Genfest tíz év távlatában

GENFEST. Tíz éve, 2012. augusztus 30. és szeptember 2. között Budapest adott otthont a Fokoláre Mozgalom elkötelezett fiataljai, a genek világméretű találkozójának, amelyen mintegy tizenkétezren gyűltek össze. Gőbel Ágostonnal és Fekete Dániellel nosztalgiáztunk, akik akkoriban kulcsszerepet vállaltak a Genfest szervezésében.

genfest-tiz-ev-tavlataban

Tíz évvel ezelőtt, 2012. augusztus 30. és szeptember 2. között tizenkétezer fiatal gyűlt össze Budapesten, hogy a Fokoláre Mozgalom elkötelezett fiataljai, a genek különleges módon ünnepeljék meg a találkozás örömét és az egyetemes testvériségbe vetett hitüket. Minden földrészről érkeztek hozzánk résztvevők, a várost elárasztották a különféle zászlók és a kezükkel hidat formálva köszönő ifjak. Ez volt a mottójuk: „Let’s bridge!”, vagyis „Legyünk hidak!”

 

 

 

 

Akkor voltam tizenkilenc éves, és a káposztásmegyeri közösségen keresztül hívtak a Genfestre, hogy énekeljek a vasárnapi, Szent István-bazilika előtt tartott nagymisén a kórussal. Számomra elementáris és életre szóló élménnyé vált az esemény: megfogott a fiatalok lelkesedése, az, hogy ennyiféle országból érkeztünk, és mégis közös nyelvet beszéltünk… Igazi mennyország-élményt éltem meg. Mi sem árulkodik erről jobban, mint hogy még vagy négy hónapon keresztül hetente többször is azt álmodtam, hogy éppen a Genfesten vagyok… Külön öröm volt számomra, hogy a japán delegációnak tolmácsolhattam, és ők nagy szeretettel, mint egy régi barátot fogadtak. Maga a Genfest pedig arra ösztönzött, hogy jobban megismerjem a Fokoláre lelkiséget, és elköteleződjek a Mozgalomban. A magyarok közül többekkel ott kötöttem barátságot. A mai napig libabőrös leszek, ha meghallom a Genfest indulóját!

 

 

Bár abban az időben nagyjából kétezer magyar fiatal volt jelen, nem mindenkire volt ekkora hatással ez a találkozó. Van, aki arról számolt be, hogy nem sokkal az esemény után megváltozott az élete, és nem tartotta a kapcsolatot a genekkel, valakinek pedig – bár akkor aktív tagja volt a fiatalok magyarországi közösségének – mára már nincs sok kapcsolata velük. Akadt olyan résztvevő is, akinek korábban sem volt köze a Fokoláre Mozgalomhoz, és a nagy esemény után sem került közelebb hozzá.

 

Hozzám hasonlóan azonban maradtak olyan lelkes emberek, akiknek szintén sokat adott és sokat változtatott az életén a Genfest. Gőbel Ágostont, a Fokoláre fiataljainak akkori vezetőjét, és Fekete Dánielt, a Genfest magyar „arcát”, műsorvezetőjét invitáltam egy kis nosztalgiázásra.

 

Hogyan csöppentél bele a Genfestbe, és mi is volt a feladatod? Mennyi időt szántál az életedből a szervezésre, készülésre?

 

Gőbel Ágoston: A Fokoláre ifjúsági csapatának egyik vezetője voltam, így szinte automatikusan adódott, hogy bekerültünk a programért felelős nemzetközi bizottságba. Félig viccesen azt mondanám, hogy az összes létező időmet rászántam a szervezésre. Lelkesek voltunk, hatalmas dolognak számított, hogy Budapest és a magyar közösség lehet a házigazdája ennek az eseménynek – korábban ugyanis csak Olaszországban tartottak Genfestet. Akkoriban kezdtem el dolgozni is, nyilván kihívás volt a kettő együtt, sokat tanultam az alatt a másfél év alatt szervezői szempontból.

