumban (nagyböjt 5. vasárnapja) arra tanít, hogy ha úgy vállalom, mint Jézus, akkor az én szenvedésem is értelmes, életet adó, termést hozó, megváltó szenvedés lesz (Jn 12,24).

Sokszor elmélkedtem már a keresztútról úgy, hogy magamat Jézus környezetében valakinek a helyébe képzeltem, s így próbáltam részesévé lenni az eseményeknek. Most úgy idézem fel a stációkat, hogy Jézussal igyekszem azonosulni, hogy az én keresztutam kis stációit is Vele élhessem meg.

I. Pilátus elítéli Jézust

Engem is érnek igazságtalan ítéletek. Vannak, akik rosszat gondolnak rólam, mások nemcsak meglevő, de vélt hibáimat is fejemre olvassák. Vagy ha ilyen éppen nem történik, akkor csak az önkiszolgáló boltban figyelnek gyanakvó szemekkel, hátha lopni próbálok. Jézusom, Téged igazságtalanul ítéltek el. Segíts, hogy napjaim apróbb-nagyobb megaláztatásaiban, elítéléseiben ne azon fáradozzak, hogy az igazságtalan vádak alól tisztázzam magam, hanem hogy Veled egyesülten fogadjam azokat.

II. Jézus vállára veszi a keresztet

Keresztény vagyok, a Te követőd. Add, hogy valóban elhiggyem: a Te értékrendedben a gyöngeség az erő, s egész életemben e szerint éljek. Add, hogy ne csodálkozzak, ne botránkozzak, ne ijedjek meg a kisebb-nagyobb keresztektől, hanem úgy öleljem át azokat, úgy vegyem vállamra és úgy vigyem, hogy tudom: életem, üdvösségem függ ettől.

III. Jézus először esik el

Olyan jó tudni, hogy Te is elestél… Engem úgy el tudnak keseríteni eleséseim. Főleg azok, amelyek a Te első elesésedhez hasonlítanak: amikor még csak épp hogy elfogadtam valami új helyzetet, próbáltam átölelni keresztemet és elindulni – s már az első lépések sem sikerültek. A porban találtam magam. Te a porban is Isten Fia voltál, hogy én a porban is Veled találkozhassam, és együtt kelhessünk fel, indulhassunk tovább.

IV. Jézus Szent Anyjával találkozik

Édesanyád látta megalázottságod, elesésed, egész szenvedésed. Engedted, hogy itt, ebben is egy legyen Veled. Taníts meg, hogy Akit a keresztről anyámnak rendeltél, azzal én is megosszam minden bajomat, szégyenemet, fájdalmamat.

V. Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet

Te, aki mindig annyira tiszteletben tartod szabad akaratunkat, most elfogadod, hogy valakit kényszerítenek: segítsen vinni keresztedet. Véletlenül épp ez a Cirenei Simon jött arra, így a katonák őt kényszerítették, hogy segítsen Neked. Véletlen és kényszer… hányszor találkozom ezekkel én is. Hányszor igyekszem elhárítani, kikerülni, figyelembe sem venni, akit vagy amit a véletlen elém hoz. Ezentúl úgy akarom látni a véletleneket és a kényszerítéseket, ahogy Te fogadtad őket: eszközöket arra, hogy megvalósuljon az Atya terve; segítséget ahhoz, hogy vihessem a keresztet.

VI. Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak

Letörli arcod, s Te engeded. Észreveszed őt, vállalod a katonák újabb szidalmait és ütlegeit, hogy elfogadd ezt a jelentéktelennek látszó segítséget, s még arra is találsz módot, hogy háládat kifejezd. Én hányszor nem tudom elfogadni mások segítségét, s hányszor nem akarom elfogadni, mert úgy érzem, úgysem tudnának igazán segíteni. Segíts Jézusom, hogy észrevegyem, elfogadjam és hálásan megköszönjem a legkisebb, talán fölöslegesnek látszó segítséget is.

VII. Jézus másodszor esik el a kereszt alatt

Nemcsak ember lettél értünk, de testünk gyöngeségét is vállaltad. Azt, hogy újra elesel. Én hányszor elégedetlenkedem, lázadozom adottságaim miatt. Segíts, hogy elfogadjam magamat olyannak, amilyen vagyok, hogy újbóli eleséseimben is Veled találkozhassam.

