Hogyan lehet a várakozás öröm?

Az emberi életben vannak nagyon furcsa fogalmak, melyek különféle helyzetekben különféle módon hatnak ránk. A várakozás is ilyen. Tudjuk, hogy amikor betegségből szeretnénk kigyógyulni, vagy amikor éppen az orvosi rendelőben ülünk, vagy olykor, amikor a munkahelyünkön vagyunk, sokszor csak úgy cammog az idő. Alig bírjuk elhinni, hogy miért nem haladnak azok az óramutatók… Pedig azokkal semmi baj sincsen.

Az ember alapvetően nehezen várakozik, mert a várakozásban ott van a bizonytalanság, a „nem tudom, hogy mikor teljesedik be” érzés. S ez nem minden, mert vannak olyan helyzetek is, amikor még arról sem lehetünk meggyőződve, hogy az a dolog bekövetkezik. Így aztán már tényleg nagyon nehéz tud lenni a várakozás.

Jól tudjuk, hogy advent harmadik vasárnapja az öröm vasárnapja, amikor a liturgia is arra irányítja a szívünket, hogy ízlelgessük az öröm érzését. Ám ne feledjük: ez a vasárnap is az adventi várakozás része. Ha az embernek olyan nehéz lelkileg is várni, akkor hogyan lehet megélni ekkor bármilyen lelki örömöt?

Egyrészt az emlékezés által, amely szerves része szokott lenni várakozásainknak. Amikor felidézünk egy esemény, egy történetet, egy személyt az életünkből, akivel vagy amivel boldog pillanatokat éltünk át, a szívünk képes újraélni az eseményeket, s ezáltal jó kedvre derül. Hasonlóképpen van ez Isten kapcsán is, hiszen már talán mindannyiunknak számtalan szép megtapasztalása volt az Úrról, az Ő gondoskodásáról, melyekre visszatekintve örömre lobban a szívünk.

Másrészt annak megtapasztalása hozhat örömöt a lelkünknek, hogy megérezhetjük, hogy fontosak vagyunk Istennek. Az Úr már egyszer eljött, hogy kifejezze, mennyire szereti az embert, s képes volt életét is odaadni érte.

Ez a remény élteti a keresztény embert, hogy Isten számára nemcsak egyszer, hanem mindig fontosak vagyunk, s mindent megtesz azért, hogy jól alakuljanak napjaink.

Az előttünk álló hét tehát egy meghívás arra, hogy újraéljünk a lelkünkben néhány szép eseményt, valamint hogy megtapasztaljuk az embertársainktól és Istentől, hogy nem vagyunk elveszettek, fontosak vagyunk egymásnak. Álljunk készen szeretetet adni és elfogadni, mert ezáltal szépül meg a várakozásunk, ezáltal tud egy újabb lelki élmény megérkezni a szívünkbe!