Jeremiás és a maradék próféciája

A sorozat első elmélkedése itt, a második itt olvasható.

„Amikor Bunam rabbi haldoklott, felesége sírt.
Erre megkérdezte: Miért sírsz? Egész életem azt szolgálta, hogy megtanuljak meghalni.”
Martin Buber kasszidi történetek és legendák

Eljön majd hozzád Hanamel, nagybátyádnak, Sallumnak a fia, és azt fogja mondani: Vedd meg anatoti szántóföldemet, mert elsősorban neked van jogod, hogy megvásárold.” El is jött hozzám Hanamel, az unokaöcsém, az Úr szava szerint, az őrség udvarába, és ezt mondta: „Vedd meg anatoti szántóföldemet, mert mint örököst, elsősorban téged illet a jog, hogy megvedd.” Ekkor értettem meg, hogy ez az Úr rendelkezése volt. Ennek megfelelően megvettem az anatoti szántóföldet Hanamel unokaöcsémtől, és kifizettem neki az árát: 17 ezüstsékelt. Megírtam a szerződést, és elláttam pecséttel; majd tanúkat hívtam, és a jelenlétükben mérlegen lemértem az ezüstöt. Aztán fogtam a lepecsételt birtoklevelet és annak nyitott másolatát, a törvényes követelményeknek megfelelően, és átadtam a birtoklevelet Báruknak, Nerija fiának, Mahzeja unokájának. Az átadáskor jelen voltak: Hanamel unokaöcsém, aztán a birtoklevelet aláíró tanúk és mindazon júdaiak, akik éppen az őrség udvarában tartózkodtak akkor. Jelenlétükben ezt az utasítást adtam Báruknak: „Vedd ezeket az iratokat: a lepecsételt birtoklevelet és annak nyitott másolatát és helyezd el őket cserépedényben, hogy sokáig megmaradjanak. Mert ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Újra vásárolnak majd házakat, szántóföldeket és szőlőket ebben az országban. (Jeremiás 32, 7-15)