VIII. Jézus találkozik a jeruzsálemi asszonyokkal

Kegyetlenkedő katonák, csúfolódó csőcselék közepette, keresztedet vonszolva, kivégzésed helyéhez közeledve találkozol az asszonyok egy csoportjával, akik együttéreznek Veled. És Te ott és akkor tudod és mered a bűn szörnyűségére és a kárhozat realitására figyelmeztetni őket. Add a Te erődet és szeretetedet, hogy nekem is legyen bátorságom azokat is figyelmeztetni a Te értékrendedre, akik látszólag Hozzád tartoznak.

IX. Jézus harmadszor esik el a kereszt alatt

Elestél hát újra. Így, ha úgy érzem, túl nehéz nekem a keresztem: egy lehetetlen helyzet, kilátástalan körülmények, súlyos betegség, gyász – megint Veled találkozom. S Veled együtt már nem csak hiszem, de tapasztalom is, hogy „amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős” (2 Kor 12,10).

X. Jézust megfosztják ruháitól

Te azt is vállaltad, hogy még egy ruhád se legyen. Vállaltad a teljes szegénységet, a mezítelenség szégyenét, a mindentől való megfosztottságot… Add, hogy ha valamiben hiányom van, ha valamit nélkülöznöm kell megszokott dolgaim közül, ezekben a helyzetekben is Veled találkozzam és a Te türelmeddel és szereteteddel fogadjam azokat.

XI. Jézust keresztre feszítik

Nem tudod mozdítani a kezed, nem tudsz tieidhez sietni: kezed, lábad a kereszthez szögezték. Azt mondtad: „Én meg, ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok” (Jn 12,33). Egyetlen napban is hány olyan helyzet van, ahol teljesen tehetetlennek érzem magam! Mennyi emberi nyomorúság, szenvedés, amit nemhogy megszüntetni, de enyhíteni sem tudok! A közvetlen környezetemben is hány olyan ember van, aki távol él Istentől, s úgy érzem, nem sokat tehetek értük. Juttasd eszembe Jézusom, hogy ahol tehetetlennek érzem magam, Veled egyesülve ott tehetek a legtöbbet.

XII. Jézus meghal a kereszten

Mindent megtettél, hogy teljesüljön az Atya akarata. Szeretetből meghaltál értem. Segíts, hogy én is le tudjak mondani a magam akaratáról – apró, hétköznapi dolgokban is. Segíts, hogy mások iránti szeretetből le tudjak mondani elképzeléseimről. Add, hogy én is életemet – időmet, munkámat, elgondolá­saimat – oda tudjam adni szeretetből másokért.

XIII. Jézus testét anyja ölébe teszik

Mária ölében tartja a halott Jézus sebes testét. Misztikus Testedet, egyházadat, hányszor látom sebektől vérezni… hányszor tűnik mozdulatlannak, már-már élettelennek. Juttasd eszembe, hogy ilyenkor minden sebet Mária szemével nézzek, s ha élettelennek látszanak is tagjaid, az ő szeretetével tudjam átölelni, tartani őket.

XIV. Jézust eltemetik

Új sziklasír, illatszerek, gyolcsok… Mennyi fáradozás a temetésért, amikor megígérted, hogy föltámadsz! De ki emlékszik itt már arra? Ki várja itt föltámadásodat? Ki meri elhinni, hogy ezek után feltámadsz? És Te mindezek után ebből a sírból föltámadsz. Ezzel arra emlékeztetsz, hogy – Belon Gellért megfogalmazásában – „nincsenek végzetesen elrontott életek, nincsenek reménytelenül elhibázott helyzetek, nincsenek változtathatatlanul sötétbe borult sírok, lelkek, életek. Minden összeomlásban és tragédiában – emberében vagy egyházban – ez a hitvallásom: bízom, hiszek, szeretek!”

Ha hétköznapi apróbb-nagyobb szenvedéseinkben igyekszünk ráismerni Jézus keresztútjának egy-egy állomására, s Őt követve, Vele egyesülve megváltó szenvedéssé alakítani fájdalmainkat, nap mint nap megtapasztaljuk, átérezzük a feltámadás húsvéti örömét is.