Imádságok betegség idejére

Egyedül és tele félelemmel

Uram, tele vagyok félelemmel

és egyedül érzem magam –

olyan egyedül, mint soha korábban.

Tudom,

hogy mások gondolnak rám,

örülök, ha valaki meglátogat.

.

Mégis:

Úgy érzem egy áthatolhatatlan és láthatatlan fal vesz körül,

a biztató szavak se jutnak rajta át,

még az oly jó szándékú mondatok se érnek el a szívemig.

Senki sem léphet oda be, ahol én egyedül vagyok magammal.

.

Egyedül a félelmemmel.

Egyedül a fájdalmammal.

Egyedül a kérdéseimmel

és borús gondolataimmal.

Uram, az ima is nehéz,

az Ég is zárva előttem.

.

Jézusom, néha rád gondolok,

amikor te egyedül voltál, amikor féltél.

Amikor elhagyottságodban kiáltottál.

Ilyenkor tudom: te itt vagy velem,

és én nem vagyok egyedül.

Ahol senki sincs,

ott találok rád.

Nem akarod a boldogságunkat?

Istenem, miért?

Azt hittem, a boldogságunkat akarod.

Most ezt miért? Miért?

Te küldöd ezt a szenvedést?
Miért engeded?

Istenem,

nem, te nem akarod a szenvedést.

Istenem, nem te „rendeled a betegséget”.

Istenem, képtelen vagyok megérteni,

nem találok választ ezekre a miértekre.

Ezekre az egyhangú, makacs miértekre.

És mégis: Hiszem Uram,

hogy a boldogságunkat akarod.

Azt nem hiszem, hogy te küldöd a betegséget.

De szeretném hinni, hogy valamit küldesz nekem

ebben a betegségben.

… talán sajátos közelségedet?

… talán a bizalmat, hogy el fogom fogadni?

… talán a felismerést, hogy mire lehet ez a betegség jó?

… talán hogy növekszem, érek, és mélyebben megértem, mi az igazi lényeg?

Atyám, kérlek küldd el Lelkedet

nekem és szeretteimnek,

az orvosoknak, az ápolóknak, a nővérkéknek

és minden betegnek.

Mindannyiunk számára kérem

a bölcsesség lelkét, az okosság lelkét,

a türelem lelkét, és a bátorság lelkét.