 

Gőbel Ágoston egy sajtótájékoztatón

 

Fekete Dániel: 2012 februárjában volt egy közös lelkigyakorlat a gen lányokkal Péliföldszentkereszten. Ott mondta az egyik magyar fokolarinó, Papp Gábor, hogy három speakert szeretnének, és közülük az egyik magyar lenne, ha már itt, Budapesten rendezik meg az eseményt. Két–három hónappal később dőlt el, hogy én leszek a műsorvezető Christine (Kenya) és Andrea (olasz) mellett. Fantasztikus volt látni azt a lelkesedést, odaadást, ahogy a genek, fokolarinók, önkéntesek hónapok, sőt nem túlzás azt állítani, hogy évek óta együtt dolgoztak a Genfestért. A mi munkánk jelentősebb része augusztus 20-a után indult. Tíz napig gyakorlatilag reggeltől késő estig együtt voltunk a mentorokkal. Tanultuk a szövegünket, gyakoroltuk a színpadi jelenlétet, interjúhelyzeteket, memorizáltuk a programtervet, készültünk az eseményre. Megismertük egymás erősségeit és korlátait egyaránt. A Coldplay együttestől a Yellow című szám lett a közös dalunk, majdnem mindennap elénekeltük hárman („Look at the stars, Look how they shine for you, And all the things that you do” / „Nézd a csillagokat, nézd, hogy ragyognak rád, és mindarra, amit teszel”) Egy nagyon jó kis csapattá értünk össze hárman a Genfestre.

 

Fekete Dániel műsorvezetés közben (fotó: Dabóczi Gergely)

 

Mi volt a legkatartikusabb vagy legmeghatározóbb élményed az egy hét során?

 

GÁ: Annyi minden… a villámcsődület (flash mob) a Lánchídon, az Erzsébet téren az Aranyszabály ülőköveinek átadása, a Gen Rosso koncertje, ahol egy miskolci fiatalokból álló csapattal végigénekeltük a Streetlight című musicalt, a tanúságtételek az Arénában, vagy az a pillanat, amikor a szervezéssel töltött hónapok után végre kezdetét vette a program. Azt éreztem, hogy Isten közel jött azon a héten. Annyit beszéltünk akkoriban arról, hogy egységesebb világot szeretnénk. Akkor, ott ez valósággá vált. Ez volt számomra a legnagyobb élmény.

 

 

FD: Az első napon, péntek este a magyar csapat táncával nyílt meg hivatalosan a Genfest. Pár percünk volt már csak a kezdésig.

Mi hárman a backstage-ben egymás kezét fogva imádkoztunk, mindenki a saját nyelvén. Nem értettük a másikat, mégis azt éreztük, hogy tudjuk, mit mond a másik.

Egy szent pillanat volt ez. Utána libabőrös érzéssel léptünk színpadra a hatalmas ováció közepette. Elég sok fény volt rajtunk, így kivehető arcokat nem igazán láttunk, de tudtuk, hogy tizenkétezer ember van előttünk a Föld minden kontinenséről. Sokan több ezer kilométert utaztak, hogy együtt ünnepelhessünk. Nagy királynak érzi magát ilyenkor az ember, mintha ő kapná ezt a markáns tapsot, üdvrivalgást, úgyhogy fontos volt tudatosítani, hogy bár mi vagyunk az arcai a Genfestnek, ez nem nekünk, hármunknak szól, hanem mindannyiunknak, akik itt vagyunk – akár résztvevőként, akár szervezőként.

 

 

Érezted-e egy ponton, hogy valamit most épp Isten „rendezett el”?

 

GÁ: Inkább az a kérdés, mikor nem? Az egyik ilyen kedves emlék, amikor szombat este a Genfest résztvevőivel a Hősök terétől a Lánchídig vonultunk. Egyszer csak egy elégedetlenkedő családdal találkoztam egy mellékutcában. Hevesen magyarázták a kisfiuknak, hogy ezek miatt a „tüntetők” miatt nem juthatnak most haza időben. Egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy nekem bele kellene szólnom ebbe a diskurzusba, de akkor ott valahogy kaptam hozzá erőt. Odamentem hozzájuk, és elmondtam nekik, hogy mi ez a rendezvény, és miért van itt ez a sokezer fiatal. Megváltozott a beszélgetés stílusa, örültek az információnak, és megköszönték. Sőt, egy darabon ők is jöttek velünk.