Nagy reményvesztettség közepette vagyunk, Jeruzsálem i.e. 587-ben elesett. Váratlan és elképesztő történetet olvasunk: a próféta megvásárol egy földterületet Anatotban, szülővárosában, amely Jeruzsálem közelében terül el. Jeremiás azért vásárolja meg, mert „ekkor értette meg, hogy ez az Úr rendelkezése volt”.
Nagyszerű ez a részlet: Isten a gazdaság, a pénz, a szerződés nyelvén szól hozzánk. Jeruzsálem az összeomlás szélén, a népet elhurcolják. A szántók, ültetvények, gazdasági tevékenységek semmit sem érnek többé. Senki sem ad el, mert senki sem olyan ütődött, hogy a száműzetés küszöbén vásároljon.
Jeremiásnak szemernyi kétsége sincs, hogy a város bármelyik pillanatban eleshet, és a népet Babilonba hurcolják, negyven évig erről prófétált. A pusztulás meghirdetett napjai tényleg itt vannak.
Jeremiás pedig földet vásárol. Készpénzben fizet, tökéletes szerződést köt, mint ha egy végrendelet írna alá. Tettével ezt akarja mondani: itt, ezen a földön még fogunk földet, házat, szőlőültetvényt venni. Itt dolgozni fogunk még. Ez a föld, amelyet apáinknak ígértek, most megszállás alatt áll, feldúlták, mégis most is az ígéret földje, a Szövetség helye, és az is marad. A város elpusztítása nem pusztítja el az igét, amely alapította. Ez a vásárlás nem csupán egy földterület megváltása: a jövő megváltása, a hazatérés záloga, a biztos visszatérésé.
Jeremiásnak egész életében egyetlen, nagy üzenetet kellet átadnia a népnek: egy történetnek vége van, de nincs vége atörténetnek, mert a maradék visszatér! Vége a nagy királyságnak (Dávid és Salamon királyságának), annak, amely a zsidó népet a föld legnagyobb, és legszebb népévé tette, amely látta az angyalokat a mennyből leszállni, és visszatérni. Az egyetlen, igaz Isten királysága, nem egy fabálványé, mint más királyságok esetében. Az a királyság, mind közül a legjobb, nincs többé, az a gyönyörű történet a végéhez közeledik, sőt, véget ért, annak ellenére, hogy a hamis próféták ennek ellenkezőjét állítják. Jeremiás első küzdelme a hamis prófétákkal az volt, hogy ők tagadták a végről szóló igazságot, arról a csodáról beszéltek, hogy minden úgy folytatódott volna, mint korábban.
De – és ez Jeremiás nagysága – a történetnek nincs vége, mert a maradék vissza fog térni a száműzetésből. Hosszú száműzetés lesz, de a maradék visszatér. Láthatjuk a hitét: földet vesz, méghozzá a teljes piaci áron.
Nehéz egy karizmatikus közösség számára megérteni azt, hogy az első történet, az a csodálatos történet, amelyben nyitott szemmel álmodoztunk, amely megmutatta a mennyet, véget ért. Nehéz, majdnem lehetetlen megérteni és elfogadni, hogy a ma romjai alatt nincs vége a történetünknek, csak egy történet ért véget, csupán az elbeszélésünk első része ért véget: nem fogadjuk el, ellenállunk és elvesztjük a történet értelmét, amit élünk.
Ahogy azt is nehéz megérteni, hogy ha azt akarjuk, hogy a történetünk folytatódjon holnap is, ma el kell fogadnunk, hogy az első rész tényleg véget ért; hogy azok a formák és módok, ahogy megéltük a közösségi ígéretet, nem térnek vissza. De a történet folytatódik, mert az ígéret nagyobb, mint az első öltözet, amelyet hitünk magára öltött utunk első szakaszán; az az öltözet nem volt egyedüli, csak az első volt. Nem az ígéret volt, csak az öltözete.
A közösségi tapasztalatok egyik legmélyebb és legmeghatározóbb misztériuma abban áll, hogy amikor tényleg bekövetkezik, nem vagyunk képesek felismerni azt, ami kezdetektől várt ránk. A tegnap igéi között ott voltak a száműzetés idejének igéi is. Ott volt a jászol, az ácsműhely, a kisnyáj, a mustármag, a gazdag ifjú, aki nemet mond Jézusnak, a Golgota; de amikor tényleg kicsivé és törékennyé válunk, elfeledkezünk a tegnap kicsinységre vonatkozó igéiről, pedig örökségünk értékes része lehetnének. Amikor a jó törékenységről szóló tegnapi igék húsba vágó közösségi tapasztalattá lesznek, nem emlékezünk rájuk és nem ismerjük fel őket.
Ezekben a helyzetekben a próféták megismétlik: ez a történet befejeződött, de a mi történetünk nem fejeződött be, mert a maradék visszatér, egy kis maradék folytatja a ragyogó történetünket. Egyes hamis próféták tagadták a vég igazságát, mások mindennek a végét látták, tehát nem fogadták el: Jeremiás hirdeti egy történet végét, de nem a történet végét. Miközben a többiek menekülnek, ő földet vásárol, nem saját magának, hanem a fiainak, Jeremiás már idős volt. A prófétai maradék hívők és hűségesek maradéka (itt a hinni azt jelenti, hogy bizalmat és hitelt szavazni), azon kevesek, akik a hanyatlás és száműzetés idején tovább hisznek ugyanabban az ígéretben, amely tegnap még sikerben és dicsőségbe volt öltözve, ma pedig képesek meglátni a pusztulásban és száműzetésben az áldás misztériumát.
A maradék a fiú neve: Seár-Jasub, azaz „egy maradék vissza fog térni”, a név, amit Izajás próféta adott a fiának (Iz. 7,3). A hűséges maradék, a szenvedésben stigmatizált és feltámadott test, ami megmarad, mert igazi volt (a stigmák).

Végül, ez alatt a hosszú száműzetés alatt – 70 évig tartott – Izrael megvalósította a legnagyobb teológiai és etikai forradalmát. Megértette, hogy Istenük még akkor is igaz, ha egy legyőzött Isten, hogy az igazság nem egyenlő a nagysággal, hatalommal, győzelemmel; lehet kicsivé lenni, de megmaradni igaznak.
A száműzetés alatt Izrael megírta legszebb könyveit, az irodalmi remekműveit az „első időkről” (Teremtés, Zsoltárok, stb.). Megértették és leírták a történelem kezdetét, összeállították a Pátriárkákat, a Kivonulást, a Törvényt, a Szövetséget, és az ígéretet, ennek a kis népnek a története minden nép megváltásának története lett. A száműzetés alatt voltak nagy prófétái (Ezékiel). Megértették, hogy az ő Istenük a többi nép Istene is, aki a többi istenekben visszatükröződhetett, éppen azért, mert mindenki Istene, és Izrael kiválasztottsága nem egy féltékeny kiváltság. Megértették, hogy nem urai az ígéretnek. Megszületett a kegyelem ingyenességének koncepciója.
A szent hely (a Templom) hiányában felfedezik a szent időt, megszületik a Szombat, amely az idő templomává válik, „kiszabadítják” Istent egy kis regionális isten ketrecéből, hogy mindenki Istenévé legyen.

Egy történet véget ért, de nem a történet, mert egy maradék vissza fog térni. Mi tudjuk, hogy ebből a hűséges maradékból született öt évszázaddal később egy gyermek a jászolban. A hosszú „éjszaka” alatt folytassuk a dialógust jelen korunk emberiségével.