 

 

FD: Óriási dolog volt megtapasztalni, hogy az egész magyarországi közösség egyként élte meg a rendezvényt. A tesók a fiatalok között, a szüleim önkéntesként szektorfelelősök voltak a nézőtéren, és a vasárnapi ebédosztásban is segítettek. Mindenki tette a saját részét, ettől volt annyira áldott az esemény. Rendkívül hálás vagyok a Fokolárnak, hogy együtt, közösen élhettük át a Genfestet Budapesten.

 

Volt-e valamilyen közvetlen hatása a Genfestnek az életedre később, illetve az elmúlt években? Tartod-e az ott megismert emberekkel a kapcsolatot, akár külföldiekkel?

 

FD: A Genfest egy új kaput nyitott meg számomra. Az a fajta egység és testvériség, amelyet megtapasztaltunk azokban a napokban, egy új szín volt az életemben. Ez hozzásegített ahhoz, hogy egy évvel később kimenjek Loppiánóba, a genek iskolájába, ahol Andreával is – és még sok más fiatallal a világ minden tájáról életre szóló barátságokat építettünk.

 

 

GÁ: A Genfest szervezőivel – akár magyarok, akár külföldiek – ez mindig egy közös pont marad. Van, akivel azóta egy lelkigyakorlaton találkoztam újból, van, akivel véletlenül egy nemzetközi ifjúsági táborban, mással egy év végi Taizéi Találkozón.

Emellett sokkal jobban belecsöppentem a magyarországi ifjúságpasztorációs életbe. Közös munka kezdődött például a Magyar Katolikus Püspöki Kar Ifjúsági Bizottságával, amelynek eredménye – konkrét ifjúsági rendezvényeken túl – egy ifjúságügyi, pasztorációs stratégia létrehozása is lett három évvel később, amikor sikerült összegezni az elmúlt évtizedek tapasztalatait. A személyes életemben is változást hozott a Genfest, hiszen a nemzetközi sajtótájékoztatón ismerkedtem meg a későbbi főnökömmel, aki munkát ajánlott nekem a média területén.

 

„A Genfest szervezőivel – akár magyarok, akár külföldiek – ez mindig egy közös pont marad.”

 

Tíz évvel később mit gondolsz, érdemes volt-e bevállalni a magyaroknak a Genfestet? Milyen hatása volt ez a magyarországi fiatalokra, közösségre?

 

FD: Az esemény akkoriban hatalmas lendületet adott a magyarországi genek közösségében. Többen csatlakoztak hozzánk és a Fokoláre Mozgalom Új Ifjúság elnevezésű kezdeményezéséhez, hiszen összesen kétezer magyar vett részt a Genfesten…

 

GÁ: Igen, csodaszámba ment akkor, hogy sikerült kétezer magyar fiatalt összerántani egy olyan rendezvényre, amelynek sokszor még a nevét is félóráig kellett magyaráznom.

A Genfest utáni időszakra ugyanakkor szerintem nem voltunk felkészülve. Nem is lehettünk, az energiáinkat teljesen elvitte az előkészületi időszak és maga a rendezvény.

A fiatalok közösség ettől függetlenül szépen, lassan növekedésnek indult. Az évtized közepére már lendületes és nagy létszámú táborok, igekörök voltak. Hatalmas élmény volt részt venni rajtuk. Főleg, hogy azokat már nem én szerveztem.

 

Szerveznél-e újra hasonló méretű eseményt életedben?

 

GÁ: Részemről már megvolt. Már amennyiben a tavalyi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hasonló méretűnek számít. A vicc az, hogy valahogy mindig megtalálnak ezek az események. Egyikre sem én jelentkeztem. Érkezik egy meghívás… a többi egy párbeszéden múlik Istennel. Hogy lesz-e még hasonló, azt nem tudom. Most azért bízom benne, hogy egy jó ideig nem. Bár, a tavalyi eucharisztikus körmenet végén néhány pap ismerősöm arról értekezett, hogy a 2029-es Ifjúsági Világtalálkozónak még nincs házigazdája. Meglátjuk…

  • megosztas-feliratkozas-tamogatas
  • Olvasóink támogatásának köszönhetően ez a cikkünk is ingyenesen hozzáférhető. Ha tetszenek írásaink, oszd meg őket barátaiddal, iratkozz fel heti hírlevelünkre, legyél te is a támogatónk!

Fotó: Genfest Communication Team, Papp Gábor és Dabóczi Gergely képei

Legújabb könyveink: